Szerző: Szőke Mária Feltöltés dátuma: 2011.11.22.

Rosszkedvünk tele

Egy pszichiáter doktornőtől hallottam: az első, amit betegeinek ajánl, hogy változtassanak külsejükön, új frizura, gondos öltözködés teljesen felélénkíti, gyógyítja a „depi” embereket, de még a valóban depressziósokat is. Bánatból, gyászból, kimerültségből, aggodalmakból is jobban kivezet, mint akármilyen gyógyszer. Mert az ápolt, jó külső energiát ad az önbizalomhoz, az életkedvhez.

– Olyan depi vagyok! – mondja a barátnőm. Már megszoktam ezt a rövidítést, ami a depresszió lánykori neve.

– A fájdalom, a szomorúság és a gyász nem depresszió – mondom neki. – A depresszió komoly, súlyos betegség. Akkor bizony csak ülnél délig tehetetlenül a fotelban.

– Nem a fotelban ülök, és nem dél van?! A hét végén ki sem mozdultam hazulról, rendet se tudok tartani magam körül…

Tényleg szomorúan néz rám.

– Öltözz, sétálni megyünk!

– Ebben az időben?!

– Megyünk vásárolni – dobom be a csalit, mire ő:

– Nincs pénzem!

– Akkor sírj! – szólítom fel. – A sírástól megkönnyebbülsz.

– Sírjak? – rökönyödik meg. – Mi a fenéért sírjak?

– Akkor tépj össze néhány régi újságot! Csapd földhöz azt a vázát, úgyis olyan ronda.

– Bolondnak nézel?

– Nem! Csak szomorúnak.

Ahogy én tudom, barátnőm ok nélkül haragszik a világra. Munkahelye van, bár szerinte százan ugranának a helyére. Szerintem csak tízen, de az is sok. A főnöke pártfogolja, mert az ő felesége is cukorbeteg. Mégis, barátnőmet valami teljesítménykényszer kerítette hatalmába. Végiggondolhatná: oka van-e a kimerültségnek, és szervezete jogosan jelez-e rosszkedvvel, kimerültséggel, ólmos fáradtsággal. Amint unszolásomra felkel, rászólok:

– Karok a magasba, törzshajlítás előre, majd balra és jobbra! Én minden napomat így kezdem. (Köztünk maradjon: csak elméletben, mert meglehetősen lustácska vagyok.) Most együtt csináljuk. Megpezsdülünk tőle, Éva barátnőm halványan elmosolyodik. A legszebb ruháját vetetem fel vele, az új csizmát, és megyünk ki a szeles, szürke télbe.

– Az idén elég hó sincs – talál újabb morognivalót, és most már hangosan nevetek:

– Nem is tudom, ki utál havat lapátolni?!

Jobb a kedve, mire hazaérünk, de még mindig nem az igazi. Neki is mondtam, Önöknek is mondom: gondoljuk végig, van-e valódi okunk a szomorúságra? A baj igazán ott kezdődik, amikor magunk nem tudunk kilábalni, vagy tévútra kalandozunk. Nem segít az alkohol, az se, ha túlhajszoljuk az élménydús programokat, és nem hagyunk magunknak lelki csöndet, ami feltöltene. Nem csak pénzes kikapcsolódás létezik: igyekezzünk megszüntetni az egyhangúságot. Nem kell a szomszédasszony által kínált gyógyszer, beszéljünk őszintén gondozóorvosunkkal.

A barátnőm nem egyedül él. Megviselte ugyan, hogy a gyerekei kirepültek a fészekből, csend lett körülötte. Hajdan snájdig és életvidám férje is beleszürkült a hajlott korba, nem járnak már moziba sem, színházra nincs pénzük, csak tévét, meg DVD-t néznek. Magány a társas magány is.

– Én itt vagyok – hangsúlyozom, − lehet velem veszekedni, politizálni, vagy csendesen beszélgetni a világ dolgairól.

A szó, meg a bizonygatás nem elég. Most nem is a szavak hiányoznak.

– Most, Évikém, átrendezzük egy kicsit a szobát. Mit szólsz hozzá? – támadom meg az ötletemmel. Én bizony otthon állandóan rendezkedek.

– Te mindig bolondozol – feleli rá, de én már arrébb húztam a szőnyeget, és viszem az olvasófotelt az ablakhoz. Télen kevés a fény, jöhet mellé az olvasólámpa is. Holnap hozok az asztalra egy kis zöld terítőt, meg a kanapéra zöld kispárnát, most varrtam magamnak, van még az anyagból. Télen ezt a színt kívánom legjobban, és hozzá pirosat.

– De én a napsárgát szeretem – veti ellen Éva. Megígérem: varrok neki napsárga párnát. Meg terítőt.

– Holnap pedig fodrászhoz megyünk! – mondom ellenkezést nem tűrő hangon.

Egy pszichiáter doktornőtől hallottam: az első, amit betegeinek ajánl, hogy változtassanak külsejükön, új frizura, gondos öltözködés teljesen felélénkíti, gyógyítja a „depi” embereket, de még a valóban depressziósokat is. Bánatból, gyászból, kimerültségből, aggodalmakból is jobban kivezet, mint akármilyen gyógyszer. Mert az ápolt, jó külső energiát ad az önbizalomhoz, az életkedvhez.

Meg a célok, a tervezgetés is: tudod, karácsony után már hosszabbodnak a napok, közeleg a tavasz! (Ez az egy egészen biztos!) Kezdhetünk tervezgetni és havonta egy kis pénzt félretenni a nyárra. Ha már jó lesz az idő, elutazhatunk a gyerekekhez, kimehetünk a kertbe.

Addig sincs megállás, elszürkülés! Kedden nálam kávézunk, csütörtökön nálatok. Hétfőn, szerdán, pénteken jössz velem kutyát sétáltatni, addig is, amíg te szerzel egyet magadnak. (Egy menhelyi kutya csak rád vár! Akkor nem ülhetsz ám a fotelban, egy állatkával mindig van tennivaló! De az aztán örökké rád gondol, mindig hazavár! És naponta négy-ötször megsétáltat! Ha most nem sikerült, majd legközelebb rábeszéllek.)

Az én „depi” barátnőm már nevet, egyelőre az ötleteimen, de tudom, meg is fogad belőlük néhányat. Most például hazakísér: kell a mozgás, figyelmeztet, mintha én rostokoltam volna fél napot a fotelban. De legalább egy kicsit eltűnik a rosszkedvünk tele.

Szőke Mária


Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!