Beszélgetés dr. Neuwirth Gyulával

„A betegekkel akartam foglalkozni”

– Nem panaszkodom, a betegek frissen tartanak – kezdte beszélgetésünket a 83 éves, jó egészségnek örvendő doktor úr. – Szeretem a pácienseimet, főleg idősek járnak hozzám a maguk gondjaival, butaságaival, jól elszórakoztatjuk egymást.

Neuwirth Gyula a debreceni Kenézy Gyula Kórház I. belgyógyászatának osztályvezető főorvosaként ment nyugdíjba 2007-ben. A mai napig dolgozik, Debrecenben a vasútegészségügyben és a berettyóújfalui kórházban, összesen heti háromszor négy órát rendel. Idén tavasszal a Magyar Diabetes Társaság kongresszusán megkapta a szervezet Pro Aegrotis díját, ami a diabéteszgondozás terén végzett kiemelkedő munka elismerését szolgálja.

12 perc egy betegre

A páciensek néha valóban mondanak butaságokat.

– Egy 40 éve inzulinos cukorbeteg most kérdezte meg tőlem, hogy az alapanyagokat nyersen, vagy megfőve kell-e számolni. Egyértelmű, hogy nem érti, de mégsem kérdezett. Az idősekkel a demencia miatt is nehéz, sokakat érint a szellemi leépülés. Egy 92 éves bácsi rendszeresen eljön saját lábán a rendelőbe, a hogy van kérdésre minden alkalommal azt válaszolja, egy baja van csak, túl korán született, s többet meg sem szólal, a feleségével tudok kommunikálni.

Másik betege pedig azt kérdezte a doktor úrtól, tudna-e rászánni egy órát, hogy beszélgessenek.

– Sajnos lehetetlen. 12 perc jut egy betegre és ez iszonyúan kevés. Időpontra jönnek, de mindig csúszunk, egy új páciens esetén csak az orvosi dokumentumok átnézése fél óra lenne. Nagyon sok a cukorbeteg, sokkal több, mint évtizedekkel ezelőtt. Nem csoda, kevés az orvos, pedig vidékről kevesen járnak be a városi szakrendelőbe, elintézik otthon, maguk között.

A ’80-as évek elején minden szerdán egy cég orvoslátogatója segítségével négy megye kistelepüléseit járta Neuwirth doktor. Beszélgetett a körzeti orvosokkal, kérte, hogy a problémás cukorbetegeket ezekre az időpontokra hívják a rendelőbe.

Nagy volt a lelkesedés

Diabetológiával 1980-ban kezdett foglalkozni. 1968-ban végzett az egyetemen, a DOTE II. Belgyógyászati Klinikájára került, ahol dr. Orosz László vezetett egy zsíranyagcserével foglalkozó munkacsoportot. Ebből alakult ki az endokrin munkacsoport, majd a diabetológia.

– Nagy időszak volt ez a magyar diabetológiában, minden új volt, egyre jöttek az új szempontok, és nagy volt a lelkesedés. Én akkor is, ma is élvezem ezt a szakterületet.

Pedig eredetileg sebész akart lenni, próbálkozott többször is, de a sors úgy hozta, hogy a belgyógyászaton maradt.

– Nem bánom. Az unokám rövidesen sebész lesz, ő megvalósítja az álmomat. Én megtaláltam a helyemet a belgyógyászatban. Mit szeretek benne? A belgyógyász látja leginkább egységben az embert. Az önálló diszciplínák mind ebből szakadtak le. Fiatal koromban még át lehetett tekinteni a belgyógyászatot, ma már nem lehet, ráadásul a test mellett a lélekkel, a környezettel is foglalkozni kell. Nem véletlen, hogy egy belgyógyászból jó háziorvos lesz. Van mondjuk 2000 ember, akikkel több generáción át foglalkozik, látja az életüket születéstől temetésig, ismeri őket és a családjukat. Introvertált ember, aki nem kíváncsi a másik bajára, ne menjen belgyógyásznak!

Gyógyítás és edukáció

Neuwirth doktor szereti a munkáját és szereti a betegeket. Nem véletlen, hogy csaknem egy évtizede páciensei felterjesztésére megkapta a Lang Gusztáv-díjat a betegek érdekében végzett munkájáért.

– Soha nem akartam tudományos munkát végezni, nem volt türelmem hozzá. Én a betegekkel akartam foglalkozni. A klinikusok oktatnak, tudományt csinálnak és harmadikként gyógyítanak. De hármat együtt jól csinálni nem lehet. Nekem a gyógyítás volt mindig az első.

És az edukáció. Az ő közreműködésével alakult meg a Hajdúsági Diabétesz Egyesület, amelyet a mai napig támogat. Egyre idősebb a tagság, a korábbi elnök halála után meg is bicsaklott a közösség, most egy dietetikus hölgy vállalta fel a menedzselését.

– A fiatalok már nem járnak klubba, nagyrészt idősebb hölgyekből áll a tagság.

Kicsit viccelődtünk, hogy élvezheti a hölgykoszorút, s ő nevetve felelte, szerencsére a felesége nem féltékeny rájuk. Egyébként orvosként szintén még ma is dolgozó feleségével két fiút neveltek fel, jelenleg hat unokájuk van, 3 és 27 éves kor között, már a dédunokákra várnak.

Egyik unokája kosárlabdázik, az ő meccseire rendszeres eljár a doktor úr. Nem véletlenül, mert ő is kosárlabdázik, hetente kétszer másfél órát, egy immár 50 éve meglévő csapatban. Ahogy illik, utána jót söröznek, rendszeresen születés- és névnapokat ünnepelnek. A kosárcsapatban a doktor úr a második legidősebb, de remekül bírja a meccseket.

– Kell a kikapcsolódás, ezzel ráadásul karbantartjuk magunkat.

A magyar ember nem egészségcentrikus

Hogyan maradhat az ember 83 évesen is aktív, egészséges? A doktor úr első tanácsa: nyugdíj után nem szabad visszavonulni. Valamit csinálni kell! Kevesebbet, több pihenéssel, de aktívnak kell maradni.

– Ha valaki elhagyja magát, leül a tévé elé és nem mozdul: biztos út a halálhoz. Édesanyám 86 évig élt, de még a stroke-ja után is gyomlált a kertben. Azt szoktam mondani, öt koporsószögünk van, a dohányzás, az alkohol, a magas vérnyomás, a magas vércukor és a magas koleszterinszint. Sajnos a magyar ember nem egészségcentrikus. Nem törődik az egészségével, akkor riad meg, amikor beüt a ménkű. Nem mennek szűrővizsgálatokra sem. Ma már nem kellene meghalni méhnyakrákban, mégis sokan belehalnak. A nők 25 százaléka megy csak el tumorszűrésre. Ráadásul a társadalom sem kapacitálja őket. Ha az állam dotálná valamivel azt, aki szűrésre jár, talán eredményes lenne. És akkor a rendszeres mozgás igényéről nem is beszéltünk.

Búcsúzáskor megkérdeztem, mik a doktor úr tervei a következő évtizedekre. Nevetve válaszolta, hogy tegyem fel a kérdést 10 év múlva.

– Folytatom, amit most csinálok, addig, amíg tudom. Egy orvosnak nem szokták megmondani, hogy ideje már abbahagynia, pedig az elbutulás az esetünkben veszélyes lehet.

HV