Először csapatban
Idén először vettem részt az Ultrabalatonon a Sportos Cukros Egyesület színeiben, ami már önmagában is különleges élmény volt. Bár már tavaly szeptemberben, a jelentkezés indulásakor is eljátszottam a gondolattal, végül csak márciusban szántam rá magam, hogy csatlakozzam a csapathoz.
Alapvetően egyedül szeretek futni, korábban nem vettem részt versenyeken, így a készülés során úgy éreztem, hogy ez komfortzónán kívüli élmény lesz, mivel nem tudtam mire számítsak. Utólag viszont egyértelmű: nagyon jól sült el, és abszolút megérte kilépni ebből a megszokott közegből, már tűkön ülve várom a következő UB-t.
A többiekkel személyesen csak a rajt előtti este, a szálláson találkoztam először, de minden kezdeti kétely gyorsan elszállt. Egy rendkívül kedves, nyitott és befogadó társaságba csöppentem, ahol azonnal otthon éreztem magam. A csapat többi tagja már hónapok óta készült erre a kihívásra, ami még inkább motiváló volt.
Számomra még azért is volt különleges ez a program, mert eddig nem nagyon volt lehetőségem más 1-es típusú cukorbetegekkel találkozni, itt pedig a csapat minden tagja érintett az 1-es típusú diabéteszben – akár saját maga, akár a családja révén –, ami egy egészen különleges összetartást adott az egész élménynek. Nagyon jó volt egy teljes napot olyanokkal tölteni, akik ugyanazokkal a kihívásokkal néznek szembe, mint én – tapasztalatot cserélni, történeteket megosztani, és látni, hogy ez másoknak is okoz nehézségeket, függetlenül attól, ki mióta él ezzel az állapottal. Ez rengeteg erőt és önbizalmat adott a továbbiakhoz.
Szombaton két, egyenként 11 fős csapattal indultunk neki a teljes, 209 km-es távnak. Több autóval haladtunk, egy-egy kocsiban 3-4 fő utazott, így váltásokkal utaztuk és futottuk körbe a Balatont. Az adott napra minden autó utasai családdá formálódtak – együtt izgultunk, nevettünk, szerveztünk és szurkoltunk egymásnak.
Én két szakaszt vállaltam, kétszer 11 km-t: egyet délelőtt, egyet pedig éjszaka. Mindkettő teljesen más élmény volt, de pont ettől lett igazán emlékezetes számomra ez a nap.
A Balcsi körül töltött majdnem 24 óra tele volt kihívásokkal és kalandokkal. A logisztika néha komoly szervezést igényelt, de szerencsére több ponton is volt lehetőség találkozni a csapattal. Ezek a közös pillanatok legalább annyira meghatározók voltak, mint maga a futás.
Az időjárás kegyes volt hozzánk, ideális körülmények között futhattunk. Az éjszakai szakaszoknak megvolt a maguk varázsa, én kifejezetten szeretek futni éjszaka. Külön köszönet a minket kísérő bringásoknak, hatalmas támogatást jelentettek, nagyon jó társaság voltak a sötétben megtett kilométerek alatt.
A pálya mentén rengeteg helyen szurkoltak, ami hihetetlenül jó hangulatot teremtett, és rengeteget adott minden egyes kilométerhez.
Kormos Rita
