Lang Gusztáv-díjasok – 2025
A veszprémi Alapítvány a Cukorbetegekért alapította a Lang Gusztáv-díjat. A 2008-ban elhunyt Lang Gusztávnak kívánt ezzel emléket állítani, aki a veszprémi és az országos cukorbeteg-mozgalom kiemelkedő személyisége volt. Neve a MACOSZ és az alapítvány kuratóriumának elnökeként vált országosan ismertté. Három évtizedes munkássága, segítőkészsége példaértékű a jelen és a későbbi diabétesszel élő nemzedékek számára.
Az alapítvány a díjat évente egy Magyarországon élő és tevékenykedő magánszemélynek és (vagy) civil szervezetnek adományozza, aki a cukorbetegek valamely közösségének megteremtésében, annak működtetésében, a diabétesszel élők oktatásában, életminőségük javításában kiemelkedő eredményeket ért el. A díjat minden évben a Civil Fórumon adja át az alapítvány képviselője, idén két magánszemélynek – velük beszélgetett lapunk főszerkesztője, Herth Viktória.
Dr. Gasparics Roland
Az a terápia működik, amelyet a beteg betart
Dr. Gasparics Roland a budapesti Szent Imre Kórház főorvosa, belgyógyász, diabetológus. Lelkiismeretesen küzd a cukorbeteg terhes anyák, az inzulinrezisztenciában szenvedők és az időskori cukorbetegek gyógyításáért. Betegei ragaszkodnak hozzá, mert emberséges, szakmailag felkészült, kedves, figyelmes szakorvos – fogalmaztak ajánlói a felterjesztésben.
Nincs rossz cukorbeteg
– Mit jelent Önnek a Lang Gusztáv-díj?
– Ez az első díj, amit kaptam, s különösen azért esik jól, mert a pácienseim jelöltek rá.
– Kiemelték a figyelmességét, kedvességét.
– A beteg kiszolgáltatott helyzetben van az orvosnál, nem mindegy, az orvos hogyan kommunikál vele. Úgy érzem, jó emberismerettel rendelkezem, legtöbbször már az első percekben megérzem, kivel hogyan lehet beszélni. Nem a betegséget látom, hanem a beteget. Vannak diabetológusok, akik remek szakemberek, de nehezen teremtenek kapcsolatot a betegekkel. Van, aki jól kommunikál, de nem mindig jók a meglátásai. És vagyunk – nem kevesen –, akik mindkettőre törekszünk. Egy jó diabetológusnak jó pszichológusnak is kell lennie.
– Milyen a jó cukorbeteg?
– Nincs rossz cukorbeteg, csak mindenkihez máshogy kell közelíteni. Én a tudatos diabéteszeseket szeretem, akik nem tőlem várják a megoldást, akik tudják, hogy a munka nagy része az övék, velem együtt akarják megoldani a problémákat.
– Van kedvenc páciense?
– Nem tudnék senkit megnevezni. Az együttműködő diabéteszeseket szeretem, velük öröm közösen dolgozni.
Szeretem a feladványokat
– Miért az orvosi pályát választotta?
– Jó képességű diák voltam, de nem voltam szorgalmas. A középiskola végén többen javasolták, hogy menjek orvosira, én pedig megfogadtam a tanácsot. A nagymamám mindig azt mondta, csak egészség legyen, s akkor van boldogság is. Részben emiatt, részben mert tudtam, segíteni szeretnék a környezetemnek, választottam az orvosi pályát. Fontos volt a szüleim anyagi és erkölcsi támogatása is, nélkülük nem tudtam volna megvalósítani az akkor megfogalmazott célomat.
– És miért a belgyógyászat mellett döntött?
– A manuális szakmák nem vonzottak, így például a sebészet szóba sem jöhetett. Szeretem a feladványokat, amikor a tünetekből ki kell hámozni, mi okozhatja a bajt. Számomra ez a kihívás, ezt szeretem legjobban a munkámban.
Gasparics doktor kaposvári születésű, a szíve máig Somogyországé. A Semmelweis Egyetemre járt, ma Budapesten dolgozik.
– A Szent Imre Oktatókórházban vagyok osztályvezető-helyettes főorvos, s nagyon szeretek tanítani, a kezdő orvosokat felügyelni. Ma már az osztályos munkánál jobban kedvelem az ambulancián folyó tevékenységet. A betegágy mellett hosszabb folyamat a gyógyítás, az ambulancián pillanatnyi eredmények alapján kell megtervezni a legjobb terápiát, nincs nap, hogy ne szembesülnék szakmai kihívással.
A mozgás örömet okoz
A 49 éves doktor úr három gyermek édesapja: a fia 8 éves, lányai 6, illetve félévesek. Nem csoda, hogy a család és a napi orvosi munka mellett a tudományos tevékenységre nem sok ideje jut. Jó pár cikknek társszerzője, de valójában a gyakorlati munkát jobban is szereti, mint az elméletit.
– Hogyan pihen, mivel töltődik a mindennapok során?
– Azt teszem, amit a betegeimnek is javaslok: sportolok. A mozgás nekem örömet okoz. Kerékpározom, maratonfutó vagyok, teljesítménytúrákon veszek részt. Szeretem a határaimat feszegetni.
– Hogyan képzeli a jövőjét? Hol látja önmagát, mondjuk 15 év múlva?
– Alapvetően ugyanitt, ugyanígy. Betegek, sajnos, akkor is lesznek, én pedig a mainál több tudással, akkor is segíteni fogok nekik. Az embernek mindig kellenek a célok. A szakmai célomat elértem, s ezt fenn kell tartanom, az orvostudomány területén életem végéig meg kell álljam a helyemet.
Kóti Lászlóné
Mindenhol szükség van rám
Kóti Lászlóné a várpalotai diabéteszklub és a Cukorbetegekért alapítvány vezetője. Több mint 30 éve dolgozik a város cukorbetegeiért – először elnökhelyettesként, majd 2007 óta elnökként –, amivel kiérdemelte társai tiszteletét, szeretetét. Aktívan részt vesz a város közéletében, nem véletlen, hogy megkapta a város Jó Ember díját.
Napi kapcsolatot tart a megyében működő többi sorstársi közösséggel, valamint az országos szövetséggel. Hivatástudatával és kedves egyéniségével tartja lendületben a várpalotai cukorbetegek klubját.
Lenyűgöző vitalitás
Kóti Lászlóné Ilona Várpalotán született, itt él azóta is. Hamarabb járt a cukorbetegklubba, mint hogy kiderült volna a diabétesze. Kedves idős szomszédasszonyát, aki rosszul látott, kísérte el rendszeresen.
Amikor a ’90-es évek közepén új háziorvos került a körzetbe, elküldte Ilit laborvizsgálatra. Ekkor derült ki, hogy magas a vércukra, a vérnyomása és a koleszterinszintje. Meglepetést okoztak a magas értékek, mert Ili nem érezte, hogy baj lenne. Ahogy ma is jól érzi magát, de ez nem csoda, hiszen mindhárom értéke a gyógyszereknek köszönhetően rendben van.
De nemcsak gyógyszerekkel tartja karban egészségét, hanem mozgékonyságával, aktivitásával. A 78 éves hölgy lenyűgöző vitalitással rendelkezik, beszélgetni is öröm vele, víg kedélye, lendülete nála jóval fiatalabbakat is inspirál.
Egyedül, de nem magányosan
30 évig egyetlen munkahelyen dolgozott, Veszprémben, a Sziklában a honvédség adminisztrátora, rajzolója volt. Az utóbbi 9 évben pedig a várpalotai kórházban dolgozik.
– Kisegítő vagyok, a tálalósoknak, a nővéreknek segítek, mindenhol, ahol szükség van rám, és mindenhol szükség van rám. Havonta tíz alkalommal megyek a krónikus és hospice osztályra. Nagyon szeretem az ott lévő betegeket.
A napi testmozgása már a kórházban megvan, amikor dolgozik, minimum 5000 lépést megtesz, közben „súlyzózik” az összeszedett tányérokkal. Ha nem megy a kórházba, megy máshova. A közelmúltban Veszprémben járt a megyei egyesület közgyűlésén – abban is aktív, a felügyelőbizottság tagja –, akkor a 7000-t is elérte a lépésszáma.
Ilinek két házasságból három gyermeke született. Balázs 57, Renáta 50, Laci 46 éves. Ili bár egyedül él, mégsem magányos. Míg beszélgettünk, hárman keresték telefonon, lánya pedig friss pogácsával állított be. Ráadásul unokája két emelettel feljebb lakik, mint Ili, naponta 2-3-szor leszalad a nagyihoz.
Nincs messze Ili lakásától Várpalota legkedveltebb cukrászdája, amelynek Laci fia a tulajdonosa. Ha ott rendezvény van, Ili segít. Amikor van „maradék” sütemény, elviszi, és rendszerint már az utcán odaadja egy-egy ismerősnek, de szívesen visz a kórházba is. Cukorbetegként nagy lehet a kísértés.
– Nem kívánom az édességet, nem érzem kísértésnek a cukrászdát. Rendes vagyok ezen a téren. A múlt héten ugyan bűnöztem, jött a jó idő, megjelent a fagylalt, abból ettem két gombócot. De tudják a lányok, hogy nekem csak egész kicsi gombócot kell mérni.
Ennyi bűnözés belefér, önmagáért beszél, hogy reggel 6-os cukrot mért, a vérnyomása 130/80, a pulzusa 72.
Érzem, hogy szeretnek
Aznap, amikor beszélgettünk, esős, szürke hétvégi nap volt, csak ezért találtam otthon. Medvehagymatúra volt Várpalotán, úgy tervezték, hogy Ili a társaival megy vércukrot mérni. De maga a túra is kis létszámmal zajlott, a szervezők mondták, nincs értelme megázni. Így ma kivételesen lustálkodós napot tartott Ili. Ilyenkor olvas, rejtvényt fejt.
A várpalotai cukorbetegek közösségének 70 tagja van, s mindenkinek van vércukormérője – Ilinek köszönhetően. Sok a program, május elején például szombathelyi városnézés.
– A mi közösségünkbe nem azért jönnek minden második csütörtökön, mert kötelező. Jól érezzük magunkat együtt. Nyáron szünetet tartunk, nyár végére már nagyon hiányolják az összejöveteleket.
Okosan és ügyesen vezeti Ili a klubot, és érződik, hogy szívesen, szeretettel. (Nem véletlenül javasolták a díjra sorstársai.) Ő maga így fogalmaz:
– Szeretem begyűjteni a szeretetet. Érzem, hogy szeretnek, hogy tudok hatni rájuk.
Herth Viktória
