Szerző: Kerekes Andrea Feltöltés dátuma: 2021.01.04.

Ki tud többet a diabéteszről?

Egészen pontosan: a nem érintett, laikus társadalom tagjai vajon milyen ismeretekkel rendelkeznek – különösen az 1-es típusú – diabéteszről? Alapítványunk egyik küldetése, hogy bővítse és elmélyítse a cukorbetegséggel és a vele járó életmóddal kapcsolatos ismereteket az érintettek, a környezetükben élők, valamint a társadalom tagjai körében.

Illusztráció

Fontos törekvésünk a cukorbetegséggel élők közösségi elfogadásának elősegítése, valamint a hátrányos megkülönböztetésük elleni munkálkodás. Ennek szellemében folyik párhuzamosan négy projektünk, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával.

DIABtippek családoktól családoknak

2018-ban, szintén az EMMI támogatásával adtuk ki a frissen diagnosztizált diabéteszes gyermekek családjainak szóló MENT-A-KALAUZ-t. Most elkészültünk a második kiadással, amelynek a címét is megváltoztattuk kissé – utalva arra, hogy ez egy kibővített, átdolgozott, aktualizált kiskönyv, hiszen az elmúl két évben rengeteg pozitív változás történt, elsősorban az ellátások és a diabéteszes gyerekek, felnőttek életminőségét javító eszközökhöz történő hozzáférés tekintetében.

A MENT-A-KALAUZ 2.0 – DIABtippek családoktól családoknak cím jobban kifejezi a kiadvány tartalmát is, hiszen jórészt érintett szülők írták, felhasználva saját tapasztalataikat. A MENT-A-KALAUZ 2.0-ban még hangsúlyosabb szerepet kapott a pszichés támogatás, mint az első kiadásban. Alapítványunk létrejöttét főként a diabos gyerekeket nevelő családok számára nyújtandó pszichés támogatás motiválta, így erre minden tevékenységünkben nagy hangsúlyt fektetünk.

Filmek a hétköznapokról

Elkészítettünk öt rövidfilmet, amelyek a diabos gyerekek hétköznapjairól szólnak – elsősorban laikusoknak: pedagógusoknak, az osztálytársaknak és szüleiknek, edzőknek és sporttársaknak, az érintett szülők kollégáinak. E kisfilmek a realitást mutatják, ugyanakkor pozitív, elfogadó szemléletűek, és reményeink szerint a humort is megtalálják benne a nézők. Az egyik kedvencünk a bevásárlásból hazatérő anyuka (kurátorunk, Szászné Bedő Ágnes alakítja) és a szomszéd, Klári néni jelenete. Klári nénit és a többi film nem diabéteszes főszereplőjét Szalai Kriszta színművész játssza, akivel remek volt együtt dolgozni. A diabos gyerekfőszereplők (Gyovai Dániel Bence, Murányi Hunor, Szász Emília, Szász Endre) ügyes partnerei voltak Krisztának, a forgatások nagyon jó hangulatban teltek. A másfél-kétperces videók a honlapunkon érhetőek el (www.mentapro.hu) – reméljük, sokakhoz eljutnak!

Illusztráció

Képregények kicsiknek

Az ovis-kisikolás korcsoportra és az ő szüleikre külön gondoltunk: számukra 10 képregényt készítettünk. A kedves, rajzolt állatfigurák segítségével elmeséljük, hogyan lett Menta, a kisbéka diabéteszes, hogyan tért vissza az iskolába, a barátai közé – vagyis hogyan folytatja hétköznapi életét a barátai és a pedagógusai segítségével. Vajon mi történik vele tesiórán vagy a róka szülinapi bulijában? Mehet-e osztálykirándulásra? A honlapunkon megtalálható képregényekből mindez kiderül.

Tréning az elfogadásért

A negyedik projektünk kifejezetten a pedagógustársadalmat, illetve különböző vállalatok nem érintett munkatársait célozza. Számukra Bóta Tímea tanácsadó szakpszichológussal közösen tréninget fejlesztettünk, amelynek célja, hogy elfogadóbbá tegye a résztvevőket a diabétesszel élők hétköznapi megoldandó feladatai irányába. A tréning részben ismeretterjesztő, részben érzékenyítő szerepet tölt be – bízunk benne, hogy sok helyre elvihetjük majd.

Kerekes Andrea

közösségfejlesztő

MentaPRO Alapítvány
Elérhetőség: kerekes.andrea@mentapro.hu

Számlaszám: 16200151-18540075
Adószám: 18734081-1-43

Megjelent a diabetes2020/5. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!