Feltöltés dátuma: 2018.12.13.

Világnap a Lurdyban

Illusztráció

Már hagyomány, és úgy tűnik, hogy nem csak nálunk: az év egyik legjelentősebb rendezvénye a cukorbetegséggel érintettek és a diabétesz iránt érdeklődők számára a „lurdys” világnap, hiszen minden évben egyre többen látogatnak el ide.

A növekvő érdeklődés hatalmas elismerés számunkra, ám ugyanakkor óriási kihívás is, hiszen minden évben igyekszünk valami újat, valami még érdekesebbet, valami egyedit, valami „ami korábban még nem volt” dolgot is becsempészni a programok közé. Azt hiszem, hogy nem csináljuk rosszul, mert a közönség mindig nagyon lelkesen vesz részt a rendezvény valamennyi programján.

Sőt, kezdjük kinőni a helyszínt. Azt sejtettük, hogy prof. dr. Bagdy Emőke rendkívül népszerű lesz, és a 40 perces előadását akár állva is rengetegen végig akarják hallgatni. Ami azonban igazán nagy öröm a számunkra, hogy ez a 300 főre berendezett előadóterem a teljes nap folyamán végig tele volt! Elvitathatatlan tény, hogy a rendezvényre olyan előadókat kérünk fel, akik nem csak értik, de használják is a betegek nyelvét, így – bár betegségről van szó – mégis képesek érthető és élvezhető előadásokat tartani. Azonban a sikerhez ez még nem lenne elegendő. A sikerhez az is kell, hogy a közönség érdeklődő, nyitott és befogadó legyen. Nagyszerű érzés, hogy az évről évre növekvő számú hallgatóság ilyen, mert ez mindenképpen azt mutatja, hogy sokat tudnak, de még többet akarnak tanulni a cukorbetegségről.

Faragó András színművész a könnyed szórakoztatás mellett azért elárult magáról néhány titkot is azzal kapcsolatban, hogy milyen számára a diabétesszel való együttélés. És remélhetőleg mindenkit meggyőzőtt arról, hogy ha odafigyelünk, akkor semmiben nem akadályozhat bennünket a diabétesz!

Illusztráció

A nap folyamán igyekeztünk lehetővé tenni számos olyan vizsgálat elvégzését, amelyek a cukorbetegséggel élők számára elengedhetetlenek, hiszen az eredmények mutatják meg, hogy van-e szükség további, esetleg összetettebb ellenőrzések elvégzésére. A hatalmas érdeklődés alapján reméljük, hogy a diabéteszben érintettek a hétköznapok során is ilyen felelősséget éreznek saját maguk iránt, és nem mulasztják el a szükséges szűrő- és kontrollvizsgálatokat!

Szeretnénk kifejezni köszönetünket valamennyi támogatónk felé, akik termékeikkel, szolgáltatásaikkal hozzájárultak az idei rendezvényünk hatalmas sikeréhez!

Bízunk benne, hogy minden kedves érdeklődő hasznos információkkal és nem utolsósorban kellemes élményekkel tért haza a budapesti Diabétesz Világnapról, amelyet jövőre, 2019-ben ugyanitt november 9-én tartunk!

Füzesi Brigitta

Megjelent a diabetes2018/6. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!