Szűrések, előadások Nyíregyházán
A szép őszi napsütés, a színes falevelek és a kék karika a Városmajori Művelődési Ház bejáratánál ünnepélyessé tette a Cukorbetegek Nyíregyházi Egyesülete világnapi rendezvényét.
Nagyon sok ember csatlakozott egyesületünk tagjaihoz. Ünnepségünket megtisztelték a Debreceni Cukorbetegek Egyesületének képviselői. Örömmel várjuk minden évben őket. Az egri és a szlovák barátaink levélben köszöntöttek bennünket, sajnos nem tudtak eljönni.
A világnap nem múlhat el vércukor- és vérnyomásmérés nélkül, ebben a IV. számú Belgyógyászat dolgozói voltak segítségünkre. Idén a „család és a cukorbetegség” a mottója a nemzetközi világnapnak, dr. Gaál Zsolt osztályvezető főorvos is ezt hangsúlyozta ki: fontos szerepe van a családnak, tagjaik segíthetik egymást a mindennapokban. Kicsák Marian dietetikus az étkezés „öröméről” beszélt, s arról, mit és mennyit fogyaszthatunk.
Egyesületünket Szalay Mária oktatással, tanácsadással, szűréssel segíti, munkájának elismeréséül emléklapot adott át neki elnök asszonyunk, Sinka Gáborné.
A szakmai előadásokat kulturális műsor követte. A vendéglátás sem maradhatott el, a szponzorok segítségével diabetikus pogácsa, szendvics várt mindenkit.
Tervezgettük a jövő évi feladatokat is: „Lépésről lépésre” címmel oktatóprogramot szervezünk, benne szó lesz mindenről, amit a betegségről tudni kell.
Megyoláné Dienes Viola