Feltöltés dátuma: 2018.12.13.

Családi világnap

A november 14-ei Diabétesz Világnap köré szervezett rendezvények központi témája idén a család volt. „Minden család potenciálisan cukorbetegségben szenved” – írta az idei választást indokolva a Nemzetközi Diabétesz Szövetség (IDF). E megfogalmazás kétszeresen is jogos. Egyrészt a 2-es típusú, a „civilizációs” változat terjedése olyan ütemű, hogy hamarosan mindenki közvetlen környezetében lesz egy vagy több érintettje a betegségnek. Másrészt ez a baj sosem csak egyetlen embert érint: a kialakulásában, a következményei elszenvedésében, de még a kezelésében is fontos szereplő – ront vagy javít – az egész család.

Magunkkal hozzuk

Azt régóta tudjuk, hogy a 2-es típusú cukorbetegség nagy eséllyel megelőzhető egészséges és kiegyensúlyozott étrenddel, életritmussal és rendszeres testmozgással. Csupa olyan tényezővel, amelyekhez a jó és a rossz mintákat egyaránt a családjukból hozzák a gyerekek, s aztán használják egy életen át, akkor is, ha az utóbbiakra közben rámegy az egészségük.

Ha valaki felnőttként korrigálna, megint csak attól függ a sikere, hogy az aktuális családja mennyire támogatja abban. Jobban enni, mozgékonyabban és kevesebb stresszel élni a mindennapokat aligha lehet úgy, ha ennek a család többi tagjától való elszigetelődés az ára.

Fontos a korai felismerés

A világszövetség az indoklásában arra is emlékeztet, hogy általában minden diagnosztizált diabéteszesre jut egy fel nem ismert, aki így kezeléshez sem juthat. Holott a korai felismerés és az azt követő jó vércukorkontroll az egyedüli módja az életet vagy az önálló életvitelt veszélyeztető szövődmények elkerülésének. Éppen ezért nem csupán az egészségesebb életvitel megkönnyítését reméli az IDF a családok szélesebb körű tájékoztatásától, képzésétől, hanem a korai felismerésben is több eredményt vár.

Anyagi akadályok

Persze azt is szóvá teszik, hogy a családoknak is több támogatást kellene kapniuk a cukorbetegségből fakadó terhek viseléséhez. Megjegyzik, hogy a világ számos országában az inzulinkezelés és a hozzá kapcsolódó napi ellenőrzések költsége önmagában is felemészti egy-egy család jövedelmének a felét. Sokan nem férnek hozzá anyagi okokból a számukra szükséges gyógyszerekhez sem.

E problémák enyhítése mellett azt is szorgalmazzák, hogy a betegek és a családtagjaik folyamatosan részesülhessenek a diabétesz menedzselését segítő oktatásban is. Hatalmas munka ez, bizonyosan marad belőle feladat a 2019-es Diabétesz Világnapra is.

Katona József

Megjelent a diabetes2018/6. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!