Bihari Diabétesz Egyesület
Megemlékezés a Bihari Diabétesz Egyesület 25. éves évfordulójáról, valamint a Diabétesz Világnapról

Az 1993-ban alakult Bihari Diabétesz Egyesület 2018. november 20-án tartotta, évfordulós és világnapi megemlékezését. A megjelenteknek diétás ajándékcsomaggal kedveskedtünk.
A szakmai programot megelőzően a helyi intézmény, a belgyógyászati osztály dolgozói vérnyomás és vércukormérést végeztek, tagjaink a jelenlévő szakemberektől választ kaphattak kérdéseikre. A szakmai előadásokat a kórház belgyógyászati osztályának diabetológus szakorvosai tartották. Köszönet dr. Lugosi Anna főorvosnőnek, dr. Nagy Réka adjunktusnőnek, dr. Gyenes István gasztroenterológus főorvosnak, aki a rendezvény levezető elnöke is volt, valamint dr. Törös Attila szemész főorvos úrnak a színvonalas előadásokért.
Szintén és nem utolsó sorban szeretném köszönetemet kifejezni a Berettyóújfalu Városi Önkormányzat képviseletében megjelent Muraközi István polgármester úrnak, aki támogatásával jelentősen hozzájárult a rendezvényünk sikeres lebonyolításához.
Itt szeretném kiemelni a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház vezetőségének segítségét. Dr. Muraközi Zoltán főigazgató úr tudományos rendezvényeinkre és betegedukációs tevékenységünkre odafigyel, és szakmailag, emberileg támogatásáról biztosít bennünket. Büszkék vagyunk arra, hogy civil szervezetünk integrálódik az egészségügyi intézményhez, ahonnan a segítséget kapjuk.
Mindent összegezve a rendezvény jó légkörben zajlott le. A megjelent érintettek szakmai tapasztalatokat szerezhettek betegségük kezeléséhez, összhangban egyesületünk legfontosabb célkitűzésével: a cukorbetegek életminőségének és életkilátásának javításának céljával.