Joslin-díjasunk
Szalai Gáborné Zsuzsa
Szalai Gáborné Zsuzsa zalaegerszegi sorstársunk cukorbetegségét 32 éve diagnosztizálták, azóta szövődménymentesen él, ennek elismeréseként vette át a Civil Fórumon a Joslin-díjat. Sportos, energikus, mosolygós egyéniségéből árad a pozitív energia.

– Ikerszülés után lettem 1-es típusú diabéteszes. Tanítónő vagyok, nagyon sok társadalmi munkát végzek a városban, több egyesületbe járok, nem akadályoz sem a munkámban, sem a magánéletemben a betegségem.
Először nehéz volt, ott voltak a pici babák, és ott volt a négyéves kislányom. Rájuk és önmagamra is figyelni kellett. Kezdetben az ember nem tudja, miből mennyit egyen. Sok mindenre oda kell figyelni, időbe telt, mire olyan gyakorlatot tudtam szerezni, hogy az ételek szénhidráttartalmát, illetve a vércukoremelő hatását ránézésre tudjam. Az évek során kialakult a rendszer is az életemben. Szerencsére megérzem, ha változik a vércukorszintem, azt is, ha felmegy, azt is, ha le, így meg tudom előzni, hogy komolyabb gond legyen. Örömmel elmondhatom, hogy nem kellett még soha külső segítség rosszullét miatt.
Minden nap tartok testnevelésórát, a gyerekekkel együtt én is mozgok, szoktam futni, aerobikra, zumbára járok. Figyelek rá, hogy a mozgás és az étkezés teljesen összhangban legyen. Leszoktam arról, hogy nassoljak, naponta háromszor eszem. Idővel valóban életmóddá válik ez a diéta. Naponta kétszer eszem főtt ételt, nem élek szendvicsen.
Sajnos laktózérzékeny is lettem. Szeretem a tejtermékeket, szívesen ettem őket, ezekből már a laktózmentest keresem, örülök, hogy egyre több ilyen terméket kínálnak.
Hátrányból előny
Zsuzsa nem érzi akadálynak az 1-es típusú diabéteszt mindennapi élete során. Kitartó tanulással, utánajárással, rengeteg mozgással a hátrányból előnyt tudott kovácsolni. Alapító tagja a Cukorbetegek Zalaegerszegi Egyesületének, a Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetsége elnökségi tagja, a városi kerekasztal munkájában is részt vesz. Az egyesületeknek köszönhetően rengeteg kapcsolatot, barátot szerzett. Hosszú éveken keresztül a MACOSZ elnökhelyetteseként dolgozott.
– Az egyesületet, amelyet 30 éve vezetek, egy diabetológussal és egy dietetikussal együtt alapítottuk. Minden hónapban összejövünk, sokszor nem cukorbetegek is eljönnek. Rendszeresen tartunk tornákat, az iskolában a gyerekeket is próbálom befolyásolni: egyenek sok gyümölcsöt, mozogjanak sokat. Gyakran viszem ki őket a jó levegőre. Úgy gondolom, sikerült a környezetemet egészséges életmódra szoktatni.
Eleinte titkoltam, de ma már mindenki tudja, hogy cukorbeteg vagyok. A gyerekek így megtanulják, mit jelent a cukorbetegség. Aranyosak, például cukormentes tortát kapok a születésnapomra. Ha cukorbeteg gyerek kerül az iskolába, ő sem kakukktojás már. Egyre többen érintettek, szinte nincs már olyan család, amelyben ne lenne cukorbeteg.
Somfai Katalin