Több mint 40 éve cukorbetegséggel élők
És maga még él?
Igen, most már 62-dik éve vagyok cukorbeteg és hogy még élek, elsősorban feleségemnek és a dr. Tamás Gyula által vezetett teamnek köszönhetem.
1940-ben születtem, 1954-ben felvettek a mátyásföldi II. Rákóczi Ferenc Katonai Középiskolába. Az iskolában 1955-ben súlyos stressz ért. Jelentéktelen dolog volt, de én magamra vettem, mi lesz, ha kicsapnak az iskolából. Több katonai kórházban voltam, nincs magának semmi baja, volt a diagnózis. 1956-ban a nyári szabadságom alatt dr. Sziklai Árpád kitűnő gyermekorvos rám nézett: Fiam, te cukorbeteg vagy, irány a belgyógyászat! 37 kilóra fogytam. Az egész belosztály körülöttem állt, amikor beadtam magamnak az első injekciót.
Elkezdődött! Akkoriban az infúziót majd 20 cm-es tűkkel adták, sterilizálták és másnak adták. Parátusz fecskendő, tűfőzés, ahogy illik. A forradalom alatt egy hétig nem volt inzulin, a szomszéd bácsi segített, aki szintén beteg volt. Édesanyám kitűnően főzött, jól tudtam tartani a diétát. Nem úgy a kórházban! Volt, hogy vacsorára nagy tányér krumplistésztát hoztak. Elő a táblázatot, szóltam dr. Halmos Béla bácsinak, volt is nemulass a konyhán a diétás nővérnek.
Leálltam futballozni, de jött a hipó, nem is akármilyen. Amikor rádió iránymérő tájfutásra mentem, mindig volt a tasakomban cukor, alma, szendvics. Több megyei versenyt megnyertem, de tanítványaim világ- és országos bajnokságokat is. Kitűnően érettségiztem, és most mi legyen? Már középiskolában megszerettem az amatőr rádiózást. Az egri interurbán központba hirdettek állást, 12 jelentkező közül engem választottak.
Egész életemben híradástechnikai területen dolgoztam, nem kellett nehéz fizikai munkát végeznem. Letettem a rádióamatőr-vizsgákat, kétszeres világ- és ötszörös magyar rádióamatőr-bajnok vagyok. Fiatal betegtársaimnak is ajánlom, olyan területen tanuljanak, ahol „koponya” kell, de azért munka közben tudjanak mozogni. A legjobb cukorégető a mozgás (de módjával).
A fiam Kanadában dolgozik, többször voltam nála. Legutóbb kitalálták, csak úgy vihetem ki a gyógyszert, ha orvos engedélyezi. A SOTE Kísérleti Intézet főorvosa kérdezi: Ki állította be magát ilyen kevés inzulinra? Mondom, Tamás Gyula, már nyomta is a pecsétet.
Torontóban megkoszorúztam Sir Frederich Banting Nobel-díjas professzor, az inzulin feltalálójának sírját.
Vércukormérővel, nem emlékszem pontosan mióta, körülbelül 20 éve rendelkezem, naponta 4-szer, szükség esetén azonnal használom, nagyon nagy segítség. Munkatársaim tudtak betegségemről, és hipó esetén segítettek.
Arra mindig figyelek, hogy pontosan étkezzek, naponta 6-7-szer. Gyakran utazom Budapestre, több alkalommal a buszon adom be az inzulint. Rám szólt a buszvezető, a buszon étkezni tilos.
Most is azt hiszem, hogy 18 éves vagyok. Megemeltem egy 50 kg-os cementeszsákot. Két cm-es lágyéksérv… Beállítom műtét előtt 4,5-re a vércukromat. Két, profi fiatal műtött 20 perc alatt. Kijövök, 14-es a vércukrom. Kaptam az infúziót szőlőcukorral! Sorstársaim, mindig szóljanak az orvosoknak: „cukorbeteg vagyok!”
Pár éve megyek a szemészetre, kontrollra. Doktor úr, nézze már meg a szememet! Miért? Mert cukorbeteg vagyok és félévente szoktam járni ellenőrzésre. Mióta beteg? 57 éve. És maga még él?
78 éves vagyok, még sok mindent szeretnék csinálni. Most is van benn egy kérelmem a Találmányi Hivatalban. 44 év munkaviszony után nem büszkélkedhetem a nyugdíjammal, de biztonsággal élünk feleségemmel, 6 unokám van, sajnos nagyon öregszenek! Elsősorban amatőr rádiózok, kitűnő tanítványaim vannak, és több klubnak is tagja vagyok. Minden betegtársamnak jó egészséget, és kitartást kívánok!
Pankaczy József
