Joslin-érmesünk
Tari-Toldi Nándorné
Tavaly vehette át a Komlón élő Tari-Toldi Nándorné az 50 évnyi diabéteszért járó, a Joslin Diabetes Center által adományozott elismerő oklevelet és érmet.
1960 óta vagyok cukorbeteg. Egészséges babaként születtem, majd – az elmondások szerint – gyermekkoromban ettem a falat, sőt ha nem figyeltek, megettem a cipőmről a sarat. Valószínűleg már ekkor bennem lehetett valami erős hajlam a fertőzésre, aztán jöttek a tipikus tünetek: sok vízfogyasztás, szomjazás, fogyás, majd besárgultam, végül a diagnózis: cukorbetegség. Először cink- és kristályos inzulint kaptam, háromszor, majd négyszer naponta, de sokszor volt magas a vércukrom. Akkoriban még főzni kellett a fémfecskendőt, a tűt. Sajnos, sokszor bepisiltem, ami rossz közérzetet, félelmeket okozott és csak 17 éves koromban múlt el. Akkor még havonta kellett ellenőrzésre járnom Komlóról Pécsre, a gyermekklinikára.
Nagyon szépen, szerényen éltünk otthon négyen – van egy bátyám, ő nem lett cukorbeteg. Édesanyám úgy főzött, hogy én is mindenből ehettem. a reggeli injekciót otthon a szüleim adták be, majd a déli szuri az iskolában volt. Tanárom vállalta nyolc éven keresztül az injekciózást. Nagyon sokat mozogtam, nem beteg gyerekként neveltek a szüleim. Sok társadalmi munkát végeztem, valószínűleg azért, hogy befogadjanak a társaim, ne nézzenek betegnek, mert abban az időben kevés cukorbeteg gyermekismerősöm volt. 1968-ban végeztem el az általános iskolát, ezután a komlói Steinmetz Gimnázium tanulója lettem.
1972-ben férjhez mentem, először albérletben laktunk, de nemsokára lakást vásároltunk. Férjemnek is meg kellett tanulnia a cukorbetegség csínját-bínját. Ezután ő injekciózott, hogy szokjon hozzá az érzéshez. Nagyon szerettük egymást. Gyereket szerettünk volna, ami az első problémát jelentette az életünkben. Sajnos, 1974-ben meghalt az első terhességemből született kislány. Ebben az időszakban a Május 1. Ruhagyárban varrtam nyolcórás műszakban. Időnként náthás lettem, belázasodtam, hasmenéses vírust kaptam el, de figyeltem magamra és mindig meggyógyultam. Vidám, boldog, egészségesnek tűnő asszony voltam.
1976-ban megint meghalt egy babám, és majdnem én is, három napig feküdtem eszméletlenül. Még egy ideig próbálkoztunk, eredménytelenül, végül más megoldást választottunk. 1976. október 26-án született Tari-Toldi Tünde, akinek én lettem az édesanyja, és akit 1977 júniusában fogadtunk örökbe. Rendeződött a cukrom, a lelkem, boldog édesanya voltam! Csodálatos életünk volt hármasban.
1990-ben az egészségügybe kerültem, orvos írnokként dolgoztam egy rendelőben. Szerettem a munkámat, a betegeket, erőt adott, hogy másokon segíthettem. Ez év végén vettem észre, hogy mintha ismét terhes lennék. Furcsálltam, mert két évvel korábban elkötötték a petevezetékemet. Mégis igaz volt, 1991. július 17-én látta meg a napvilágot saját szülött gyermekem, Tari-Toldi Teodóra, Isten ajándéka. a kilenc hónap alatt az volt a cél, hogy a cukromat alacsony szinten tartsam. Sikerült, mindvégig 4 és 6 mmol/l között volt a cukrom. Naponta 5-6-szor szúrtam magam, állandó ellenőrzés alatt voltam, szoros diétát tartottam. Császárral szültem úgy, hogy végig ébren voltam. Ez volt a szerencsém, mert szülés közben kicsúszott a vénámból az infúzió. Én szóltam az orvosnak, hogy valami baj van, mert „süllyedek”, zúg a fülem, elhalkult az orvosok hangja, „zuhanó” érzésem volt. Tehát saját magamat mentettem meg azzal, hogy figyeltem a szülés alatt. Istennek hála, van egy szép, szőke lányom, akinek minden évben ellenőrzöm a cukrát, de mindig rendben van.
a legnagyobb panaszom az, hogy sorvad az izmom, a kezem, a karom, a lábam, a vállam. Már 30 éves korom óta ráncos a bőröm. Mindig azt mondták, diabéteszes szövődmény, elfogadtam. Van egy 300 négyszögöl nagyságú kertünk, ahová naponta gyalog járunk ki. Van kutyánk, macskánk és sok-sok virágunk, 18 gyümölcsfánk.
Anya vagyok, feleség vagyok négy évtizede, lakás és kert tulajdonosa. Szeretek dolgozni, mozogni, pingpongozni, táncolni, beszélgetni. Szeretem az embereket, és mindenekelőtt a családomat. Sajnos, feledékeny vagyok, és már nem olyan talpraesett, mint 20 éve. De szeretek élni, és szeretnék addig élni, amíg el tudom látni magam.
