Amit érdemes tudni az inzulinokról
A reménytelenségtől a modern inzulin(analóg)ig
A XIX. századig csak találgatni tudtak az orvosok, mi is okozhatja a cukorbetegek egyre rosszabb állapotát és sok-sok ember halálát. Amikor rájöttek arra, hogy a szervezetnek az inzulin segítségére van szüksége ahhoz, hogy a glukózt fel tudja dolgozni, sokáig tanácstalanok voltak, hogyan is lehetne pótolni a hiányzó hormont.

Számos igen furcsa módszerrel próbálkoztak: egyesek még azzal is kísérleteztek, hogy friss hasnyálmirigyet etessenek a betegekkel – természetesen kínos kudarcot vallva. Az inzulinra szoruló betegek szinte kizárólag gyermekek voltak, és a megfelelő terápia hiányában naponta egy csésze főzőolajat kaptak – de sajnos ez sem tudta őket sokáig életben tartani.
Dr. Frederick Banting 1921-ben igazi áttörést ért el, amikor rájött arra, hogyan is lehet inzulint nyerni a kutyák hasnyálmirigyéből. Az akkori orvosok igen szkeptikusok voltak, ám Banting nem hagyta abba a kísérletezést, hiszen első, inzulinnal „kezelt” betegénél, egy 14 éves gyereknél enyhe javulást tapasztalt. Tovább finomított az eljáráson, és hat héttel később a fiúnál, Leonardnál már lényeges javulást ért el.
A felfedezést követően szinte csodaszámba ment az inzulinnal kezelt betegek javulása. Banting és kollégája, Macleod Nobel-díjat kapott a felfedezésért. Nem kellett sokat várni az inzulin ipari gyártására sem: disznók és tehenek hasnyálmirigyéből egyre nagyobb mennyiséget állítottak elő. Sok beteg azonban allergiás volt az állatokból kivont inzulinra, így az ő megmentésükre tovább kísérleteztek a kutatók. 1978-ban sikerült először szintetikusan előállítani azt az inzulintípust, amely teljes mértékben megegyezett az emberi inzulin szerkezetével. Ezeket humán inzulinoknak nevezték el, és 1982-ben kezdték el a forgalmazásukat. A kutatók ezt követően olyan inzulinok kifejlesztését kezdték meg, amelyeknek egyik típusa gyorsabb hatáskezdetű és hatáserősségű, mint a humán, rövid hatású inzuliné, míg a másik típus hatása még a humán, hosszú hatású inzulinokénál is hosszabb és egyenletesebb, ezeket inzulinanalógoknak nevezték el. A ma használt két inzulintípus főbb jellemzőit és különbségeit táblázatban gyűjtöttük össze.
Azt, hogy Önnek melyik inzulintípus a legmegfelelőbb, minden esetben a kezelőorvosa dönti el. A magas vércukorszint súlyos következményekkel járhat: emeli a vakság, az agylágyulás és agyvérzés, a szívinfarktus kialakulásának kockázatát, és veseelégtelenséghez, valamint amputációhoz is vezethet. A megfelelő kezelés és életmód akár felére csökkentheti a szövődmények előfordulását. Orvosa mindent megtesz ennek érdekében, de a legtöbbet mégis Ön teheti az egészségéért!
A két inzulintípus főbb jellemzői és különbségei |
|
---|---|
Hagyományos (humán) inzulinok |
Modern inzulin(analóg)ok |
Fő típusok a hatás időtartama szerint |
|
|
|
Kötöttségek |
|
Beadásának, illetve az étkezések időpontjának, szénhidráttartalmának mennyisége kötött, attól nem ajánlott eltérni |
Beadásának, illetve az étkezések időpontjának, szénhidráttartalmának mennyisége kevésbé kötött, azonban az életvitelhez jobban alkalmazkodó, „rugalmasabb” kezelési mód több ismeretet és jobb beteg-együttműködést igényel |
Hipoglikémia kockázata |
|
Nagyobb, mint a modern inzulin(analóg)oknál |
Kisebb: ritkábban fordul elő a súlyos és az éjszakai kórosan alacsony vércukorszint, valamint kisebb a nappali vércukorszint-ingadozás mértéke is |
Testsúlynövekedés kockázata |
|
Nagyobb: használatuknál az inzulinadások közötti ún. köztes kisétkezésekre is szükség van annak érdekében, hogy ne legyen túl alacsony a vércukorszint 3 órával az inzulinbeadás után |
Kisebb: használatuk során a kötelező köztes kisétkezésekre nincs szükség |