A neuropátia paradoxona
A cukorbetegséghez csatlakozó idegbántalom – Andrew Boulton professzor találó megfogalmazása szerint – a diabétesz elfelejtett szövődménye. A kisereket érintő szövődmények sorába tartozó idegrendszeri károsodás egy alapvető tekintetben különbözik a szemészeti és veseszövődményektől: míg utóbbiak jellemzően igen hosszú időn keresztül teljesen tünetmentesek, az idegbántalom gyakran tünetekkel is járhat.

A neuropátia paradoxona, hogy egyik alapvető összetevője, az érzőideg-károsodás részjelenségeként kóros tünetek jelenhetnek meg – leginkább az alsó végtagokra lokalizálódó szimmetrikus fájdalom és érzészavar.
Érintésre fájdalom
Az idegrendszeri károsodás egyik fő tüneteként jelentkező fájdalom, jellemzően égő jellegű, nyugalomban jelentkezik, típusos módon éjszaka, járás a fájdalmat inkább enyhíti. Mind a fájdalomra, mind a zsibbadásra és bizsergésre igaz, hogy sokszor nem spontán tünetek állnak fenn, hanem a fájdalmat és zsibbadást érintés váltja ki. Jellemző a normálisan nem fájdalmas inger által kiváltott fájdalomérzet. Ilyen lehet például a takaró vagy a hálóing által kiváltott lábfájdalom, amelyet a beteg gyakran tűrhetetlennek érez.
A paradoxon másik oldala, hogy – gyakran ugyanazon betegben – az ép, normális, fiziológiás érzetek (fájdalomérzés, hő- és tapintásérzés, egyensúlyérzés) károsodhatnak – ez utóbbit nevezzük az érzőideg-károsodás negatív tünetegyüttesének. Utóbbi gyakran tünetmentes és jellemzően neuropátiás károsodás jelei is kimutathatók; e betegekben típusos esetben károsodott a kalibrált hangvillával mért vibrációérzet, nem válthatók ki a sajátreflexek, esetleg talpi (fájdalmatlan, neuropátiás) fekély jelei észlelhetők.
Életminőség, életkilátás romlása
Míg a fájdalmas neuropátia általában az életminőség romlásához, gyakran alvászavarhoz, depressziós tünetek jelentkezéséhez vezet, az objektív eltérésekkel jellemezhető neuropátiás károsodás az életminőségre gyakorolt kedvezőtlen hatáson túlmenően a beteg életkilátásait is számottevően rontja.
Napjainkban egyértelmű, hogy a diabéteszes láb kialakulásának meghatározó kóroki tényezője az idegbántalom. A normális érzetek csökkenése következtében a beteg gyakran nem vesz tudomást az alsó végtagot érő kisebb-nagyobb, részben nyomás által okozott sérülésekről. Ily módon fájdalmatlan sérülés valamint neuropátiás, típusosan fájdalmatlan fekély keletkezhet a talpon, amely melegágya a fertőzéseknek. Cukorbetegekben a nem traumás eredetű amputációk 10–45-ször gyakoribbak, mint nem diabéteszesekben, és meghatározó többségük neuropátiás eredetű. Napjainkban cukorbetegekben az alsó végtagi amputációk 85 százalékát tartják megelőzhetőnek. Neuropátiás amputációnak elvben nem is szabadna előfordulnia. A neuropátiás szövődmények sorába tartozó, jellemzően tünetmentes talpi fekély egy éven belül – megdöbbentően magas arányban – 15 százalékban amputációhoz vezet.
Gyakoribb, mint az érszűkület
A neuropátia kimutatásának egyik korlátja, hogy alsó végtagi fájdalom esetében általában az orvos és a beteg is elsősorban érszűkületre gondol, miközben az idegbántalom gyakoribb szövődmény, mint a verőérbetegség. Az amputációk megelőzésének fontos összetevője az idegbántalom minél korábbi stádiumban történő kimutatása és megfelelő kezelése.
A kezelés alapvető összetevői: a megfelelő szénhidrátanyagcsere-helyzet biztosítása, a rizikófaktorok (magas vérnyomás, zsíranyagcsere-zavar) kezelése, a neuropátia kóroki tényezőire ható, patogenetikai alapon nyugvó, és egyúttal dokumentált fájdalomcsillapító hatással is rendelkező oki kezelés, illetve ha a beteg fájdalma szükségessé teszi, ezt kiegészítő tüneti kezelés.

Dr. Kempler Péter
Egyetemi tanár, az MTA doktora, 1979 óta a Semmelweis Egyetem I. Belgyógyászati Klinika munkatársa. Belgyógyász, diabetológus és hipertonológus szakképesítése van, klinikai érdeklődési területe a diabetes mellitus, kutatási területe a neuropátia. Számos tudományos társaság és nemzetközi munkacsoport tagja.