„A diab néha óriási szívás, de ezek a táborok megmutatják nekünk, hogy nem vagyunk egyedül.”
Tovább
A tavaly megjelent Diabetes Juniorban próbáltam kedvet csinálni a nyári diabéteszes táborokhoz azoknak, akik még nem voltak ilyen „buliban”. Nem tudom, hogy sikerrel jártam-e, volt-e valaki köztetek, aki ennek hatására szánta rá magát, hogy jelentkezzen. De abban biztos vagyok, ha végre elmentél és pár napot együtt töltöttél más cukorbeteg fiatalokkal, menni fogsz jövőre is, azután is.
Mert táborozni jó! Szülők nélkül, mégis biztonságban játszani, kirándulni, fürdeni. Tanulni a diabéteszről, de nem unalmas tanórákon, hanem szakértőktől és – ami a legfontosabb – egymástól. Tavaly nyáron – ősszel és télen – is sok diabtábor volt az országban.
Tovább
15 éve létezik a Civil Fórum
Szerzők: Prof. dr. Winkler Gábor, Herth Viktória
2010-ben rendeztük az első Civil Fórumot Tihanyban, a Magyar Diabetes Társaság kongresszusához csatlakozva (címkép). A COVID miatt egy év kimaradt, ráadásul 2020-ban nem személyesen találkoztunk, honlapunkon lehetett megnézni az előadásokat. 2014-ben születésnapot tartottunk, nem fórumot, de a program hasonló volt, ráadásul, ha „elő-fórumnak” tekintjük a veszprémi Arénában megtartott 20 éves születésnapot – teljesen zavarossá válik, hogy hányadik alkalommal találkoznak a civil szervezetek vezetői egymással és a szakemberekkel. Annyi biztos, hogy 15 éve rendszeresen. Ez pedig alkalmat teremt a visszatekintésre.
Tovább
A diabétesz világnapja
Szerző: Somfai Katalin
A Nemzetközi Diabétesz Szövetség (IDF) 33 éve szervezi meg a diabétesz világnapját minden év november 14-én. A világ minden tájára kiterjedő kampány arra hívja fel a diabéteszesek, az egészségügyben dolgozók, a támogatók, a politikai döntéshozók és a nyilvánosság figyelmét, hogy fogjanak össze és együttesen cselekedjenek a diabéteszesek érdekében.
Tovább
„A diab néha óriási szívás, de ezek a táborok megmutatják nekünk, hogy nem vagyunk egyedül.”
Tovább
Néha irigykedve olvasom a tudósításokat, annyi jókedv, remek hangulat, barátság sugárzik a szerkesztőségünkbe küldött sorokból. Persze, nemcsak a szórakozás a célja e nyári, általában egyhetes kikapcsolódásnak, a részt vevő gyerekek, fiatalok, tanulnak is sokat. És megtapasztalják az összetartozás, a „nem vagyok egyedül” felemelő érzését. Bezzeg régen nem volt ilyen! Attól függ, hogy milyen régen!
Tovább
Diabétesz: a motiváló állapot
Szerző: Várkonyi Ákos
Amikor az én esetemben a cukorbetegség igazolódott, az első pillanatokban hihetetlennek tűnt, hogy diabetológiával foglalkozó szülők mellett a gyermek 1-es típusú cukorbeteg legyen, ami ritka betegségnek számít. Ez nagy fordulatot jelentett az életemben, a hétköznapok nehézségei mellett elkezdtem a témával elméleti szempontból is foglalkozni, az egyetemen is ez irányban tanultam tovább. Már csak egy kis ötletelés és persze rengeteg erőfeszítés kellett ahhoz, hogy létrehozzunk Szegeden egy csoportot, amelynek fő célja a cukorbeteg sorstársak komplex segítése, támogatása.
Tovább
Botra fel!
2024-ben már hatodik alkalommal startolt el a Botra fel!, a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége kezdeményezése. Május 25-én az ország 20 pontján vehettek részt az érdeklődők közös nordic walking sétákon. Ingyenes egészségügyi vizsgálatok, többek között vércukor- és vérnyomásmérés segített rámutatni az aktív életmód fontosságára.
Tovább
MDT
Szerző: Somfai Katalin
A Magyar Diabetes Társaság kongresszusán számos szakmai elismerést adtak át. A Pro Aegrotis díj a diabéteszgondozás terén végzett kiemelkedő munkát értékeli. Idén prof. dr. Gerő László is megkapta a díjat.
Tovább
Most elmesélhetném, milyen tematika szerint állt össze a JDH Alapítvány márciusban tartott edukátorképző tanfolyamának szakmai programja és ezen belül írhatnék arról, hogy szó volt a serdülőkor szakaszairól, életünk normatív kríziseiről éppúgy, mint a legkorszerűbb…
Tovább
Családi Sportnap
Tavaly májusban immár harmadik alkalommal került megrendezésre a DiabKupa – Családi Sportnap, amelynek keretében most először focibajnokságot is meghirdettek a szervezők. Igazán impozáns helyszínen, a Fradi népligeti központjában található fedett, műfüves futballpályán, remek környezetben, csodálatos időben zajlottak a küzdelmek.
Tovább
SweetEuro
Március 11–12-én két lengyelországi település, Suchy Las és Baranowo adott otthont a Red Card For Diabetes 2023-as kiírásának, amelyen – tavalyhoz hasonlóan – három korcsoportban képviselte a magyar színeket a Sportos Cukorbetegek Egyesülete által toborzott, 1-es típusú diabétesszel élő fiatalokból álló csapat. A legidősebbek ellentmondást nem tűrő játékkal megnyerték a Bajnokok Ligáját, a közepesek Európa-liga ezüstéremmel, míg a legkisebbek Konferencia Liga elsőséggel gazdagodtak. A bajnokságon a hazaiak mellett angol, német, svéd és bolgár csapatok is képviseltették magukat, így igazi nemzetközi mezőny jött össze erre a hétvégére. Következzen a torna összefoglalója a résztvevők szemüvegén keresztül.
Tovább
Február 3-án, immár harmadik alkalommal került sor az „Almádiak Napjára” Balatonalmádiban, 3000–3500 résztvevővel. Felléptek a városban tevékenykedő tánccsoportok, énekesek, zenekarok, az udvaron főzőverseny zajlott, Almádi legjobb egytálételéért folyt a verseny…
Tovább
Talán nekem a leghihetetlenebb, hogy 35 éve életem része a Diabetes. Már el sem tudom képzelni nélküle a mindennapjaimat. Hazudnék, ha azt mondanám, mindig örömet okozott. Voltak olyan életszakaszaim, amikor nagy terhet jelentett, de a 35 évből legfeljebb, ha 5 sorolható ide. Összességében elmondhatom: örömet okoz, hogy írhatom, szerkeszthetem.
Tovább
Szeptemberben már 18-dik alkalommal rendeztük meg a találkozót…
Tovább