Sok a beteg, kevés a szakember

Interjú a Lang Gusztáv-díjas dr. Neuwirth Gyulával

Sok a beteg, kevés a szakember

Szerző: Herth Viktória

Az idei Civil Fórumon a veszprémi Alapítvány a Cukorbetegekért által alapított Lang Gusztáv-díjat – a magánszemélyeknek járót – dr. Neuwirth Gyula diabetológus kapta. Nyugdíjba vonulásáig a debreceni Kenézy Gyula Kórház I. Belgyógyászati Osztályának főorvosa volt, diabetológusként a mai napig dolgozik. Az ő kezdeményezésére alakult meg a Hajdúsági Diabétesz Egyesület 25 évvel ezelőtt, s mind a mai napig ő a közösség szakmai irányítója.

 Tovább
Civil Fórum VII.

Civil Fórum VII.

Már hetedik alkalommal rendezte meg lapunk kiadója és az Alapítvány a Cukorbetegekért Civil Fórum rendezvényét a Fonó Budai Zeneházban 2017. április 8-án. Az előadók idén a Magyar Diabetes Társaság és a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége gondozásában készülő új betegtájékoztató témáiból válogattak, az MDT neves szakemberei világítottak rá ismert témák új részleteire, kicsit más szemszögből. A program kialakításakor szempont volt, hogy az előadások után valóban fórum alakuljon ki, így elegendő idő és lehetőség volt a hallgatóság kérdéseire közösen megkeresni, megtalálni a választ. Az év során az összes előadás írásos változatát közölni fogjuk szándékaink szerint, honlapunkon pedig videó formájában is elérhetők lesznek.

 Tovább
„Nekünk te vagy a sztár”

Diabéteszes gyerekekkel forgatott Tilla

„Nekünk te vagy a sztár”

A KSH adatai szerint az elmúlt 12 évben megduplázódott a 0–18 év közötti cukorbetegséggel diagnosztizált gyermekek száma hazánkban.
A Roche, mint a világ egyik vezető gyógyszervállalata, több mint száz éve foglalkozik új, az egészséget szolgáló készítmények és eszközök feltalálásával, kifejlesztésével, gyártásával és forgalmazásával. A cég magyarországi leányvállalata kiemelt fontosságot tulajdonít mind a betegoktatásnak, mind pedig a megelőző szűrőprogramoknak.

 Tovább
Zarándokolni menő

Zarándokolni menő

Sokszereplős beszámoló a Sportos Cukorbetegekért Egyesület nyári, háromnapos zarándoklatáról.

 Tovább

Farsangi tudósítás Debrecenből

Elindult a „cukker-vonat”

Az ember már csak ilyen, akár cukros, akár nem: vágyik a közösségi élményekre. Bár batyus farsangra érkeztünk, elnökünk fordított a napirenden: először jöjjön a munka, utána a mulatozás!

 Tovább
35 éves a Korányi Cukorbeteg Klub

35 éves a Korányi Cukorbeteg Klub

A Budakeszin működő Korányi Diabétesz Klub 1981-ben alakult, a közelmúltban ünnepelték 35 éves évfordulójukat. Az eseményen mintegy ötven résztvevő volt jelen.

 Tovább
Nyári táborok 2016 – Szabadiban – szabadon

Nyári táborok 2016 – Szabadiban – szabadon

Egyesületünk szervezésében 1990 óta minden évben 10-14 napot nyaralunk Balatonszabadiban, a Székesfehérvári Szent György Egyetemi Oktatókórház üdülőjében…
 Tovább
Nyári táborok 2016 – Játszva tanulni...

Nyári táborok 2016 – Játszva tanulni...

„Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy király, akinek sok gyermeke volt. A király nagyon szeretett jókat enni, keveset mozogni, és országa miatt sokat idegeskedett. Egy napon súlyosan megbetegedett…
 Tovább
Nyári táborok 2016 – Edukáció Balatonfenyvesen

Nyári táborok 2016 – Edukáció Balatonfenyvesen

Idén augusztusban is eljutottunk a Juvenilis-Diab-Help Alapítvány jóvoltából Balatonfenyvesre, régi és új 1-es típusú diabéteszes sortársainkkal…
 Tovább
Nyári táborok 2016 – A pasa sátrában

Nyári táborok 2016 – A pasa sátrában

Mindnyájan ismertük egymást az egri Diabétesz Hétvégi Napközis Táborban, mert a tavalyi tábort követően év közben is többször találkoztunk…
 Tovább
Nyári táborok 2016 – DDT, avagy a Debreceni Diabétesz Tábor

Nyári táborok 2016 – DDT, avagy a Debreceni Diabétesz Tábor

Az iskolapadból épphogy „kiszabadult” 30 diabéteszes diák lelkesen érkezett a táborba. Nem is unatkoztak, hiszen a szervező csapat Felszeghy doktornő és Kerékgyártó Beáta vezetésével mindenről gondoskodott…
 Tovább
Nyári táborok 2016 – Diabétesztábor a Brauer Panzióban

Nyári táborok 2016 – Diabétesztábor a Brauer Panzióban

Szerda, Pécs, kontroll. Zsombor és én már izgatottan vártuk, hogy idén vajon kik lesznek a táborlakók. Örömmel értesültünk, hogy a régi banda továbbra sem bomlik fel, esetleg pár új taggal bővül…
 Tovább
Nyári táborok 2016 – Szabolcsi jubileumi tábor

Nyári táborok 2016 – Szabolcsi jubileumi tábor

Az egyszázalékos felajánlásoknak és az évek óta rendszeresen támogató cégeknek köszönhetően idén is meg tudtuk tartani a Szabolcs megyében élő, 12–17 év közötti cukorbeteg gyermekeknek a tábort Pusztafalun, a festői szépségű Zemplénben. A tábor elsődleges célja…
 Tovább
Emlékezetes nyári táborok

Emlékezetes nyári táborok

Egy diabéteszeseknek szervezett táborban a napi edukáció kiterjed az elméleti és gyakorlati ismeretek elevenen tartására és bővítésére. A sorstársi kapcsolatok megerősödnek, az egymás iránti elkötelezettség nő. Az otthoni környezetből kikerülve önbizalmat szereznek a gyerekek, és átérzik, hogy önmaguk is tevékeny részesei lehetnek egészségük megőrzésének. A táborozás kiváló alkalom szűkebb vagy tágabb környezetünk természeti és kulturális sokszínűségének megismerésére.

 Tovább
Együtt gondozás – együtt gondolkozás

Együtt gondozás – együtt gondolkozás

A gondozásról első hallásra valamilyen házi kedvenceinket érintő tevékenység juthat eszünkbe: őket is gondozzuk, aminek a lényegét talán úgy tudnánk megfogalmazni, hogy szeretve ápolgatjuk őket, hogy minél erősebbek, szebbek, egészségesebbek legyenek.

 Tovább
 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!