Diabetes-túra Tihanyban

2008. április 19.


Tihanyi túra
2008. április 19.
Fotók: Berzai Attila (61 kép)
Tihanyi túra
2008. április 19.
Fotók: Hudák János (119 kép)

Az is bolond, aki a bolond áprilisban kirándulást szervez – néztünk össze Béki Jánossal, a diabetes-túra szervezőjével április 19-én délelőtt, 10 óra előtt 5 perccel. Tihanyban ekkor eredt el az eső, öt perccel a tervezett indulás előtt.

A tervezett indulás előtt pár perccel eleredt az eső.
A képen látható esernyők árulkodnak a bajról.
Rakk Erika doktornő, a veszprémi klub vezetője mégsem szomorú

Zuhogott. Az ég szürke volt, azt sugallva, hogy körülbelül két hétig el sem fog állni. Pedig a Club Tihany előcsarnokában akkor már szép számmal gyülekeztek a kirándulás résztvevői. Míg ők a program támogatóinak pultjainál nézelődtek, mi döntöttünk: megyünk, de a tihanyi apátságba és múzeumba.

Megjött a gumikerekű kisvonat, az ötvennél több kirándulni vágyó épp hogy felfért rá. Miután letöröltük a vizet az ülésekről, sapkákat, tartalék pulóvereket tettünk magunk alá, a turistákhoz szokott kisvonat vezetője pedig bekapcsolta a slágerzenét, majd elindult. Az első kanyarnál három „vagonnyi” kiránduló tiltakozott a zene ellen: mi beszélgetni szeretnénk, nem harsogó muzsikát hallgatni.

Épp felfértünk a kisvonatra, amely elvitt bennünket az apátsághoz

Ez végig jellemző volt a túrára – mert végül mégiscsak lett túra, de ne menjünk az események elébe –, ismerősök, ismeretlenek megállás nélkül beszélgettek. (Ez volt a célunk, épp így képzeltük ezt a délelőttöt: ismerkedés, barátkozás, s mindez egészséges mozgás közben.)

A tihanyi apátság templomában mindenkinek tetszett a nemrég felújított oltárkép és a díszes faragások, csak azt sajnáltuk, hogy rögtönzésünk miatt szakszerű vezetést nem kaphattunk. Az altemplomban I. András sírhelyét láthattuk, innen egy rövid csigalépcső vezetett a múzeumba. Történelmi dokumentumok, egyháztörténeti relikviák, hangulatos festmények… röviden csak ennyit arról, milyen értékek vannak itt. (Nem tudok részletesen beszámolni róla, mert a kiállítások helyett kirándulótársaimra figyeltem.)

Mikor kijöttünk a múzeumból, sütött a nap. Nem sokat tanakodtunk: induljunk túrázni

11 óra múlt, mikor kiléptünk az apátságból – meglepetésünkre és örömünkre – a ragyogó napsütésbe. Az ég kék, hófehér bárányfelhők tornyosultak észak felé, a nap szikrákat szórt a Balaton vizén… csak a szél fújt erősebben, mint ahogy a nagy napra való tekintettel illett volna neki. A társaság azonnal és egyhangúlag úgy határozott: akkor most megyünk túrázni. A rendkívüli körülményekre tekintettel ugyanazon az útvonalon mentünk valamennyien, a rövidebbre tervezett túrán vettünk részt. Lesétáltunk a Belső-tó partjára, ahol Vers József, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársa várt bennünket.

A templom tövében a csapat

Alig másfél órás sétán vettünk részt, kényelmesen haladtunk, meg-megálltunk, s ilyenkor a nemzeti park munkatársa érdekes dolgokat mesélt a környékről. Egy-egy szakasz volt keményebb, amikor kicsit meredekebben vezetett az út. (Ez is inkább lefelé volt veszélyes néhány idősebb hölgynek, de gáláns lovagja mindenkinek akadt.)

Már visszafelé tartottunk, amikor egy rémisztő szörnyeteget vettem észre a földön, amint vezetőnk lábai között átcsúszott az úton. Mikor ő lehajolt és felkapta, kiderült, hogy a veszélyes őshüllő nem más, mint szép példánya az errefelé gyakori siklóknak. Nagy örömet okozott elsősorban a gyermekeknek, akik meg is simogatták. Többen megjegyezték, remek szervezés volt, hogy épp ekkorra rendeltük az útra a jószágot.

Íme a rémisztő szörnyeteg

Ez utóbbi megjegyzés jól példázza, hogy milyen jó hangulatban töltöttük az időt. Nem számított eső, nem számított szél, s nem számított az sem, hogy legtöbben nem ismerték egymást. Ezt már sokszor megtapasztaltam cukorbeteg rendezvényeken: olyan erős összekötő kapocs a diabétesz, hogy eltűnnek a gátak, nincs feszélyezettség. Jó volt látni, amint a hegyre vezető úton, mikor a társaság vezetőnk magyarázatát hallgatta a szépséges tölgyfa árnyékában, a felnőttek lábai között lekuporodott egy kisfiú, hogy ellenőrizze vércukrát. Mikor végzett, többen is megkérdezték, rendben van-e.

Nem gyalogoltunk túl sokat, de jól éreztük magunkat

Azt is jó volt hallani, amint egy dunántúli idős férfi az egyik alföldi nagyváros kórházának osztályvezető főorvosával eleinte a futballról, majd a keringési gondok tüneteiről beszélgetett. Ráadásul, mit gondolnak, ki kezdte mesélni tavalyi infarktusát? (Elárulom: a főorvos.)

Vércukor-ellenőrzés a tölgyfa árnyékában

Remek délelőtt volt. A Belső-tó partjáról a kisvonat vitt vissza bennünket a Club Tihanyba, ahol ajándékcsomag várta a résztvevőket. Majd hazamentünk: Veszprémbe, Pápára, Siófokra, Tatabányára, Székesfehérvárra… azok az orvosok, asszisztensek pedig, akik a Magyar Diabetes Társaság kongresszusáról „lógtak el” a túrára, gyorsan elegáns ruhába öltöztek, s elvegyültek a többiek között.

Herth Viktória
Fotó: Nagy István és Hudák János


Balatonszabadiból hatan jöttek, közülük többen régi, rendszeres túrázók.

– Itt élünk szemben, a túlsó parton, s akár hiszi, akár nem, hosszú évek óta nem voltunk Tihanyban.

A szabadi cukorbeteg-egyesületnek 38 tagja van, de számításaik szerint tízszer ennyien vannak cukorbetegek, a falu csaknem 10 százaléka diabéteszes. Csak nagyon nehéz közösségbe hívni, otthonról kimozdítani őket. Az a hat hölgy, aki eljött Tihanyba, szép példáját adta annak, hogyan kellene élni. Bízzunk benne, hogy követőkre találnak.

Székesfehérvárról 19-en jöttek, gyerekek, fiatalok, vezetőjük Vajdáné Csák Rózsa. A Cukorbeteg Gyermekeket Támogató Egyesület vezetői sok programot szerveznek: táborozni, kirándulni járnak, s nemcsak a cukorbeteg gyermekek jöhetnek, Tihanyban is heten a diabéteszes fiatalok barátai voltak. A Belső-tó partján, indulás előtt mindenki megmérte a cukrát, s ezt tették a túra végén is. Minden közös program tanulás! A gyerekeknek szükségük van arra, hogy a családtól távol, önállóan is „kipróbálják magukat”.

Két tinédzser lány a mai divat szerint csípőnadrágba, hasközépig érő pólóba öltözött. A nadrág díszes övére csíptetve pedig ott virított mindkettőjük inzulinpumpája.

– Ezt mindig így viselitek, vagy csak most, mikor cukorbetegek között vagytok?

– Mindig! Rendszerint MP3 lejátszónak nézik, s alig akarják elhinni, hogy nem az. Nem szégyellem a cukorbetegségemet, sőt szívesen elmagyarázom, mit jelent, ha valaki érdeklődik – válaszol mosolyogva egyikőjük, társa pedig helyeslően bólogat.

Baumgartner Katalin épp a vércukrát méri a múzeumban, amikor szemtelenül megszólítom. 3,9-et mér, körbenéz: szabad itt enni? Már miért ne szabadna! – válaszoljuk egyszerre férjével. Kati és családja ismerős már olvasóinknak, horvátországi nyaralásukról számoltak be pár hónapja. Tatabányán élnek, Kati diabetológiai szakápoló, s ’82 óta cukorbeteg. Kislánya, Kitti 3 éve, 8 évesen lett cukorbeteg.

– Akkor összeomlott a világ. Sokkal rosszabb volt, mint mikor én lettem beteg – meséli Kati. A nagymama azonban közbeszól:

– Nekem a te betegséged volt nehezebb.

Kittit nehezebb szóra bírni, nem azért, mintha félszeg lenne, de olyan elmélyülten olvassa a középkori Tihany történetét, hogy nem akarom megzavarni.

– Mikor megtudtam, elkezdtem remegni. Emlékszem, kiöntöttem a kanapéra a levest, amit éppen ettem, de nem kaptam ki érte, anyu feltakarította.

– Szörnyű? – teszem fel az „okos” kérdést.

– Annyira nem – jön rá az igazi kiskamasz stílusú válasz.

Anyukája mosolyogva menti a helyzetet: szerencsére rendes az osztályfőnöke, s a társai is elfogadták.

Már csak az édesapát, Szauer Györgyöt kell megkérdeznem, aki szemlátomást mindkét Katalinjára folyton figyel.

– Kati már cukorbeteg volt, mikor megismertem, számomra ez nem okozott semmi gondot. Mikor Kitti beteg lett, nos akkor hanyatt dőltem. De nem volt idő keseregni, azonnal cselekedni kellett. Szerencsére a kislányom nem nyöszörgött, könnyen elfogadta, hiszen látta anyukájától, mit kell tenni.

A kisördög nem hagy nyugton, muszáj megkérdeznem tőle: mit kap otthon enni?

Nevetve válaszol:

– Nem diétázom! De ők sem!

Kati és Kitti a nagymamával és a mindkét Katalinjára figyelő apukával

Furcsán nézhetek, mert nevetve adja meg a részletesebb választ, a következő fél órában az egész család azt meséli, mit és hogyan főznek, mit számolnak és mérnek, s mi az, amit szabadon fogyasztanak. Természetesen az egész család alkalmazkodott az új helyzethez, a nagymama főzi a mindenki számára egészséges ebédeket, de nem mereven diétáznak, az inzulinpumpa adta lehetőséget maximálisan kihasználják.

Miközben Kitti fagylaltot nyalogatva sétál az utcán előttünk, édesapja még bevallja, ma reggel kakaóscsigát adott neki reggelire.

– Ha mindentől tiltanánk, titokban falna. Inkább megtanítjuk arra, miből mennyi a megfelelő mérték, s hogyan használja az inzulinpumpát.

Pápáról öten jöttek volna, megbeszélték, a buszpályaudvaron találkoznak. Ám reggel már borongós volt arrafelé az idő, így csupán egy bátor legény szállt fel a buszra: Tischler Imre, aki augusztus 8-án tölti be 80-dik évét. A kor nem látszik rajta, én is csak azért tudom, mert elbüszkélkedett vele.

Tischler Imre azért jött el a túrára, hogy megismerkedhessen a Diabetes készítőivel

Második infarktusa után, 2003-ban vették észre diabéteszét. Naponta négyszer inzulinozza magát, a diétát betartja, na jó, kilencven százalékban. Az ebédjét a kórházból hordja, azzal tehát nincsen gondja.

– Nem adom fel! – mondja mosolyogva, s a puszta tény, hogy itt van, s tervezi, elmegy Zalaegerszegre, Sopronba is, bizonyítja, ő tényleg nem fogja feladni.

A válasz, amelyet arra a kérdésre adott, hogy miért gondolta úgy, hogy eljöjjön közénk Tihanyba, jól esett nemcsak nekem, de személyemben a lap valamennyi készítőjének:

– A társaság kedvéért jöttem. No meg bevallom azért, hogy megismerkedjem magukkal. Nagyon megszerettem a lapot, s most örülök, hogy találkoztunk.

Herth Viktória
Fotó: Nagy István

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a túra támogatóinak:

MKB EgészségpénztárSweetabKaramellPharma NordSeditaNovo Nordisk
 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!