Tábor a Kalandparkban

A gyulai gyermekosztály diabétesz gondozója és a Diaboló Alapítvány ebben az évben is megrendezte nyári táborát. Az elmúlt évek sikereinek köszönhetően a jelentkezők száma tovább növekedett, egyre fiatalabb életkorú gyermekek részéről nőtt az érdeklődés. A Gellény Birtok és Kalandpark adott helyet a tábornak, amely a gyermekek számára felejthetetlen élményt jelentett.

Illusztráció

A kalandparkban 2×12 féle akadályból álló magaslati kötélpálya (0,8 m és 3,5 m magasságban fák között kialakított változatos nehézségű akadályokból áll), capopy pálya (a bátor vállalkozók egy 3500m³-es, 5 m mély halastó felett csúsznak le 7,5 m magasból) várta a gyerekeket. Volt itt 3 oldalú mászófal (ami 8 méter magasságig teszi lehetővé biztonságosan akár már 4 évesek számára is a bátorság és az erő próbáját), íjászpálya, trambulin, mini golf pálya.

A szórakozás mellett napi 1 órás oktatás, reedukáció is belefért a programba. Szabadidőben különböző kézügyességet fejlesztő programokat is szerveztünk. A gyöngyfűzés már hagyomány nálunk, így az elkészült „ékszereknek” tartót készítettünk kisüvegből, amelyet szalvétával borítottunk. Az idősebbek, mint ifi vezetők segítették a munkánkat azzal, hogy észrevétlenül figyelték kis társaikat és egyben példát mutattak számukra.

Táborunkba ellátogatott Hevesi Tamás, aki a fotózkodás és az autogram osztás előtt a cukorbetegségről beszélgetett a gyerekkel. A Nosztalgia Ház jóvoltából népi játékokkal, a makramézás fortélyaival és a tűpárna, kulcstartó varrás rejtelmeivel ismerkedhettünk meg. A lovas kocsikázást még az eső sem tudta megállítani, majd a lovaglást szakszerű segítséggel mindenki kipróbálhatta.

Immár negyedik alkalommal adtunk lehetőséget azoknak a kicsiknek és szüleiknek, akik koruknál fogva még nem tudnak táborozni, hogy egy délutánra csatlakozzanak hozzánk. A szülők nagy segítségünkre voltak, hiszen az ötletadásban, a program választásában és a szervezésben is segítettek nekünk.

Illusztráció

A családi délután azzal kezdődött, hogy Andor bohóc lufikat hajtogatott és tréfálkozott, majd arcfestésre és csillám tetkóra álltak sorban a gyermekek. A bátrabbak, szüleikkel együtt, szakképzett animátorok segítségével próbálták ki a kalandpark minden pályáját, a trambulin sem volt soha üres. Lőrinc Bogi a hét folyamán betanított egy táncot a lányoknak, s a Fitt Dance Center Se bemutatóját követően, ezzel lepték meg szüleiket. Az este folyamán a X-box vette át a szerepet, így igen nehéz volt takarodót fújni.

Ez a hét annyi fantasztikus lehetőséget és élményt adott a gyermekeknek, hogy már a következő tábor terveit szövögetve távoztak. A helyszín remek választás volt, bátran ajánljuk másoknak is.

A képekkel szeretnénk köszönetet mondani támogatóinknak a segítségért, különösen a szülőknek, akik ebben az évben nagy szerepet vállaltak a tábor anyagi hátterének megteremtésében!

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!