Ünnepeltünk

Húsz még gombócból is sok – mondta Maksa Zoltán tíz évvel ezelőtt, amikor a veszprémi Arénában a huszadik születésnapunkat ünnepeltük. A humorista akkor „tudományos” magyarázatot adott sok diabétesszel kapcsolatos kérdésre. Aki akkor nem találkozott e gondolatokkal, most elolvashatja tanulmányát, így megtudhatja azt is, hogy „a búr háborúk idején egy török katona betegedett meg először, aki egyetlen szívrohammal elfoglalt egy csokoládéüzemet Alsó-Bajorországban.”

Ha húsz szerinte sok volt, mit mondana most, amikor már a harmincéves évfordulóját ünnepli a Diabetes magazin. Harminc gombóc azonnali diabéteszt jelent, közvetlenül a gyomorrontás után.

Az Országos Széchényi Könyvtár folyóiratokkal foglalkozó munkatársával konzultáltam a közelmúltban. Nyilvántartásuk szerint 1989-ben Magyarországon 1113 új lap indult. Rászánt hosszú perceket, hogy megnézze, ezek közül hány él ma is. Nos, természetesen vannak ilyenek, például az Irodalomismeret című folyóirat, a Könyvtári Levelezőlap, a Book könyvszemle, valamint két ismertebb, a Magyar Narancs és a 168 óra. Becslésük szerint 50, maximum 100 lap még ma is létezik a rendszerváltás idején alapítottak közül.

Arról nincs nyilvántartás az ország legfőbb könyvtárában, hogy a lapok készítői milyen gyakran változtak az elmúlt három évtizedben, de amikor a könyvtáros szakember meghallotta, hogy én 30 éve készítem a Diabetest, mosolyogva megjegyezte, ezzel biztosan a dobogó felső fokán állok.

Igaz, hazudtam a könyvtárosnak, csak (!) 29 éve vagyok a főszerkesztő, hiszen az első két számot a veszprémi diabetológiai szakrendelés munkatársai készítették. De a 29 már majdnem 30, és ha belegondolnak, szörnyű nagy idő. Életemnek épp a fele. Felnőtt életemnek viszont már háromnegyede.

A lap évfordulója óhatatlanul engem is emlékezésre, összegzésre késztet. Meséltem már régi olvasóinknak, hogy magánéletem és a Diabetes milyen szorosan összeforrt. Hogy gyermekeim apját e lap révén ismertem meg, hogy legjobb barátaim a cukorbetegek közül kerültek ki, s hogy egyszer, négy hónapon át, amikor második fiamat vártam, én is „kipróbáltam” a diabéteszes létformát. (Nem vagyok cukorbeteg, édesanyám volt az, amikor belevágtam a lapkészítésbe.)

De nem magamról szeretnék mesélni. Inkább előkerestem Editkével készített interjúmat, ő az egyetlen – Szabadi Endréné −, akinek a Joslin Diabetes Center Victory (Győzelem) érmét átadhattuk 75 inzulinozással töltött éve elismeréseként. Sajnos nincs már köztünk, de boldog, szép élete volt. Tímár László nem érte meg, hogy átvehesse a Győzelem-érmet, pedig nagyon várta. Pár hónap hiányzott hozzá. A jubileumot megérte, az átadási ünnepséget már nem. Rá is emlékezünk e számunkban, csaknem harmincéves írásával.

És ünnepelünk. Aki nem volt jelen a Diabetes magazin 30. születésnapján – most nem többezres partit rendeztünk, a megszokott Civil Fórumot öltöztettük ünnepi külsőbe –, e lapszámunkból mindenről értesül, ami április 6-án, a Fonó Budai Zeneházban történt.

Herth Viktória