Visszatekintés a Diabetes 20. születésnapjára
A Diabetes 2009/3. számából
Diabetes20
Mindenki ismeri az érzést, amikor hosszú készülődést és sok idegeskedést követően, pár perccel a vendégek érkezése előtt legszívesebben elmennénk hazulról, de legalábbis arról álmodozunk, milyen jó lesz, ha a vendégek mennek el végre, és leülhetünk nyugodtan pihenni. Aztán megjönnek a vendégek, az összejövetel fényesen sikerül: mindenkinek ízlik a vacsora, vidám a hangulat, igazi ünnep kerekedik. S amikor a vendégek tényleg elmennek, nyoma sincs a fáradtságnak, a feszültségnek, s elégedetten nyugtázzuk, megérte a sok munka. Legszívesebben azonnal elkezdenénk a készülődést a következő vendégségre.
Épp így érezzük most magunkat mi, akik a Diabetes születésnapját szerveztük, rendeztük. Mennyit dolgoztunk…! Olyan fárasztó volt! Mennyit dolgoztunk? Amennyit kellett – ahhoz, hogy minden rendben legyen, hogy mindenki jól érezze magát. Megérte? Nagyon! Természetesen! Sőt, örömmel!!!
Amikor június 6-án fél 11 előtt kiszöktem a Veszprém Aréna elé levegőzni, földbe gyökerezett a lábam. Több mint húsz autóbuszt számoltam meg a parkolóban, a személyautókat nem is kezdtem számolni, mert fél 11-kor ott kellett állnom a színpadon, a megnyitó ceremónia szereplőjeként. Ott álltam, szemben a sok száz vendéggel, miközben az előcsarnokban legalább ugyanannyian álltak sorban a kiállítóknál. Akik kint maradtak, a szakmai ismereteket fontosabbnak tartották, mint a protokollt – így van ez jól. Így szerveztük a programot. Mindenki oda ment, azt csinált, amihez kedve volt. Minden percben – reggel 9-től délután 5-ig – több választás volt; mindenki lemaradt valamiről, mindenki megtalálhatta, amit keresett.
És a vendégek jöttek, mentek, tülekedtek, ücsörögtek, mérettek, beszélgettek, tapsoltak, nevettek, morgolódtak, örültek a nyereménynek, bosszankodtak, hogy nem nyertek… zsongott az Aréna, pezsgett az élet.
Aki jelen volt, tudja, mire gondolok. Aki nem jött el, s e lapszámból szeretné megtudni, milyen volt: megpróbáljuk bemutatni neki. Nagyon szakszerű útmutatást adtam kollégáimnak előző este: beszélgessetek sokat, és írjátok le, amit láttok, tapasztaltok. Megtették. Már az is milyen nagyszerű, hogy igazi kollégákról beszélhetek: Módos Anikó, Kavisánszki Mária, Szőke Mária, József Attila, Keller Richard dolgoztak egész nap, megállás nélkül, s írták meg tapasztalataikat. Én pedig valamennyi írást beletettem a lapba. Mert a Diabetesnek ez a száma roppant szerénytelenül nem szól semmi másról, mint a születésnapról. Tízévente – azt hiszem – megengedhetjük ezt magunknak. Előfordulhat, hogy ugyanarról az eseményről két cikkben is olvashatnak – ez nem rontja, inkább erősíti a hatást: ha ketten is kiemelték, biztosan érdemes volt rá, s ketten kétféleképpen látták, így az olvasó pontosabb képet alkothat magának a történtekről. Valójában nem tettem bele valamennyi írást ebbe a Diabetesbe. Mert kollégáim annyira komolyan vették a főszerkesztői utasítást, hogy valósággal elárasztottak kisebb-nagyobb cikkeikkel. Jut belőlük majd a következő számokba is.
Azt a bizonyos szerkesztőségi szakmai megbeszélést egyébként nem akárhol tartottuk. A veszprémi Gizella Hotel éttermében voltunk: a szerkesztőség és a szerkesztőbizottság tagjai, a Tudomány Kiadó munkatársai voltunk jelen. (A Konyhasarokban látható fotó bizonyítja, hogy mértékletesen vacsoráztunk, s a kellemes beszélgetéseket követően hamar ágyba bújtunk. Ünnepi vacsora nem ért véget még ilyen korán soha – mindenki izgult a másnap miatt, s pihenten akart reggel az Arénába érkezni.) Jó volt együtt lenni! Húsz év után még mindig volt olyan munkatársunk, akit most ismertünk meg személyesen. Beszélgetni egymással pedig másnap, a születésnapi rendezvényen úgysem tudtunk.
E lapszámmal kapcsolatban még egy technikai információ kívánkozik ide: bocsánatkérés. Korábbra ígértük megjelenését. A késésnek egyedül én vagyok az oka. A késő tavaszi-kora nyári időszak a közművelődésben – ahol főállásban dolgozom – zsúfolt időszak. Munkatársaim, főnökeim május közepétől olyan kíméletesen bántak velem, oly mértékben tekintettel voltak a Diabetes születésnapi készülődésére, s arra, hogy az én eszem már semmi máson nem járt, hogy a rendezvényt követően megpróbáltam „jóvátenni” korábbi munkahelyi lógásaimat, és teljes erőbedobással a veszprémi Művészetek Háza rendezvényire koncentráltam. Köszönöm kollégáim megértését.
És köszönöm a Diabetes születésnapját szervező kollégáim nagyszerű munkáját is. Megosztottuk a feladatokat, s mindenki a maga területén a lehető legtöbbet nyújtotta. Sokak nevét felsorolhatnám. A Tudomány Kiadó valamennyi munkatársának nevét, az Alapítvány a Cukorbetegekért aktivistáinak névsorát… de két személy munkáját mindenképpen külön és nagyon szeretném megköszönni e lap hasábjain is. Béki János azon túl, hogy ezer ötlettel gazdagította a programot, a szervezésből akkora részt vállalt, hogy másutt, másért öten sem dolgoznak annyit, mint ő tette a Diabetes születésnapjáért. Az Alapítvány a Cukorbetegek munkatársai közül Pintér Bernadettel ez volt az első közös munkánk. Összeszoktunk, s hamar megszoktam, hogy számítani lehet rá. Amit kértünk tőle, biztosak lehettünk, nemcsak hogy meglesz, akkorra lesz kész, amikorra ígérte. Nagyon sokat tett a sikerért.
Ő mesélte a születésnap egyik nagy eredményét is. Pár nappal később szokás szerint átment a sarki kisboltba vásárolni. S az előadólány megkérdezte tőle, hol mérethetné meg a vércukrát. Berni természetesen a saját mérőjével ellenőrizte a kereskedőlány cukrát, amely teljesen normális volt.
A munkatársak köréből nem szeretném kihagyni a családtagokat sem. Ha tudnák, hány férj, feleség, gyermek és barát, barátnő dolgozott június 6-án és június 6-áért..!
Végezetül – mielőtt átadnám a szót, illetve a lap hasábjait kollégáimnak – fontos információ: a www.diabetes20.hu honlap továbbra is él. A pályázati felhívásunkra néhány klub, egyesület megküldte bemutatkozó anyagát – várjuk a többiekét is, még mindig, folyamatosan. Egyébként az iWiW-re is bejelentkezett a Diabetes. Itt is várjuk baráti körünk gazdagodását, az Önök jelentkezését klubunkba.
Lezárult 20 év. És elkezdődött a huszonegyedik. Ahogy Vándorfi Győző doktor úr, a lap kitalálója és szerkesztőbizottságának elnöke fogalmazott: most már abban is hisz, lesz a Diabetesnek századik születésnapja! Úgy legyen!
Herth Viktória