Válogatás a Diabetes 1999/5. és 6. számából

Visszatekintés a 10 éves Diabetesre

Mértünk…

Mértünk vércukrot, mértünk vérnyomást, vizsgáltunk lábat számítógéppel…

Mindenütt hosszú sorok kígyóztak, ez is bizonyította, hogy az ember szereti tudni, minden rendben vane, vagy jó lesz, ha vigyáz. De a hétköznapok során bizony senki sem szánja rá magát könnyen, hogy elmenjen egy rendelőbe pusztán azért, hogy ellenőriztesse a cukrát – ha nem cukorbeteg.

Pedig… Az egyik asztalnál, ahol a veszprémi szakrendelés munkatársai mérték a jelentkezők vércukrát, nemcsak a diabéteszeseket invitálták, hanem az őket kísérő hozzátartozókat is. S közülük – akik pedig egészségesnek hitték magukat – hat olyan volt, akinél jelentősen magas vércukrot mértek.

Köszönjük

Köszönünk mindenkinek mindent! A szervezőknek a sok munkát, a művészeknek a fellépést, Erős Antóniának, hogy szinte felháborodottan utasította vissza a honoráriumot. Köszönjük a sajtó munkatársainak a figyelmet, a sok cikket és riportot. Köszönjük az orvosoknak a szakmai előadásokat. Köszönjük a cukorbetegeknek, hogy eljöttek! Köszönjük a gratulációkat és köszönjük a kritikákat. (Egy debreceni hölgy dühösen állított meg, hogy ilyen rossz szervezést ő még nem látott: messziről jöttek, s le sem tudtak ülni, a tortát pedig miért uzsonnára, s miért nem ebéd után szervíroztuk. Nos, annak idején nagyképűségnek véltük, hogy ilyen hatalmas helyszínt választottunk, hinni sem mertük, hogy kicsi lesz. A tortát pedig… uzsonnára szántuk.)

Köszönjük, hogy számontartanak bennünket, köszönjük, hogy velünk ünnepeltek! A szponzoroknak pedig köszönjük a támogatást! Nélkülük nem lett volna ez a születésnap!

A klubszobákban

Előző számunkban részletesen ismertettük, hogy születésnapunk szakmai programja során melyik orvos melyik témával foglalkozik. Most nem ismételjük önmagunkat, aki ott volt, választhatott – ha befért az általa választott téma helyszínére –, aki nem volt jelen, utólag ne bánkódjon. Bánkódásra amúgy sincs ok, a legérdekesebb témákkal következő számainkban találkozhatnak majd – írásban.

Lapunk első 10 évében mindvégig egy cél, egy szándék vezérelt bennünket, minél több információt átadni sorstársainknak, minél nagyobb részt vállalni a betegoktatásból, az edukációból. Ennek jegyében állítottuk össze születésnapi rendezvényünk programját is, a szórakozás mellett nagy hangsúlyt fektettünk a tanulásra.

A Petőfi Csarnokban három, körülbelül 100-100 főt befogadó klubszoba található. Itt délelőtt és délután zajlottak a szakmai beszélgetések. Igyekeztünk olyan témákat találni e helyszínekre, amelyek elsősorban konkrét rétegeket érdekelnek, például a diabéteszesek terhessége, a 2-es típusú cukorbetegség korszerű tablettás kezelése, s amit az alábbi fotón is láthatnak: a diabéteszes láb ápolásának jelentősége, az értorna fontossága.

Volt olyan klubszoba ahol délután a hipoglikémia és a ketoacidózis megelőzéséről volt szó , ahonnan még a záróműsor kedvéért sem bújtak ki a résztvevők. Már a kiállítók is csomagoltak, hazafelé készülődve, amikor e „szemináriumnak” vége lett.

Mit tanult

Ritka, szép neve hallatán az egész nézőtér felkapta a fejét. S még nagyobb lett mindenki csodálkozása, amikor kiderült, hogy a nagy tudású nyertes, a kvíz játék büszke győztese egy alig 14 esztendős legény…

– Hét éves voltam, amikor kiderült, hogy súlyos cukorbeteg vagyok – mesélt a szünetben magáról a móri Felhőfalvi Ferenc. – Először persze nem értettem, hogy mi is ez, de amikor nagyobb lettem, már mindent tudni akartam, ami a diabétesszel kapcsolatos. Eleinte az anyukámtól kaptam a „szurit”, de egy cukorbeteg táborban hamar megtanultam, hogyan adjam be magamnak az inzulint. Különben nagyon, nagyon szeretem az ilyen táborokat, ahol rengeteget és játszva tanulunk. De a legjobb az, hogy ott nem kell tartani senkitől. Ott mindenki egyforma, magunk közt vagyunk, nem csúfolódnak a gyerekek. Ott nem kiált rád senki, hogy „Hé, megint leesett a cukrod, felvegyem neked?!” Mert az iskolában bizony, elég gyakran megesik az ilyen. Hiába mondom az osztálytársaimnak, arról senki sem tehet, hogy diabéteszes. Meg szoktam kérdezni, csak csúfolódni tudtok, vagy tudtok erről a betegségről valamit is? Ha kérdeznének, én szívesen beszélnék erről, szívesen tanítanám a gyerekeket. Arra készülök, hogy amikor majd biológiából a hasnyálmirigy működését tanuljuk, tartok majd egy kiselőadást. Különben régen, a velem foglalkozó kedves doktorok példájára – a kedvencem dr. Karádi Zsuzsa – orvosnak készültem magam is. De mostanában jobban érdekel a számítástechnika, meg a nyelvtanulás. Angolt és németet tanulok, az utóbbiból már az alapfokú nyelvvizsgát is letettem. Sportolni is szeretek, főleg asztaliteniszezni. Nemrég egy iskolák közötti megyei pingpongversenyen sikerült két érmet szereznem. Ez is mutatja, hogy majdnem úgy élek, mint a többi gyerek, a betegségemmel jól elvagyok.

És ahogyan most ezen a születésnapon körülnézek, még erősebbnek érzem magam. Mert látom ezt a soksok felnőttet, aki mind megtanult együtt élni az állapotával, példát adva nekünk, fiatalabbaknak is.