
Dr. Altmann Anna:
1987-ben a Jahn Ferenc Kórház koraszülött- és patológiás újszülöttosztályán kezdett dolgozni. 1990-től mint gyermekgyógyász szakorvos került kapcsolatba a gyermekneurológiával. 1994-ben e szűkebb szakmai területből is szakvizsgázott. Jelenleg a (volt) Budai Gyermekkórház területén a budai Epilepszia Centrum vezető főorvosa. Főbb szakmai érdeklődése az epilepsziás gyermekek kezelése, gondozása, rehabilitációja, a csecsemőkori korai fejlesztés, a megkésett beszédfejlődés oka és kezelése. Meggyőződése, hogy a betegségek komplex ellátást igényelnek, ezért napi tevékenységébe a társszakmák képviselőit is kitüntetetten vonja be. Ugyanakkor a betegoktatás, a családok életmódi nevelésének elkötelezett híve.

Dr. Bakó Barnabás
1986-ban végzett a Debreceni Egyetem Általános Orvosi Karán summa cum laude eredménnyel. Az egyetemi évek után a B.-A.-Z. Megyei Kórház II. Belgyógyászatán kezdett el dolgozni, munkahelye azóta sem változott. 1991-ben belgyógyászatból, 1994-ben endokrinológiából tett szakvizsgát. 1998-ban szerezte meg a Magyar Diabetes Társaság diabetológus orvosa minősítést.

Balla Dóra Bernadett
Közgazdasági tanulmányai után inkább gyógytornászként kötelezte el magát. A DEOEC Szívsebészetén gyógytornászként dolgozik. Pumpaedukátor és fitballtréner, 16 éve 1-es típusú diabéteszes. 2010-ben végezte el a JDH Alapítvány edukátorképző tanfolyamát, ekkor csatlakozott a DEOEC Gyermekklinikájának csapatához és végez kutatásokat a tudományos diákkör keretein belül. Diabéteszes gyógytornászként nagyon fontosnak tartja, hogy meg tudja teremteni a harmóniát a mozgás és a diabétesz között. Kutatásai középpontjában is ez a téma áll.

Dr. Békefi Dezső:
Csecsemő- és gyermekgyógyász, infektológus, neonatológus, diabetológus szakorvos. A tatabányai Szent Borbála Kórház Gyermekegészségügyi Egységének nyugalmazott osztályvezető főorvosa. Fő érdeklődési területe a diabetológia, a diabéteszes anyák újszülöttjei és a gyermekkori diabétesz. A Magyar Diabetes Társaság és a Magyar Gyermekorvosok Társaságának Gyermekdiabetes Szekció vezetőségi tagja.

Dr. Blatniczky László:
A Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Bolyai utcai telephelyén a Gyermekdiabétesz Szakellátás vezető főorvosa. Kiemelten foglalkozik az 1-es típusú diabétesz korai felismerésének lehetőségeivel, az optimális kezelési módszereinek gyakorlati szempontjaival, valamint a diabéteszes gyermekek pszichoszomatikus fejlődésének kérdéseivel. 2002-ben könyvet írt cukorbeteg gyermekek és szüleik számára. A Juvenilis-Diab-Help Alapítvány kuratóriumi elnökeként közel két évtizede segíti, szervezi diabéteszes gyermekek nyári táboroztatását. A Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának elnöke.

Dávid Zsuzsanna
Gyógytornász, a Traumatológiai Intézetben, majd a Dél-pesti Kórház mozgásszervi rehabilitációján dolgozott. Fiánál 2009-ben diagnosztizálták az 1-es típusú diabetes mellitust. A helyzet elfogadása után igyekezett minél többet megtudni a betegségről és annak kezeléséről. Szakmájából és fia mozgásigényéből adódóan a sporttal kapcsolatos kérdések is foglalkoztatták, kutatta a szakirodalmat, kereste a sportoló cukorbetegeket. A tapasztaltak alapján kezdeményezte a Sportos Cukorbetegekért Egyesület megalapítását, melynek azóta is vezetője.

Gyurcsáné Kondrát Ilona
Dietetikus, élelmezés- és táplálkozás-egészségügyi szakértő, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének, a Magyar Diabetes Társaság Szakdolgozói Szekciójának és a Cukorbetegek Budapesti Egyesületének vezetőségi, valamint a Diabetes magazin szerkesztőbizottságának tagja. Számos könyv étrendi fejezetének szerzője, szakmai, beteg- és egyéb újságokban jelentek meg cikkei. 1978 óta dolgozik az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben terápiás dietetikusként, 1985 óta vezető dietetikusként. 2007. évi munkásságáért az „Év terápiás dietetikusa” lett, 2014-ben Kiváló diabetes-edukátor díjat kapott.

Huszár Anikó
Pszichológus, gyermekklinikai szakpszichológus jelölt. Gyermekpszichológusként dolgozik integráló óvodákban. A Mosoly Alapítványnál és a Tűzmadár műhelynél terápiás célú mese- és drámacsoportokat vezet gyermekeknek. 2009 óta a Bátor Tábor önkéntese.

Dr. Kautzky László:
Kandidátus, címzetes egyetemi docens. A Diabetologia Hungarica c. szakmai lap olvasószerkesztője. Megalakulása óta elnöke az Alapítvány a Diabetológiai Szakápolóképzésért alapítványnak. A hazai inzulinpumpa-program országos koordinátora 1999 óta. Több szakmai könyv társszerzője.

Kicsák Marian:
Az Orvostovábbképző Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Dietetika Szakán 1990-ben szerzett kitüntetéses diplomát. Pályakezdő dietetikusként már két hónap elteltével a cukorbetegek csoportos oktatásának egyik önállóan dolgozó tagja volt, a háziorvosok diabetológiai továbbképzését végző team egyik előadója. Több, betegeknek szóló könyvet írt. A Diabetes című betegtájékoztató lapban több mint 10 éve jelennek meg cikkei. Jelenleg a Jósa András Oktatókórházban dolgozik Nyíregyházán, feladata a táplálkozástudomány, a dietoterápia és a diabetológia elméleti és gyakorlati ismereteinek alkalmazása az egyéni betegellátásban.

Dr. Kis János Tibor:
Belgyógyász és diabetológus főorvos a Betegápoló Irgalmas Rend Budai Irgalmasrendi Kórház (BIK) Belgyógyászati Osztályát vezeti 2009 óta. Betegeket a BIK-en kívül a Pilisvörösvári Szakrendelőben és a Professional Orvosi Kft.-ben fogad. Elsődleges érdeklődési területe az 1-es típusú cukorbetegség kialakulásának megértése, megelőzése.

Dr. Kiss Kata:
Kutatóbiológus, doktori címét (PhD) az ELTE Molekuláris Sejt- és Neurobiológia Programja keretében szerezte. Hároméves kora óta 1-es típusú cukorbeteg, diabéteszedukátor, jelenleg főleg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány csapatában végez önkéntes munkát, a cukkerberg.blog.hu szerzője.

Dr. Körner Anna:
A Semmelweis Egyetem elvégzése után csecsemő- és gyermekgyógyászatból szerzett szakképesítést, majd 1996-ban a Magyar Diabetes Társaság diabetológus orvosa lett. Jelenleg a diabetológiai osztály és ambulancia vezetőjeként dolgozik a SE I. Gyermekklinikáján. Tudományos tevékenysége klinikai és kórélettani kutatások végzése a diabetológia tárgykörében. Az MDT és a Gyermekdiabetes Szekció vezetőségi tagja, az Inzulinpumpa munkacsoport alelnöke.

Dr. Madácsy László:
PhD, az MTA doktora, a Semmelweis Egyetem I. Gyermekklinikájának ny. egyetemi tanára. A Magyar Diabetes Társaság vezetőségi tagja 1985-től, elnöke 2000–2002 között. A Magyar Gyermekdiabetes Szekció elnöke 1984–2000-ig.

Dr. Nagy-Szakáll Zsuzsanna:
Gyermekgyógyász és gyermekdiabetológus. 1994–2006 között a Budai Gyermekkórház Csecsemő- és Gyermekosztályán, valamint Diabetológia Szakrendelésén dolgozott. Jelenleg házi gyermekorvosként tevékenykedik. Kuratóriumi tagja a Juvenilis-Diab-Help Alapítványnak, a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért orvos szakértője. Gyermekkora óta ő maga és Fruzsi lánya is 1-es típusú diabéteszesek.

Orosz Judit:
Iskolapszichológusként kezdte pályafutását, ugyanakkor tudományos segédmunkatársként bekapcsolódott a Pszichológiai Intézet Motiváció kutatócsoportjának a munkájába is. Az utóbbi tizenöt évben elsősorban a felsőoktatásban dolgozik: főiskolai, egyetemi karok tanárképzéssel foglalkozó szakjain pszichológiai tantárgyakat oktat. A JDH alapítvány megalakulása óta pszichológusként részt vesz a nyári „tini” táborokban, illetve oktat az alapítvány által szervezett edukátor-képzésben.

Dr. Soltész Gyula:
Gyermekgyógyász és gyermekdiabetológus, a Pécsi Egyetem Gyermekklinikájának igazgatója (1997–2007), az Európai Diabetes Szövetség alelnöke (1999–2002), a Magyar Diabetes Társaság elnöke (2000–2003) és vezetőségi tagja. Emeritus egyetemi tanár, a klinika endokrin-diabétesz szolgálatának munkatársa, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az orvos- és szakorvosképzés oktatója, PhD-programvezető, valamint az Európai Unió tanácsosa (nemzetközi orvostudományi kutatások).

Dr. Strényer Ferenc
Megalakulása óta jelenlegi munkahelyén, Győrben, a Petz Aladár Megyei Oktatókórház anyagcsere- és diabetológiai belgyógyászati osztályán dolgozik. Főorvos, vezető konzultáns. 2004-től az osztályos feladatok ellátása mellett az osztályhoz integrált diabetológiai–belgyógyászati szakambulancia megbízott vezetője. A repülő- és űrorvostan, a belgyógyászat és a kardiológia szakorvosa. 1998 óta a Magyar Diabetes Társaság diabetológus orvosa.

Dr. Szabó László:
1961-ben végzett a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Ebben az évben került a Szombathelyi Markusovszky Kórház Frank Kálmán vezette Gyermekosztályra. Rövidesen bekapcsolódott az ekkor már működő diabétesz szakambulancia munkájába.

Dr. Végh Dániel
1-es típusú diabéteszes, fogorvos a Semmelweis Egyetem Fogpótlástani Klinikáján. Az Európai Diabéteszes Hírnökök (DYA Europe) és az Ifjúsági Diabétesz Blog (IDB Hungary) alapítójaként nemzetközi és magyar diabéteszes projekteket irányít. A Magyar Diabetes Társaság, illetve a Cukorbetegek Budapesti Egyesületének tagja.