A Juvenilis Diab Help Alapítvány tábora

Kontrollált vércukorértékek, jó hangulat
Mint utolsó éves orvostanhallgatót és 13 éve diabétesszel élőt hívtak meg és edukátorként vettem részt a táborban. A táborozókat 6 kisebb csapatra osztottuk, én a zöld csapatban voltam, nyolc diabétesszel élő gyermekkel és két másik edukátor társammal. Hamar megismertem és megszerettem őket. Mivel ők már több éve járnak a táborba, inkább ők mutatták és mesélték nekem a szokásokat. A mi feladatunk edukátorként az volt, hogy a csapatunkba tartozó gyerekeknek mérjük és figyeljük a vércukorértékeit, esetleg igazítsunk az inzulinadagokon, valamint segítsünk a szénhidrátszámolásban. Emellett a programok lebonyolításában és a közösségépítő játékok szervezésében is aktívan részt vettünk. A kontrollált vércukorértékekért és a jó hangulatért feleltünk.
A nap mindig kiscsoportos foglalkozással kezdődött, ahol játszottunk, beszélgettünk és megbeszéltük az aznapi programokat. A nap fő programja az edukációs „eszmecsere” volt, ahol különböző témákról tanulhattak és beszélgethettek az állomásvezetőkkel: az étkezést befolyásoló külső tényezőkről; a ma nagyon divatos mentes étrendek rizikófaktorairól; a pszichológussal csapatépítő és együttműködést segítő játékokat játszhattak; dr. Zsuzsival, a tábor főszervező diabetológusával a kamaszkor nehézségeiről beszélgethettek, illetve olyan kérdéseket tehettek fel, amelyeket máskor nem volt alkalmuk feltenni. Én a hipoglikémiáról meséltem nekik.
Ebéd után következtek az „aktív láblógató” programok, ahol a gyerekek elkészíthettek és megehettek egy szuper kókuszgolyót, amit a dietetikusok állítottak össze; elsősegélyt és újraélesztést gyakorolhattak, illetve improvizációs színházban is kipróbálhatták magukat. Ezt követte a kézműveskedés és a sportprogramok, mint pingpong, röplabda, foci és persze az elmaradhatatlan fürdés a Balatonban. Az idei táborban a sport nagy szerepet kapott. Az utolsó napon hatalmas röplabdamérkőzésekre került sor. Annyira jól ment a verseny, hogy még az edukátorok-táborozók, vagyis a tanár-diák meccsen is győzött a gyerekek csapata.

Esténként vacsora után volt valamilyen különleges program. Első nap egy játékos csapatvetélkedő, majd kvíz-est, bűntényt megoldó nyomozós játék, illetve utolsó este az elmaradhatatlan és mindig élvezetes akadályverseny.
Voltak meghívott vendégek is, akiknek nagy sikerük volt a gyerekek körében. Második nap Zsömi látogatott hozzánk, egy segítő kutya, aki gazdájának, Attilának segít az 1-es típusú diabéteszének kezelésében. Tizenéves kora óta él vele, és arra lett betanítva, hogy észrevegye és jelezze, ha le-, illetve felmegy Attila vércukra. Akkora sikert arattak, hogy nem csak egy estét, hanem több napot is eltöltöttek velünk.
Szerda este a Perpétum zenekar adott koncertet. A zenekar énekese, Girincsi Fruzsina, aki szintén 1-es típusú diabéteszes, nem csak énekelt nekünk, hanem mesélt magáról és a zenekarának a történetéről, illetve a diabéteszével kapcsolatos nehézségeiről és tapasztalatairól is. A Pumpa vagy pen című, diabéteszről szóló számukat is előadták. Az utolsó nap a hagyományok szerint arról szólt, hogy diablovagot és diablovagnőt választottunk, és a tábor során gyűjtött fabatkákból vásárt tartottunk. Idén különleges volt ez a nap, hiszen olyan sokan voltak utoljára táborozók, akik jövőre már korukból fakadóan nem jöhetnek, hogy nekik ballagást szerveztünk, és így elköszöntünk tőlük.
Azt gondolom, ez egy egészen különleges tábor. Olyan élményt ad az összes résztvevőnek, ami feledhetetlen. A kapcsolódások és a barátságok, amik itt köttetnek, páratlanok és életre szólóak. Ez egy olyan közösség, ahol minden nehézségünk és fenntartásunk a betegségünkkel kapcsolatban értő fülekre talál és nem utolsósorban rengeteget tudunk tanulni a másiktól.
Dr. Szedenik Júlia edukátor

Amikor itt vagyok, nem is érzem betegnek magam
2021 tavasza óta vagyok 1-es típusú diabéteszes. Eddig három alkalommal voltam Balatonfenyvesen, a JDH Alapítvány táborában és mindig nagyon jól éreztem magam. Egy tábor 5 éjszakából és 6 napból áll. 45–50 gyerek és 20–30 felnőtt vesz részt rajta. A gyerekek és a felnőttek is mind 1-es típusú cukorbetegek. Nem veszélytelen ez a dolog! Hiszen a táborban annyi intenzív program és élmény van, hogy gyakran van hipo. Szerencsére dr. Zsuzsi, az éjszakások és az edukátorok gyorsan reagálnak, igyekeznek megelőzni a bajt.
Az első tábor előtt nagyon izgultam, akkor még csak 2 hónapja voltam diabos. Szerencsére szeretettel fogadtak. Jó volt, hogy nem csak velem egykorúak vannak a táborban, hanem idősebbek is.
A felnőttek 18 évnél idősebb diabosok, akik edukátorképzésen vettek részt, így jól tudják kezelni a diabéteszeseket. Mindannyian kedvesek, segítőkészek, empatikusak. Nagyon jó olyanokkal együtt lenni, beszélgetni, akik nem csak értik, de tudják is, hogy mit jelent egy kanül beszúrása vagy egy hipo. Más közegben, ha játék vagy kirándulás közben hipózom, furcsán néznek rám. Itt sokszor előbb észreveszik a jeleket, mint én, és úgy oldják meg, hogy kicsit sem érzem kirekesztve magam. Idén szúrhattam szenzort dr. Zsuzsinak, jó érzés volt, hogy képes voltam rá, és hogy a doktornő így bízott bennem.

Napirendünk a következő volt: ébresztő 7 órakor, majd reggeli, utána csopi-fogi (csoportfoglalkozás), majd eszmecsere, vagyis tanító foglalkozás. Itt sok olyan dolgot tudunk megbeszélni a többi diabéteszessel, amit még talán a szüleim sem értenek meg. Ebéd után aktív láblógatás kezdődött, majd sportfoglalkozás következett (röplabda, foci, kapitány-labda, pingpong). Ezt 18 óráig csináltuk, majd vacsora és vetélkedők, játékok, például a hétfő esti láz. 22 órakor takarodó, az éjszakások ellenőrizték a szobák rendjét.
Az ételekről az a véleményem, hogy rizsből és tésztából túl sok volt. (Diabéteszesek a sok tésztától, főként a túlfőzött tésztától behipózhatnak.) A tea nagyon finom volt, de minden más tízes skálán 8-ast kapott nálam.
Volt egy úgynevezett fabatka-verseny. Foglalkozások, jócselekedetek után szerezhettünk ilyen játékpénzt. Én „megbetegedtem” a táborban, elkaptam a „fabacilust”. Mindenáron fabatkát akartam szerezni, bármit megtettem volna érte. Gyógyszere a sok fabatka volt. Több százat gyűjtöttem a csapatomnak. Fabatkából lehetett vásárolni a büfében is, de ez a fabatka elherdálását jelentette. Inkább a tábor végén beváltottuk értékes tárgyakra. Hátizsákot vettem, tavaly pendrive-ot, bögrét, tetkót, páros mozijegyet.
Csütörtökön az éjszakás nővérek segítségével meglepetés-szerenádot szerveztünk. 22.30-kor, amikor az edukátorok megbeszélést tartottak az étkezőben, mi csendben kilopództunk, a telefonjainkon a világítást bekapcsoltuk és három dalt énekeltünk. Fantasztikus élmény, érzés volt. Egyek voltunk.

Utolsó esténken éjszakai akadályverseny-pályán mehettünk végig. A helyszín a tábor területén kívülre esett, az állomásokat nekünk kellett megkeresni. Nagyon vicces, szórakoztató feladatokat kaptunk, és ha jól megoldottuk, akkor pontokat kaptunk értük és ezeket fabatkára lehetett beváltani. Ezen az estén mi is kaptunk meglepetést, egy viszont-szerenádot.
Nagyon szimpatikus számomra ez a közösség, segítjük egymást, de közben tudjuk, hogy nem vagyunk betegek, csak jobban oda kell figyelnünk magunkra. Zajlanak a napjaink, tesszük a dolgunkat, mint a többiek, még táborba is eljutunk. Amikor itt vagyok, nem is érzem betegnek magam, csak egy fiúnak, aki gondtalanul táborozhat. Már várom a jövő évi tábort.
Féja Barnabás 12 éves táborozó
Rengeteg mindenre megtanított
A JDH Alapítvány táborai számomra mindig különlegesek, ez már a hetedik évem, amikor részt vettem.
Az itt táborozó gyerekek mindig gondoskodnak róla, hogy remek emlékekkel és új barátokkal menjek haza a végén. Az edukátoraink mindig segítenek nekünk, hogy minden gördülékenyen menjen a nap folyamán, és természetesen ők gondoskodnak arról is, hogy a lehető legjobban érezzük magunkat.
Az éjszakás nővérkék mindent megtesznek az éjszakai alacsony és magas cukrok elkerülésének érdekében, a dietetikusok figyelnek arra, hogy mindenki a megfelelő diétát követhesse.
Az orvosokhoz bármikor fordulhatunk, akármilyen kérdésünk van a diabéteszünkkel kapcsolatban, illetve a pszichológusokat is megkereshetjük, mindig segítenek, amiben csak tudnak.

A táborok évről évre fejlődnek, egyre több az új program, illetve egyre több új ember jön. A programok mindegyik korosztály számára érdekesek és tanulságosak. A hat nap alatt persze rendesen lefáradunk, de a nap csúcspontjai mindig az esti csapatversenyek, ahol mindegyik csapat remekül szokott teljesíteni. A hét épp hogy elkezdődik, már péntek este van és pakolunk, hogy másnap indulhassunk haza.
Ez a tábor rengeteg mindenre megtanított, lehetőséget és kedvet adott arra, hogy egyszer én is visszajöhessek ide edukátorként, és még jobbá tehessem ezt a helyet a diabéteszes gyerekek számára.
Berkes Viktória 15 éves táborozó