Feltöltés dátuma: 2023.04.18.

Kamaszpanasz

A győri gyermekdiabétesz-gondozóban több „kísérlet” is zajlik. Kísérletezünk felnőttekkel, gyerekekkel, csoportokkal. Az egyik ilyen kísérletünk eredményeit, tapasztalatait szeretnénk megosztani önökkel.
Azért használjuk a „kísérlet” szót, mert nem egy kidolgozott programot vagy tervet vettünk át valahonnan, hanem mi magunk, a mi gondozottjaink és szüleik részére igyekszünk segítő, traumafeldolgozó vagy éppen önismereti foglalkozásokat tartani, az igényeikre szabva. Ehhez mindenekelőtt kell valaki, aki mindezt megálmodja, megszervezi és az anyagi forrást is előteremti rá. Ennél a csoportnál ő volt Pap Krisztina doktornő, aki mindenféle téren partnerem a megvalósításban. A fő partnerünk pedig a győri Cukorbeteg Gyerekeket Támogató Egyesület.

A legutóbbi csoportunk a serdülőknek szólt. Azért ennek a korosztálynak, mert úgy éreztük, ez az a korosztály, amely leginkább támogatásra szorul (és itt most nem térek ki a COVID-19 káros utóhatásaira, de ezt is megtehetném), valamint ez egy több szempontból is nehéz időszak. Nem csak a szülőknek, higgyék el, nekik sem könnyű.

A serdülőkor

Maga a pubertás, azaz nemi érés, biológiai változások sorozata: felgyorsul a növekedés, befejeződik a szexuális fejlődés. De nem csak a testben indulnak el változások, hanem a lélekben is: megváltoznak a családi és kortársi kapcsolatok, a társadalomhoz való viszony. A serdülőkori krízis nagy átrendeződést kíván meg több fronton is a már nem gyermek, de még nem felnőtt személytől, ezért is tolódik ki időben annyira.

Nagyon érdekes, hogy általában minden közösségben kialakultak olyan szokások, rítusok, beavatási szertartások, amik segítették az átmenetet a gyermekkorból a felnőttkorba. A mai modern társadalmakban viszont nincs olyan konkrét esemény, ami megfeleltethető lenne ezeknek. Ezért a mi serdülőinknek nehezebb dolguk van.

Változik a viselkedés, gondolkodás, érzelmi élet, szociális funkciók is. Kiskamaszkortól képesek lesznek elvont fogalmakról gondolkodni, különböző összefüggéseket megérteni. Egy krónikus betegség esetében például megértik, mit jelent az, hogy élete végéig (kell együtt élnie a betegséggel), vagy soha többet (nem ehet meg valamit).

Normatív krízis

A fejlődéslélektanban ezért is hívjuk ezt az időszakot normatív krízisnek, mert egy fejlődési folyamatról van szó, a normális életfolyamatok változásából ered, fejlődésünk velejárója. De ha ehhez a „normatív” időszakhoz hozzáadódik egy akut (éppen zajló) krízis, akkor a hatások összeadódnak, ezért lesz nehezebb minden és ezért próbálják a diabéteszes gyerekek szüleit felkészíteni (és nem riogatni) erre az időszakra.

Akinek serdülő gyereke van, a saját bőrén is tapasztalhatja a változásokat. Ami talán a legszembetűnőbb, hogy a kamasz bezárkózik, elvonul, nem beszél (kiemeltük, mert később fontos lesz). A telefon folyton a kezében van, de mi alig tudunk róla valamit.

Egy amerikai kutatás szerint a 16–22 éves korcsoport 40 százaléka mondja, hogy nagyon gyakran érzi magát magányosnak. Még az idős emberek (72 év) korcsoportjának értékeinél is magasabb ez a szám, ami azért elgondolkodtató.

A csoport

Első lépésként meghívót küldtünk az általunk választott életkorban lévő 16 és 18 év közötti kamaszoknak és szüleiknek, amelyben tájékoztattuk őket a csoportról, a program menetéről, időpontjáról és minden fontos tudnivalóról. Majd vártunk. Tudtuk és számítottunk rá, hogy a kamaszokat nehéz bármibe is bevonni. Tényleg így van. Végül 8 fővel tudott elindulni a csoport, amelynek első összejövetelét nyitottra hirdettük meg, vagyis elköteleződést a második alkalomtól vártunk. A csoportot a kezdeti létszámmal fejeztük be, tehát mindenki végig tagja maradt.

A nyitó és záró alkalmon kívül 5, számunkra – és reméltük, hogy számukra is – fontos téma köré szerveződtek a találkozások. Elgondolkodtató, mennyi mindent nem tudnak a saját testükről, az érzelmeikről, azok szabályozásának lehetőségeiről, a stressz működéséről, csökkentéséről. A témakörök éppen ezért egymásra épültek. Szó volt egy-egy alkalommal a stresszről, stresszkezelésről, a megküzdésről (coping), az öngondoskodásról (self care), a szociális készségek fejlesztéséről és a kapcsolatokról, kapcsolódásról.

A programot úgy építettük fel, hogy minden alkalommal legyen új információ („elmélet”, hiszen éhesek a tudásra és fontos, hogy értsék, mi zajlik bennük, a testükben-lelkükben), játékos feladat („gyakorlat”), visszajelzés és házi feladat is.

Nem volt elvárásuk

Az első alkalommal 3 teszt kitöltésére kértük meg a fiatalokat – és a szülőknek is küldtünk haza kettőt. A serdülők esetében egy szorongást (STAI-C), egy depressziót (CDI) mérő önkitöltős kérdőívet és egy diabétesszel kapcsolatos kérdőívet adtunk. A szülőknek egyet a gyerek viselkedésére vonatkozóan (Nisonger-kérdőív), és a Diabéteszadherencia kérdőívet. Az utolsó alkalom után ugyanezeket a kérdőíveket kitöltötték újra.

Az első találkozás tapasztalata egy kis aggodalomra adott okot, ugyanis több kamasz is őszintén elmondta, nem magától vesz részt a foglalkozáson, hanem szülői kérésre. Nem voltak különösebb elvárásaik a csoporttal kapcsolatban, nem volt olyan téma, amiről szívesen hallottak volna. Csak ott voltak. Úgy éreztük, nehéz lesz összefogni és lekötni őket, meg kell küzdenünk a motiválatlanságukkal, bizonytalanságukkal, holott abban is biztosak voltunk, hogy tudunk adni nekik valamit.

A csoportszabályok és keretek tisztázása fontos mérföldkőnek bizonyult. Szóbeli „szerződést” kötöttünk, amelyben lefektettük a szabályokat, többek között az „ami a csoportban elhangzik, itt is marad” szabályát. Elkezdődhetett a bizalom, biztonság megteremtése és megélése.

Folyamatosan erősödött a kohézió

A legfontosabb és leginformatívabb „adat”, hogy a csoportot ugyanannyian fejeztük be, ahányan elkezdtük. Tehát senki nem lépett ki, mindnyájan elköteleződtek és végig megbízhatóan jelen voltak a csapat életében. Nem hiányoztak és aktívan vettek részt a csoport működésében.

A folyamat során nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a gyerekek minősítés nélküli visszajelzést adjanak és kapjanak a kortársaktól és tőlünk is. Ők maguk is elmondták, sokat jelentett nekik, amikor a társaiktól is hallottak hasonló nehézségekről, problémákról (nem vagyok egyedül), vagy rácsodálkozhattak arra, ami nekik könnyű és magától értetődő, az másnak nehéz lehet.

A gyakorlati feladatokban legtöbbször mi is részt vettünk, ami oldotta a hangulatot és közelebb hozott minket egymáshoz, segítette a mélyebb önfeltárást.

Az idő előrehaladtával azt vettük észre, hogy erősödik a kohézió, kis rituálék alakulnak ki (teázás) a csoportban. A témákat és a feladatokat úgy igyekeztünk kialakítani, hogy két találkozás közötti időben is lehessen min gondolkodni, „dolgozzanak”, foglalkozzanak a hallott dolgokkal, saját fejlődésüket, önismeretüket támogatva ezzel. A házi feladatok is ezt a célt szolgálták (amit szerencsésebb lenne másként hívni a jövőben, mert az iskolaihoz hasonlóan sokszor a találkozások előtt, ott a helyszínen írták meg).

Nagyon jó volt együtt nevetni, tanulni egymástól. A komoly témáknál hallani a véleményüket, látni, ahogy figyelnek, tanulnak – egymástól is. A kamasz beszél. Szeretne beszélni. Igaz, nem úgy, és nem akkor, ahogy mi szeretnénk, de iszonyatos kapcsolódási igénnyel rendelkeznek és vágyják a hiteles, valódi, reális kötődéseket, visszajelzéseket, információkat.

Csoportvezetőként is rengeteget adott a csoport mindkettőnknek: tapasztalatot, érzéseket, feltöltődést, élményeket. A „kísérleti csoportból” levonjuk a tanulságokat, hogy még konstruktívabbak lehessünk és folytathassuk a közös munkát.

A jövőbeli terveink között szerepel a csoport utánkövetése, tehát 4-5 hetente ismét találkozunk velük, az aktuális témákhoz, történésekhez alakítva a csoportot. Eddig két ilyen alkalmunk volt, ahová szívesen – és már teljesen önszántukból jöttek. Ez nagyon jó kapaszkodó számukra, érezhetik, hogy tartoznak valahová, egy közösség tagjai. Szeretnénk több korosztálynak hasonló tematikájú csoportot, illetve felvételi-előkészítő csoportot, traumafeldolgozó csoportot is szervezni.

Szabó Adrienn gyermekpszichológus

Megjelent a diabetes junior2023/1. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!