Dr. Karádi Zsuzsanna

Barta Lajos-díj és-emlékérem 2022

A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság (MGYT-MDT) közös Gyermekdiabetes Szekciója díja és emlékérme a hazai gyermekdiabetológia terén kifejtett huzamos és eredményes munka elismerése. A 2002-ben alapított Barta Lajos-emlékérmet a szekció vezetősége azoknak az MDT-tagoknak ítéli oda, akik szakmai, tudományos munkásságukkal a hazai gyermekdiabetológia fejlődéséhez kiemelkedő mértékben járultak hozzá. Dr. Karádi Zsuzsanna főorvos asszonnyal a díjátadás előtt a Szekció tavaly őszi tudományos rendezvényén beszélgettünk.

– Mikor döntötte el, hogy az orvosi pályát választja? Van-e családi hagyomány az orvosi pálya választásában?

– Nagyjából a 4. gimnáziumi évem elején döntöttem el, hogy az orvosi pályát választom, szüleimmel megbeszélve, eredetileg az ELTE matematika-fizika szakával kacérkodtam, de már az orvosegyetem első évében igen nagyon örültem a döntésemnek. Családomban egyetlen orvos volt, anyai nagybátyám, neurológus. Édesapám közgazdász volt, édesanyám sportszervező.

– Ki volt a legnagyobb hatással orvosi pályájára, miért választotta éppen a gyermekdiabetológiát?

– Egyetemi éveim alatt Romhányi György professzor úr, bár ő patológus volt, akinek a tanitásait a mai napig tudom kamatoztatni. A későbbiekben Soltész Gyula professzor úrtól kaptam sok szakmai és baráti segítséget. A POTE-n végeztem, tüke pécsi lévén.

Sokat tanultam férjemtől, aki kezdetben diabetológiával foglalkozott behatóan, nyolc év előnye volt, ő belgyógyász, de elméleti vonatkozásban sokat segített. Éppen ezért választottam a gyermekdiabetológiát, valamint azért is, mert osztályunk – a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház – akkoriban nem rendelkezett endokrinológiai és diabetológiai profillal. 1980-ban kezdtem el a munkámat kórházunkban, azóta is itt dolgozom, 1985 körül kezdtem, kezdtük szervezni a Gyermekdiabetológiai Gondozót, addig az újonnan diagnosztizált gyermekek a SOTE I. Gyermekklinikájára kerültek. 1990-ben megyei és közép-dunántúli regionális gyermekdiabetológiai centrum lettünk, majd 2005-ben inzulinpumpa-centrum. Jelenleg mintegy 190 gyermeket gondozunk.

– Ha három dolgot kellene kiemelnie a pályakezdése óta eltel időszakban a technikai eszközökről, melyek lennének azok, amelyek a gyógyításban a legnagyobb hatást eredményezték?

– Az elmúlt évtizedekben a diabétesz vonatkozásában a technikai eszközök óriási fejlődésen mentek keresztül. Említeném a mára szinte laboratóriumi pontosságú vércukormérőket, melyek lehetővé tették az ún. home-kontrollt, majd a CGM-rendszereket, melyek óriási biztonságot adtak a szülőknek, természetesen a gyermekeknek is, majd a közelmúltban megjelenő, félautomata szenzoros inzulinpumpa-rendszereket. Természetesen pumpát jóval korábban is alkalmaztunk, jelenleg a gyerekeink mintegy 60–65 százaléka pumpaviselő.

– Nagy hagyománya van Fehérváron a nyári gyerekprogramoknak. Tudhatnánk erről kicsit bővebben?

– Igen, 1990 óta szervezünk nyári és tavaszi-őszi edukációs táborokat, kirándulásokat minden évben, ez idáig 32 alkalommal Balatonszabadiban, kórházunk üdülőjében 17–34 gyermekkel, egy vagy két turnusban, hatszor voltunk Horvátországban, tengerparton, egyszer olaszországi tengerparton, majd Rómában. Ezen alkalmak 7–14 naposak. Ezenfelül többnapos kirándulások Pécsen, Orfűn, Zemplénben, Kehidakustányban, Agárdon, Tapolcán stb.

A gyerekeink a táborokban megnyíltak, közvetlenebbek lettek, bátrabbak, lazábbak, ez az anyagcseréjüket pozitívan befolyásolta, sőt, később a gondozáson is meglátszik, hogy táborlakó vagy nem táborlakó a gyerkőc. Megismerni, elfogadni, lelkiekben támogatni. Ez a mi feladatunk. Jómagam minden tábor után egy fokkal okosabb és két fokkal szerényebb lettem…

– Van-e fejlődés a gyermekintézményekben a felvilágosító, érzékenyítő munkában?

– A gyermekintézmények (óvodák, iskolák, gyermeksportklubok) vonatkozásában van még tennivalónk bőven. A diabéteszes gyermekek száma sajnos nagymértékben emelkedik, a kezdet az óvodás, kisiskolás életkorra tevődött át. Még mindig van érthetetlen viszonyulás a pedagógustársadalomban a diabos gyerekekkel szemben. Tudjuk, emögött jórészt félelem áll, ami tájékozatlanságból ered. Ezért több alkalommal rendeztünk rendezvényeket pedagógusoknak, óvodapedagógusoknak elmélet és gyakorlati oktatás keretében. Nagy különbségek vannak megyénk óvodái és iskolái között. De azért van javulás. Nemrégiben jogszabály született, hogy minden iskolában kell lennie egy diabéteszhez értő személynek. Ez reméljük, további segítséget jelent majd.

– Mi a legkedvesebb gyerektörténete?

– Legkedvesebb gyerektörténetem: óvodai délelőtt kint az udvaron. Óvó néni észreveszi, hogy 6–8 gyerek csoportosul egy sarokban. Nagy nevetés-viháncolás. Odamegy. Látja ám, hogy az ötéves Lilla nagyhirtelen 5-6 gyereknek megmérte a vércukrát, és szigorúan rászól az egyikre, akinek 4,1-et mért, hogy: „most azonnal eszel kb. 10 szénhidrátot!”

GP