Feltöltés dátuma: 2021.12.01.

Tábor egy pszichológus szemüvegén keresztül

Azok közé a (talán nem is annyira) ritka esetek közé tartozom, akiket felnőttkorukban ért utol az 1-es típusú diabétesz. Ez a 7 évvel ezelőtt kapott diagnózis vezetett új pályára, ennek hatására lettem pszichológus. Így nem pusztán szakmai szemmel, hanem saját tapasztalataimból tudom, milyen érzés szembesülni a betegség tényével, mennyire megterhelő alkalmazkodni a diabéteszből adódó szabályokhoz és kialakítani egy új, néha lemondásokkal járó életmódot. Életkoromból adódóan egy dolog viszont kimaradt: a diabéteszes gyerektáborok adta élmények és tapasztalatok. Ezidáig.

„Ha valaki egyedül álmodik, az csak egy álom. Ha sokan álmodnak együtt, az egy új valóság kezdete.” – Friedensreich Hundertwasser

Idén nyáron 41 táborozó kamasszal és 26 lelkes önkéntes segítővel álmodhattam együtt és alkothattam meg az új valóságunkat Seregélyesen, a Nyír-Diabet Egyesület Kamasz Táborában.

Első diabéteszes táboromba önkéntesként mentem – és gyermekként éltem át. Számítottam rá, hogy így lesz. Mire észbe kaptam, teljesen beszippantott a tábor hangulata. Két fonott copfban, bal karomon csillámtetoválással, jobb karomon leragasztott szenzorral, táboros pólóban, kitűzőkkel tarkított rövidnadrágban (látszólag is teljesen beilleszkedve) szövögettem új barátságokat. Barátságokat, amelyek tábor után sem értek véget.

Kamaszokról tanultam, kamaszoktól tanultam

Értékes tapasztalatokat szereztem, amelyek a munkám során is hasznosak lesznek. Megnyíltak és beengedtek a világukba, ezzel segítettek abban, hogy mélyebben megértsem őket.

Tanultam tőlük, okosodtam általuk. Recepteket cseréltünk, praktikákat osztottunk meg egymással, ötleteket adtunk és kaptunk a kedvenc cukormentes termékeink lelőhelyeiről. Megosztottuk tudásunkat a legújabb szenzor-pumpa hírekről és együtt drukkoltunk egymásnak a jó cukorértékekért.

Volt, hogy meghatódtunk. Pontosan tudtuk, mit érez a másik. Megtanultunk beszélni az érzéseinkről, szavakba foglalni és kimondani azt is, amit nehéz.

Mi ez a varázslat? Mit mond róla a tudomány?

Különböző gyerekeknek különböző tábortípusok bizonyulhatnak a legjobbnak. Fontos, hogy a tábor olyan élményeket nyújtson, amelyekre az adott gyermeknek szüksége van. Néhány évvel ezelőtt készült egy magyar felmérés arról, hogy a diabéteszes gyermekeknek mire lenne leginkább szükségük. A vizsgálat eredményei szerint a gyerekek többsége lelki támogatást igényelne. Nem mindegy azonban, hogy a támogatás kitől ered. Meglepő eredménynek bizonyult, hogy a frissen diagnosztizált gyerekek negyede, míg a régebbi diagnózissal rendelkező gyerekek valamivel több mint harmada venne igénybe pszichológusi segítséget.

A legnagyobb igény a sorstársak és a segítő csoport támogatása iránt mutatkozott.

Bár itthon a kortárs kifejezés terjedt el, azt gondolom, hogy a hasonló kornál fontosabb, hogy akiktől a támogatást várják, hasonló nehézségekkel, hasonló problémákkal küzdenek. Ezáltal élhetik meg, hogy nincsenek egyedül, és mintát kaphatnak a nehézségeik megoldásához. A tapasztalatcsere krónikus betegségek menedzselésében kifejezetten fontos. Ez a tábor utáni visszajelzések között is olvasható.

A társas közösségben való együttlét, a szociális készségek fejlődése, a táborban kapott élmények mindenképpen pozitív hatással lesznek a gyerekekre. Az élményeken keresztül történő fejlődés sokkal nagyobb nyitottságot eredményez, így a megszerzett ismereteknek fokozott a hatékonysága. Az itt megszerzett ismeretek és készségek beépülnek az otthoni környezetbe, így nagyobb önállóságot eredményeznek.

Említsük meg azt is, hogy a táborok nem csak a gyerekeknek jelentenek kikapcsolódást, hanem a szülőknek is. Azáltal, hogy a gyermeküket biztonságban tudják, lehetőségük van a párjukkal közös élményeket szerezni, saját párkapcsolatukat építeni.

Mit láttam én?

Csodálatos kamaszokat, akik életkorukat meghazudtoló felelősséggel és komolysággal bánnak a vércukrukkal, miközben éveiket ahelyett, hogy csupán eltöltenék, igazi élményekkel töltik meg! Csordultig a szívem. Szeretettel, büszkeséggel, emlékekkel.

Mátyás Eszter pszichológus, család- és párterapeuta-jelölt,
a Semmelweis Egyetem doktorandusza

Megjelent a diabetes junior2021/1. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!