Fenyvesi Próféták

A Juvenilis-Diab-Help Alapítvány idén is elhozta Balatonfenyves-Alsóbélatelepre az egy évig kitartó boldogsághormon-készletet, valamint azt a különleges és leírhatatlan köteléket, amit csak a 6 napos tábor végével vihet magával haza az ember.

A nehezen indult évkezdet után, ahogy megkaptuk a zöld jelzést, fáradhatatlanul elkezdtük a szervezést, mert 2021 sem telhet el úgy, hogy ne harsogjon az Akadoi! Hey! ősi csatakiáltásunk.

A várva várt nap!

Ötven 1-es típusú diabéteszes serdülővel és a segítőinkkel, orvossal, dietetikusokkal, nővérekkel, edukátorokkal és pszichológusokkal indultunk az élménymorzsák begyűjtésére Alsóbélatelepre. Csillapíthatatlan táboréhséget fedeztem fel mind a fiatalok, mind a kollégáim szemében, már az odavezető úton eluralkodott a jó hangulat és az edukáció. Miután a hipóscsomagokkal telített bőröndjeinket kipakoltuk és megjelent az első Facebook-sztori, csoportszinten mértünk vércukrot és nekiláttunk a kedves dietetikusaink által pontosan kiszámolt szénhidrátmennyiségű ebédünknek.

Ezt követően dr. Nagy-Szakáll Zsuzsanna táborvezetőnk és egyben tábororvosunk az erős hangú Mályi Gáborral karöltve (amit Freddie Mercury is megirigyelne) köszöntötte a fiatalokat és megnyitotta a 31. JDH tábort. Az edukátorok mindenkinek kiosztották a Fenyvesi Próféta című táborújságot, amiből izgalmas információkat szerezhettek a közelgő programokról egy-egy poénnal fűszerezve.

A remek időt kihasználva óriásit csobbantunk a hűsítő vízben, rengeteg játékkal fűszerezve alapoztuk meg az estére a hangulatot. A nap befejezéseként, egy mindenki által ismert Egy perc és nyersz vetélkedőben mérkőztünk meg, ahol, ha hiszik, ha nem, ifjú Marcell barátom egy perc alatt 51 ruhadarabot vett fel és vett le.

Fabatka mint tábori pénznem

Hét óra körül sirályszóra kelve indult a fáradhatatlan edukátori csapat, hogy ébressze a „kipihent” ifjúságot. A reggeli előtti ideális vércukorértékek most sem maradhattak el, ami pezsdítően indította az első fenyvesi napot.

A csoportfoglalkozáson ismerkedős játékokkal kezdtünk, majd szó esett arról a bizonyos tábori pénznemről, amit fabatkának hívunk. Ez egy nagyon régi hagyományőrző alappillére a táborunknak, ahol csapatszinten kell gyűjteni a különböző értékű fabatkákat, amit ügyességi feladatok sikeres teljesítéséért, sportprogramokban való győzelemért vagy eszmecserén való aktív és ügyes részvételért lehet kapni, valamint egyéni szinten történő hatékony önmenedzselésért. A tét nem kicsi! Táborunk utolsó napján, a diabétesz-lovag és -lovagnő megválasztása utáni vásáron a gyerekek különböző ajándékokra válthatják be kemény szorgalommal megszerzett fabatkáikat.

Idén sem maradhattak el a mindennapos eszmecseréink, ahol orvosaink, dietetikusaink, nővérkéink és pszichológusaink gyarapították a tudást a srácok fejében. Délután az aktív láblógatás élvezetében tábori büfésünk, Jenő úr és leghűségesebb segédje, Szabolcs tartotta szem előtt, hogy a gyerekek boldogsághormonként kellő mennyiségű, persze teljesen cukormentes nasihoz jussanak a hét minden napján.

A Csillagvár rejtelmei

Egyenpólóinkat felkapva indultunk el Balatonszentgyörgyre, ahol Festetics László gróf híres Csillagvárába látogattunk el. A vár múzeumként szolgál, a kazamatarendszerben babakiállítás várta az ijedős lányokat. De volt itt kérem kínzókamra is, ami talán az ifjú titánok tetszését nyerte el jobban. A délelőtt folyamán a táborozók íjászaton vettek részt, és megcsodálhatták a birtok állatállományát, ahol, ha valaki a szabadon kószált szárnyasokat visszajuttatta a helyükre, fabatkával jutalmaztuk. A pazar ebéd után még várt a fiatalokra egy rendkívül érdekes agarászbemutató is.

Visszaérkezésünk után nem maradhatott el a nagy forróságban egy hűsítő balatoni fürdőzés sem, amelyben a kapitánylabda játszott szerepet. Este pedig a Professzorok vására logikai kvízjáték vette kezdetét. Nagyon jól teljesítettek a gyerekek és rengeteg fabatkától szabadították meg az edukátorokat. Hős éjszakásaink, mint mindig, különös odafigyeléssel ellenőrizték a vércukorszinteket, amíg a srácok mosollyal az arcukon aludtak. Kivéve egy-egy fiút, vagy egy-egy lányt, akit elcsípett kedves Ibi nénink és Emesénk, hiszen egy kis kamaszkori csibészkedésre sosem lehet elég fáradt az ember.

Naplemente Pali bácsi nélkül

Negyedik napunkon a rutinszerű délelőttöt követően a tábor lakói elsajátíthatták Vivien edukátortól a népszerű Jeruzsálem tánc kihívásának alapjait, majd némi gyakorlás után mint a profik bontották fel a táncparkettet. A szép naplementéhez közeledve egy szívünkhöz nagyon közel álló személyre emlékeztünk. Keglevich Pali bácsi 31 évvel ezelőtt álmodta meg azt a csodát, amit mi minden évben a magunkénak érezhetünk és továbbadhatunk az ifjú diabosok számára.

Pali bácsi megtanította, hogy olyan önmenedzselésre van szükségünk, amit megfelelő tanulással, tudással és életre szóló baráti kapcsolatok kialakításával lehet felépíteni. Ez a gondolat az alapja táborunknak is: minden cukorbeteg fiatal és felnőtt értékes! Ez egy nagy család! Rengeteg történet hangzott el, így a fiatal generáció is megismerhette az ő nagyszerű és odaadó munkásságát. Gyertyát gyújtva és a kedvenc dalát zenei kísérettel elénekelve emlékeztünk rá, mint a Balaton királyára, szeretett Pali bácsinkra.

Egy kis Nirvana-esti mozival fűszerezve

Az edukátorokból összekovácsolódott zenekar, Hajós Tomi rock and roll király vezérletével, a Balaton-parton különféle híres dalokat játszva adott lehetőséget egy új játékélményre, a Pop Bingóra, ami a klasszikus bingó és az amőbajátékok keveréke. Az est lezárásaképpen, kicsit kitolva a takaródót, egy régi kedves táborozó ismerősünk, Pantyi Petra rendező kisasszony csodás kisfilmjét néztük meg. A reggelim a vacsorád című kisfilm egy kezdő cukorbeteg lány és egy „tapasztaltabb” diabos találkozásáról szól. A történet mondanivalója jó beszédtémát adott a másnapi csopifogin is.

Célkeresztben az összetartás

Az utolsó teljes napunkon egyre inkább látszódott a csapatszellem és az egymásért való küzdés. Ennek nagyon jó példája volt a délutáni edukátor vs. táborozó partizán összecsapásunk. Az első körben az edukátorok maroknyi harcos veteráncsapatot küldtek a pályára a kétszer akkora táborozó sereg ellen, és diadalt arattak. A visszavágón nagyon összeszedetten és sikerre éhesen álltak fel a srácok és tiszteletreméltóan vettek revansot. A mindent eldöntő ütközetben vért, verejtéket izzadva, Bendegúz kitartásának és fáradhatatlan erejének köszönhetően, a gyerekek győztek.

Utolsó nagy programunk a bátorságról és a csapatjátékról szólt. A Bátorságpróbán igazi hősök születtek, ugyanis a Bence és Martin edukátorpáros Sötét szoba próbáján ijesztő rejtelmekkel és feladatokkal kellett a fiataloknak szembenézniük. A próba leküzdése után oroszlánként vonultak a többi állomásra, ahol továbbra sem volt egyszerű dolguk. Volt itt kérem ízek sétánya, ál-állomás, ice bucket challenge, bekötött szemes labirintus és szerenád adása a nyaralóknak. De a végén fabatkával kitömött zsebekkel érkeztek vissza a táborhelyre.

Csillogó szemek

Nehéz szavakba önteni, hogy mit érez az ember egy ilyen hét után. Nekem edukátorként a legszívmelengetőbb dolog az, amit a gyerekek adnak vissza nekünk. A rengeteg jó vércukor, a helyes önmenedzselés, az egymásra való odafigyelés és segítőkészség, a csapatmunkába befektetett energia, valamint az a végtelen őszinteség, ami nekünk, felnőtteknek is könnyeket csal a szemünkbe.

Két ifjú titánommal, Bendegúzzal és Bencével beszélgettünk egyik délután, és megkérdezték tőlem, elmondhatják-e, hogy mit jelent nekik a JDH tábor. Furcsa volt ezt hallani, általában mi, edukátorok tesszük fel ezt a kérdést nekik, így tűkön ülve vártam a beszámolójukat.

Bendegúz kezdte: „Mikor először elmentem a balatonfenyvesi táborba, meg voltam szeppenve, hiszen senkit nem ismertem. Ahogy teltek a napok, egyre jobban feloldódtam. Már 10-11 évesen éreztem, hogy ez a tábor nem olyan szokványos tábor, mint a többi. Ekkora biztonságot és megnyugvást adó hely, mint ez, számomra nincs több. Rengeteg dolgot tanultam itt, mint a barátság, kötődés, fegyelem és figyelem fogalmát. Megtanultam büszkén vállalni azt, aki vagyok. Örökké ide akarok járni!”

Bence folytatta: „Amikor 12 évesen eljöttem az első JDH táboromba, valahogy nem találtam a helyem. Számomra nagyon sok idegen ember volt, mivel csak nagyon kevés diabéteszes gyereket ismertem. De, ahogy teltek a napok, egyre jobban feloldódtam és ezt ennek az összetartó táborozói és edukátori csapatnak köszönhetem. Az idei volt a 4. táborom, most már olyan, mintha hazajönnék. Rájöttem, hogy egy diabéteszes gyerek attól, hogy diabos, több mint egy átlagos gyerek. Számomra a tábor biztonságot és mindig jó kedvet biztosít, megtanultam, hogy diabosnak lenni kiváltság!”

Miközben hallgattam őket, és néztem csillogó szemeiket, megerősítettek abban, hogy ezt örökké akarom csinálni. Ennek a tábornak a legnyilvánvalóbb pozitív hatása az érzés, hogy nincsenek és nem vagyunk egyedül!

Budai Géza Martin a Juvenilis-Diab-Help Alapítvány nevében