Nem csak a test lényeges, a lélek ugyanolyan fontos!

Bár egyre több a diabéteszes, az mégsem gyakori, hogy egy családban több 1-es típusú diabéteszes éljen. Különleges az életük? Épp olyan, mint egy átlagcsaládé? A véletlen hozta, hogy e lapszámunkban két ilyen rendkívüli családot mutathatunk be (az elsővel már találkozhattak: Ha három cukros leül egy asztalhoz).

Vígh-Jámbor Tímea Várpalotán él, 1-es típusú diabéteszes, vezető edukátor és két gyermek édesanyja. Nagyfia, Máté, 17 éves, 2004 óta diabéteszes és szuper kézilabdázó. (Már több alkalommal írt magáról, életéről, sportélményeiről a Diabetes Juniorba.) Kislánya, Bogi 11 éves, 2011-től, 14 hónapos korától diabéteszes.

A gyerek volt a szülő anamnézise

Máté – klasszikus tünetekkel – 9 hónaposan lett cukorbeteg. Ma már egyre gyakoribb, hogy kisbabák válnak diabéteszessé, 17 éve még ritkaságszámba ment. Hiába voltak szembetűnőek a tünetek, csak két hét múlva vált egyértelművé a diagnózis.

Négyéves volt Máté, amikor édesanyja, Timi is cukorbeteg lett. A tünetek nála is klasszikus módon jelentkeztek, mégis a hárítás volt az első reakciója. A meleg miatt iszom sokat, a sok víz miatt járok sokat pisilni – gondolta, kifogáskereséssel kezdődött. Amikor végre kimondatott a diabétesz, semmi negatív érzése nem volt.

– Ha a gyerektől azt várom el, hogy elfogadja, akkor én sem nyafoghatok – gondolta. – Rám is ki kellett terjeszteni azokat a feladatokat, amelyeket Máté miatt megtanultam. Könnyebbséget jelentett, hogy mindennel tisztában voltam.

Máté kisördögként reagált, folyamatos kontroll alatt tartotta édesanyját. Rákérdezett, hogy mért-e evés előtt, megnézte, hogy mennyit mutat a műszer, s nem hagyta, hogy nyalogassa a sebeit. Az akkor 4-5 éves kisfiú volt az irányító.

– Ha alacsony volt a cukrom, ajánlotta, egyem azt, amit neki szoktam adni. Nasit egy falatot sem ehettem, annyira szoros volt a kontrollja.

Különlegesnek érzik magukat

Tudtuk, ha lesz második gyermekünk, ő is diabéteszes lehet, mégis akartuk. Bogi 14 hónaposan lett cukorbeteg, s ahogy nőtt, a két gyerek partnerre talált egymásban. Bogi penes volt, s volt időszak, amikor csak a 7 éves Máté adhatta be neki az inzulint. Egyébként, amikor Máté megtudta, hogy a húga is diabéteszes, így reagált: de jó, csinálhatjuk együtt, és tudjuk egymást segíteni!

A két gyerek valójában nem is tudja, milyen nem cukorbetegnek lenni.

Nem élik meg hátránynak. Időnként persze idegesíti őket, de nem ez a meghatározó. Sokkal inkább jellemző, hogy különlegesnek érzik magukat. Mások, de nem negatív értelemben.

– Ahogy idősödnek, küldetéshez hasonló érzésük van – meséli Tímea, – főleg Mátén látszik. Szívesen vesz részt táborokban, segíti a kicsiket, és a kamaszokkal is jól megvan.

Egy kamasznak, ha friss diabéteszes, a másik kamasz a legnagyobb segítség. Megnyugvást, példát, reményt ad a másik, bizonyítja, hogy diabosként is lehet úgy élni, mint mindenki más, lehet sportolni, szórakozni.

COVID-osztályon

Timi az egészségügyben dolgozik, s az elmúlt hónapokban hatalmas teljesítményt nyújtott. Budapesten a Vöröskereszt COVID-szűrésében vett részt önkéntesként, munkahelyén pedig a COVID-osztályon dolgozott.

– Megterhelő volt fizikálisan és mentálisan egyaránt, de nem bántam meg. Sok mindent átformált bennem, körülöttem. A kórházi osztályon sosem láttam olyan szoros együttműködést, mint a járvány időszakában, a közös cél felülírta a hierarchiát.

Felmerül a kérdés, erre az időszakra hogyan reagált Timi cukorszintje.

– Mindenhogyan – válaszolja mosolyogva. – Rontott a cukromon, nem lehetett akármikor enni, inni, be voltunk öltözve. A gyümölcslé volt az egyetlen segítség.

Normál esetben úgy érzi, rendben van a cukra, annak ellenére, hogy mind a diéta, mind a kezelés terén maga elé helyezi a gyerekeket. De ez nem csak a diabétesz tekintetében van így. Minden anya így cselekszik.

Nem tudja, nem tudhatja, miért lettek mindhárman diabéteszesek, de meggyőződése, genetikai ok van a háttérben. Ő felnőtt koráig bírta, s ha időben Máté után is következett, ő az, aki átörökítette a cukorbetegséget gyermekeire.

Tökéletes elfogadás

Kevés ember, kevés család van, ahol ennyire tökéletesre sikerült az elfogadás.

– Kihívásnak tekintettem, hamar úgy éreztem, hogy minden megoldható. Ha jó, lehet még jobb? Ha rossz, akkor gyere, küzdjünk meg!

Timi férje, a gyermekek édesapja remek partner, igazi támasz. Együtt küzdenek a hétköznapokkal, s együtt örülnek a sikereknek. És természetesen ugyanazt eszi, mint családjának diabos tagjai.

– Nálunk semmi nem tilos. Mindent meg lehet oldani, ha ésszel megszervezi az ember. Egy családi ünnepen a süti is belefér, ehetnek belőle a gyerekek, úgy igazítjuk a mi dolgainkat, hogy ne legyen belőle baj. Nem csak a test lényeges, a lélek ugyanolyan fontos! A szabályok betartását ne élje meg az ember megvonásnak. Soha nem fordult elő, hogy finomságot csentek volna a gyerekek. Ők megkérdezik, hogy mikor ehetik meg.

Herth Viktória