Tudnivalók és történetek

A cukorbetegségről

Illusztráció

1999

Útszélre dobott kavics

Az elmúlt hetekben szokatlanul nagy társaság fordult meg nálam. Az egyik férfiú nagyon intim kérdést tett fel nekem beszariságomat illetően. Majd mintha összebeszéltek volna, a klubban is ezt a kérdést tették fel. Aztán egy számomra fontos helyen kellett megjelennem…
 Tovább
Tájépítészből elszánt jogvédő

Hogyan lehet túljutni?

Tájépítészből elszánt jogvédő

– Hetente bemegyek a klinikára, látom a szülőkön ugyanazt az ijedtséget, amit én átéltem. Minél kisebb a gyerek, annál nagyobb a rémületük és annál nehezebb nekik biztatót mondani. A friss diagnózissal együtt hirtelen túl sok információt kapnak, ugyanakkor túl keveset is. Gyakran még kérdezni se tudnak, annyira felkészületlenül éri őket ez az egész – meséli Kocsisné Gál Csilla, aki az Országos Gyermekdiabétesz Nap 2019 társszervezője, a Szurikáta Alapítvány elnökeként rengeteget segít sorstársainak a cukorbetegséggel való együttélésben. – Azt mindenkinek elmondom, mik a gyerek jogai, de gyakorlati, napi életvezetési tanácsokat is adok. Nagy könnyebbség, ha nem mindent maguknak kell kitalálni, hanem már bevált sémák szerint tudják alakítani az életüket.

 Tovább
Lóháton

A diabétesz és mi

Lóháton

Sziasztok! Noémi vagyok, 15 éves és a Kecskeméti Református Gimnáziumban tanulok. Az 1-es típusú diabéteszt 2018 novemberében diagnosztizálták nálam, pont iskolaválasztás előtt, a felvételik időszakában…
 Tovább
Visszaadni egy kis segítséget

Fuss, Szuri, fuss! – nagykövetek

Visszaadni egy kis segítséget

Két éve húztam először futócipőt focicipő helyett, ekkor már jó pár hónapja diagnosztizálták 3 és fél éves Berci fiam 1-es típusú diabéteszét, én pedig még mindig nagyon tehetetlennek éreztem magam…
 Tovább
Néha jól jönne pár nap szabadság

Scott Coulter – zenész

Néha jól jönne pár nap szabadság

Scott Coulter 22 éve 1-es típusú diabéteszes, 15 éves korában egy rutin orvosi vizsgálat során derült ki, hogy magas a cukra. A kezdetektől odafigyel betegsége karbantartására, bár a zenészek életritmusa miatt ez nem mindig egyszerű.

 Tovább

Élménytábor Egerben

Az Erzsébet Alapítványhoz benyújtott sikeres pályázatunkkal lehetőségünk volt június utolsó hetében ottalvós, hosszabb tábort szervezni, több gyerek és szülő bevonásával. Nemcsak mi, hanem a szülők is összebarátkoztak a táborban, és azóta egymást is segítik, hisz mind cukorbeteg gyereket nevelnek, hasonló problémákkal élnek.

 Tovább
Diabétesz-szerelem

Diabéteszesek zánkán

Diabétesz-szerelem

Szerző: Herth Viktória

Ne haragudjatok, hogy régi dolgokkal untatlak benneteket, és elmesélem, hogy sok évvel ezelőtt az én pocakomból bújt ki az első MACOSZ-gyerek. A Magyar Cukorbetegek Országos Szövetségének akkori tagjai nevezték így az 1995-ben született fiamat, mert édesapjával egy cukorbeteg-rendezvényen ismerkedtünk meg. Nem tudom, hogy – öccsén kívül – követték-e többen, de hogy szerelmek születtek diabéteszes közösségekben, azt tudom, ismerek több ilyen boldog párt.

 Tovább
Akár boldog is lehetnék

2000

Akár boldog is lehetnék

Vakvezető kutyusom halálával bennem is meghalt valami. Nem volt munkahelyem, tennivalóm, csak nagy hiányérzetem s céltalanságom. Szekrényt rendeztem napokon át, de a rend addig tartott, amíg valamit keresnem kellett…
 Tovább
Egy diabos család

Gyermekdiabétesz Nap 2019

Egy diabos család

Kaszásné Dani Orsolya számára a diabétesz egy volt azon betegségek közül, amelyekről hallott ugyan, de érintve nem volt általuk. Egészen addig, amíg meg nem ismerte a férjét, Gergőt, aki 1-es típusú cukorbeteg. Apósa és a sógornője úgyszintén. Aztán megszülettek a gyerekek, és velük tovább bővült a diabos családtagok köre.

 Tovább
A diabétesz miatt ne hagyd abba a sportot!

Brandon Morrow – baseball-játékos

A diabétesz miatt ne hagyd abba a sportot!

Brandon Morrow a világ egyik legjobb baseball-dobójátékosa, 11 éve szerepel a bajnokságban. Játszott a Seattle Mariners, a Toronto Blue Jays, a San Diego Padres, a Los Angeles Dodgers és a Chicago Cubs csapatában.

 Tovább

Miskolc

Tanulás, sportolás

Táborunkban 45 fő, 5–17 éves, 1-es típusú diabétesszel élő gyermek vett részt, 15 felnőtt önkéntes segítette munkánkat. Az egészségügyi személyzet folyamatosan oktatta és ellenőrizte a gyermekeket, a vércukoreredmények alapján értékelte, illetve aktuálisan módosította a terápiát. Okosodtunk is, naponta egy óra kötelező edukáció folyt, játékos formában.

 Tovább
Nagy ereje van, hogy mindenki egy cipőben jár

Diabéteszesek zánkán

Nagy ereje van, hogy mindenki egy cipőben jár

Szerző: Herth Viktória

Bár a fotón egy félelmetes farkas látszik, de arcfestés előtt egy kifejezetten gyönyörű, kedves arcú hölggyel beszélgettem. A 12 éves Borbély Csenge Laura Gyömrőn él a családjával.

 Tovább
A Szakmáry család

Gyermekdiabétesz Nap 2019

A Szakmáry család

– Mi az első perctől fogva elmondtunk neki mindent. Tizenöt hónapos korától kezdve. Másfél évesen már magától jelezte, ha mérni kellett, rámutatott a vércukormérőre. A gyerekkel az első pillanattól együtt kell működni, meg kell vele beszélni, mi miért történik…
 Tovább
A diabétesz újabb lehetőség megmutatni, milyen erős vagyok

Robin Arzon – ultramaratonista

A diabétesz újabb lehetőség megmutatni, milyen erős vagyok

Robin Arzon az egyik legnépszerűbb fitneszinstruktor New Yorkban, spinning- és futópadedző, ultramaratonista. Íme az élete néhány szám tükrében: több mint 50 versenyt teljesített, köztük 25 maratont. A 100 mérföldes (160 km) ultraversenyt 29 óra alatt futotta végig, mialatt vércukra mindössze egyszer mutatott alacsony értéket. Napi 3–4 fitneszórát tart, emellett 2–3 órát edz heti 6 nap, az év 12 hónapjában. Évente 3–5 versenyt teljesít, heti 4–5 napon fut, váltva hosszú táv, hegyre futás, gyorsasági és tempóedzést tart.

 Tovább

Budapest, Heim Pál Kórház

Őszinte barátságok

Az Édes Gyermekünk Alapítvány támogatásával a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben gondozott 1-es típusú diabéteszes gyermekek egyhetes tábora, immár 19. alkalommal, a festői szépségű Dunakanyarban zajlott.

 Tovább
 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!