Szülőnek lenni
A májusi Szurikáta Napon ugyanarról esett szó a felnőtt és az ifjúsági szekcióban: hogyan lehet megkönnyíteni a diabéteszes gyerekek útját a felnőtté válásig? A folyamatban meghatározó a szülők szerepe, de ha a gyermek betegséggel él, még inkább így van. Jó tudni, hogy szakemberek sokasága áll készen a segítségre.
Bizalommal élni
Ha bármi hatása lenne a kijelentésnek, mondhatnánk: minden gyermek joga születésétől kezdve az érzelmi és anyagi biztonság. Sajnos nem így van, nem kevésszer fordul elő, hogy mindkét feltétel hiányzik, de a betegség nem válogat. Jó, ha van szakmai segítség – pszichológus, gyermekorvos –, aki tanácsot ad, és figyelmeztet az alapvető tudnivalókra. A legfontosabb, hogy a kisgyermek „valódinak” érezze szülőjét, olyan felnőttnek, aki tényleg figyel rá, akiben megbízhat. Egy ilyen kapcsolat segíti őt abban, hogy önuralmat tanuljon, hogy megszokja a diabétesszel járó fegyelmezett napirendet, ami azután az élet más területein is segítségére lesz majd. Fontos arra is ráébreszteni a kisgyereket, hogy a betegség miatt, amellyel együtt kell élnie, ő nem sajnálnivaló, másoknál nem kisebb értékű ember, és agyonfélteni sem szabad, mert akkor csökken az önbizalma.
Az is a szülő feladata, hogy az óvodában, iskolában segítsen a pedagógusnak, aki talán először kap a csoportjába diabéteszes gyermeket. Abban kell segítenie őt, hogy ne tragédiaként, újabb problémaként fogja fel a gyermek eltérő életmódját. Legyen partnere a szülő a nevelőnek, együttműködve vele abban, hogy a gyermeket társai is elfogadják, például ne csúfolják azért, amiről nem tehet.
Akkor is szeretlek, ha észre sem akarod venni
Körülbelül tízéves életkorig jellemző, hogy a gyermek számára a szülő és a pedagógus szava számít mindenekfelett. Majd jön a tinikor, vele a lázadás, a határok feszegetése, ami kihat a diabétesz miatt kialakított életmódra; a gyerek elfelejt mérni, csak azért is melléeszik, és szétszórt csokipapírokkal jelzi: neki senki semmit ne írjon elő! Bár kimerítő nap mint nap vitatkozni, veszekedni, érvelni, a szülőnek azt kell sugároznia, mindig számíthat rá a gyermeke, akkor is készen áll segíteni, ha arra csemetéje véletlenül sem tart igényt. Könnyebb elviselni a viharos időszakokat, ha belegondolunk, mi hasonló korunkban hogyan éreztük magunkat.
Egy szülő, aki diabéteszes gyermeket nevel, egyetlen pillanatra sem felejti el, hogy a rosszkedv, a depresszió, bármilyen negatív élmény rossz hatással van a vércukorszintre, viszont az elfogadás, a sikerélmény, bármilyen pozitív élmény javítja azt.
A szüléshez tudnám hasonlítani: abban a pillanatban, amikor az ember végre kezébe veheti a kicsike embert, akiért azután egy életre felelősséggel tartozik, elillannak a megelőző órák kínjai, a halálfélelem, az iszonyú egyedüllét érzése. Csak szárnyaló boldogság van, ami olyan erőt ad, hogy bármilyen teljesítményre képesnek érezzük magunkat. Ha úgy tetszik, a kamaszkor évei alatt születik újjá a mi kis emberünk, megéri valahonnan türelmet gyűjteni, amíg várakozunk. Kezdődik a kiskamaszkorral, majd jön a rengeteg stressz, a középiskolás kor, amikor bonyolultabbak lesznek a társas kapcsolatok is.
Mit tehet a szülő? Egyrészt el kell érnie, hogy gyermeke ne a diabétesze ellen lázadjon, és lehetőleg hagyja szó nélkül végbemenni a gyászfolyamatot (hiszen a szülőről való leválást gyászként éli meg a gyermek, bármennyire természetes is a folyamat, amit csak akkor fog megérteni, amikor maga is szülői szerepbe lép).
Nem mindenki születik annyi érzelmi intelligenciával, hogy minden pillanatban megérzi, kamasz gyermekét éppen hogyan tudná megközelíteni. Jó hír, hogy kiváló szakkönyvek születtek a témában, beszerzésükben segítenek a diabétesz-szervezetek.
Fogadjuk el a társát is
Ahány helyzet, annyi kérdés. A Szurikáta tanácskozáson a párban érkező aggódó szülők arról érdeklődtek: hogyan viszonyuljanak a kialakuló párkapcsolatokhoz? Mi van, ha a másik éppen a diabétesze miatt hagyja el a gyerekünket? Ha emiatt nem fogadja be az új család?
A pszichológus válasza: valódi érzelem nem akad fenn ilyen kifogáson. Ha ma ez a probléma, holnap másik is lesz mellé – legjobb az ilyen köteléket felszámolni. Természetesen nem direkt kijelentéssel, de ha a gyerek tanácsot kér, bátorítsuk szakítási döntésében, majd abban is, hogy fel tudja dolgozni az elutasítást.
Az is felmerült, mi várható, ha két diabéteszes fiatal között alakul ki komoly kapcsolat? Válasz: ne problémákat gyártsanak a szülők, hanem örüljenek, mert egy jó találkozás élménye az egészségi állapotra is pozitív hatással lesz! A fiatalok támogatják egymást, a kockázat növekedésénél pedig sokkal fontosabb, hogy a gyerekünk megtalálja az igazi párját.
Őrsi Ágnes
