Szerző: Herth Viktória Feltöltés dátuma: 2020.01.25.

Próbálkozni és hibázni

Illusztráció

„Meg kellett tanulnom megfelelő szinten tartani a vércukromat, ami nem más, mint próbálkozni és hibázni, nem lehet máshogy csinálni” – fogalmazta meg Robin Arzon fitnesz-instruktor, spinning- és futópadedző, ultramaratonista, akiről sok mindent megtudhattok, ha végigolvassátok a Diabetes Juniort. De most maradjunk ennél az egyetlen mondatánál: próbálkozni és hibázni.

Ez az élet. Az ember álmodozik – ami nagyon fontos, mert álmodozás nélkül nem tudjuk, mit szeretnénk, majd azt, hogy mit akarunk, miért leszünk képesek küzdeni, dolgozni; ha kell, áldozatot hozni. Amikor már kitaláltuk, elkezdjük keresni az utat. Próbálkozunk itt és így, ott és úgy. Az egyik nem jár sikerrel, a másik továbblendít bennünket.

Az egyik úton hasra esünk, sebes lesz a térdünk, a lelkünk, anyagilag tönkremegyünk, szerelmi csalódásban szenvedünk, rosszul érezzük magunkat. De felállunk, és az elkövetett hiba után újra elindulunk. Nem mondom, hogy a második próbálkozás sikeres lesz, lehet, hogy csak a harmadik, a hatodik lesz eredményes – de hogy előbb-utóbb sikerrel járunk, abban biztos vagyok. Megtapasztaltam.

Ahogy sok mindenki, akiről, akitől ebben az újságban olvashattok. Noémi, a harmadik osztályos kislány az iskolában egyedül állítja az inzulinpumpáját. – Sikerül? – kérdeztem tőle. – Nem mindig, de legtöbbször igen. Nagy hibát még nem csináltam – felelte magabiztosan.

Egy másik Noémi, aki 15 éves, lovában találta meg segítőjét: – Igazi tanító, sokat segít, hogy elfogadjam és feldolgozzam a betegségem. Mellette nincs időm szomorkodni, minden nap dolgozom vele.

Brandon Morrow, a világ egyik legjobb baseball-dobójátékosa is a hibáiból okulva tudja, hogy mi a számára legjobban működő gyakorlat. Rendszeres időbeosztáshoz tartja magát, amelyben az étkezéseknek is pontos rendje van. Brec Bassinger 20 éves hollywoodi színésznő pedig megtanulta, hogy ha szükség van rá, hogyan kérjen segítséget. Barátjának például megtanította, hogyan készítse elő számára az inzulinját, mert neki ez biztonságérzetet jelent.

De nem mesélem el az egész lapot. Olvassátok el, szánjatok rá időt! Sokat tanulhattok belőle, s remélem, közben jól szórakoztok. Nem tankönyvet akartunk írni. Inkább tükröt tartani elétek, hogy jobban megismerjétek magatokat; egy híres sportoló életének küzdelmeiben, egy nagyon beteg idős hölgy élni akarásában vagy két diabéteszes fiatal szerelmének történetében.

Herth Viktória

Megjelent a diabetes junior2020/1. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!