Scott Coulter – zenész

Néha jól jönne pár nap szabadság

Scott Coulter 22 éve 1-es típusú diabéteszes, 15 éves korában egy rutin orvosi vizsgálat során derült ki, hogy magas a cukra. A kezdetektől odafigyel betegsége karbantartására, bár a zenészek életritmusa miatt ez nem mindig egyszerű.

A zene alapvető az életében

Bostonban végzett jazz-zongora szakon, miután megszerezte diplomáját, tanított és kis kocsmákban kezdett játszani. Néhány év múlva Philadelphiába költözött, itt a zene helyett a szociális munkát választotta, mesterfokú tanulmányi évei alatt ismerte meg feleségét. Négy év után azonban újra teljes munkaidőben visszatért a zenéhez, mert az élete nem volt egész nélküle. Azóta csak szenvedélyének él, a tanítást és a zenélést majdnem egyformán élvezi.

Játszott a Psychedelphia együttesben, tagja a Get Happy funktriónak, a Dirk Quinn Bandnak, a The Wallace Brothersnek, nemrégiben pedig új hangszeren kezdett el játszani, elektromos Hammond-orgonán a Woodsmith and Hersch formációval.

Billentyűs zenészeknek a kezük nélkülözhetetlen

Kamaszkorától, amióta tud betegségéről, nagyon odafigyelt vércukorszintjének egyensúlyban tartására, a kezdetektől – persze eleinte szülői ellenőrzés mellett – saját maga volt felelős diabéteszének menedzseléséért.

Aki billentyűs hangszeren játszik, nem engedheti meg magának, hogy a neuropátia megjelenjen, hiszen az karrierje végét jelentené. A zongorázás az élete, el sem tudná képzelni nélküle a napjait.

De leginkább azért vigyáz magára, mert szeretne minél több időt tölteni fantasztikus feleségével.

Csodálatos szabadság

Egy folyamatosan turnézó zenész életét nem könnyű szigorú napirend szerint megszervezni, ezért a határtalan szabadság megrészegítő érzéseként élte meg a rövid hatású inzulin bevezetését. A sok utazással, esti fellépésekkel telt első 4-5 évben, amíg még nem volt elérhető a rövid hatású inzulin, igen nagy kihívást jelentett követni az előírt étkezési tervet a pontosan meghatározott étkezési időpontokkal.

Nincs lazítás

Scott számára az a diabétesz legnagyobb terhe, hogy nincs megállás, soha nincs egy perc szünet. Van, amikor azt kívánja, bárcsak leállíthatná agyának azt a részét, ami a háttérben folyton elemzi, hogyan érzi magát, mi lehet az aktuális vércukorértéke. Szerencsésnek érzi magát, hogy nincs semmilyen szövődménye, s ha lehetne, pár szabadnapot kérne néha.

Engedd el

Ha adhatna valamilyen tanácsot sorstársainak, azt mondaná, amit magának is gyakran mantráz: engedd el! A diabétesz soha nem fog elmúlni, ezt nem tudjuk megváltoztatni. A hozzáállásunk viszont rajtunk múlik, mi határozzuk meg, hogyan befolyásolja a boldogságunkat és a kapcsolatainkat. A vércukrunk magas lesz, a hipó megtörténik, ezen nem tudunk változtatni, de vehetünk egy nagy levegőt, és elengedhetjük anélkül, hogy további fájdalmat és stresszt okoznánk magunknak. Bízik benne, hogy egyszer maga is képes lesz így állni a váratlan eseményekhez.