Diabéteszesek zánkán

Balázs volt a sztár

Az ebédlőben találkoztunk Boldizsár Balázzsal, kicsit belezavarodtunk, melyik gyümölcsleves a diabéteszeseké, melyik a „közönséges”. Beszélgetni már korábban elkezdtünk az ebédre várók hosszú sora végén. 6 éve lett cukorbeteg, most 17 éves a gimnazista fiatalember.

– Sokkos állapotba kerültem. Akkor, ott világvége volt.

– Mikor és hogyan sikerült kijönnöd belőle?

– Idővel!

Ezt a választ nehezen fogadtam el, kérdezgettem: mennyi idő alatt, milyen segítséggel? Hamar kiderült, hogy nem évekre, sőt hónapokra sem kell gondolni, már a kórházban elindult kifelé a kétségbeesésből.

– Nem akartam hazamenni a kórházból. Finom volt a kaja, jó csapat volt együtt, a nővérek is sokat segítettek – magyarázta Balázs. Édesanyja, Villányi Kinga csendben hozzáfűzte: – És anya is ott volt napi 24 órában, végig.

Már a levest kanalazva derült ki, miért is volt jó a kórházban. Egy alkalommal az egész osztálya meglátogatta. A nagy család minden tagja rendszeresen elzarándokolt hozzá. Ahogy az édesanya fogalmaz: Balázs volt a sztár.

A kórház után következő mindennapokról társalogva rossz emlékként egy közös osztály-fagyizás emléke bukkant elő. Mindenki nyalta az édességet, csak Balázs nem.

– Ez nagyon rossz érzés volt.

– Más hátrány ért a diabétesz miatt?

– Nem emlékszem.

– Előnye van a cukorbetegségnek?

– Előfordul. Például tesiórákon, amikor leülhetek.

Balázs orvos szeretne lenni, azt azonban még nem tudja, hogy embereket vagy állatokat akar-e gyógyítani. Van még ideje eldönteni, ha nem is sok. Mindenesetre esélyes, hogy bejut az egyetemre, mert nagyon jó tanuló.

Szenzort használ, pumpát nem is szeretne. Úgy gondolja, idegesítené, hogy a kanül mindig a testében van, a szurkálás pedig nem zavarja – a szenzor azonban zseniális.

Ennek kapcsán került elő a kedves történet, amikor az épp táborozó gyermek édesanyja rémülten telefonált a táborvezetőnek: esik a gyerek cukra! Igen, látjuk, válaszolta a táborvezető. Az anyuka a számítógépén látta, a táborvezető viszont a gyermek arcán.

Az ebéd vége felé még arról filozofáltunk, mi volt nehezebb a kezdetekkor, a sok szakmai tanulnivaló elsajátítása, vagy a lelki teher feldolgozása? Szinte egyszerre válaszolt Balázs és édesanyja: a lelki feldolgozás. Ebben viszont sokat segítettek a közösségek, a MentaPro Alapítvány, a Sportos Cukorbetegek Egyesülete. Nem véletlen tehát, hogy az SCE által szervezett családi hétvégén találkoztunk.

Herth Viktória