Tudnivalók és történetek

A cukorbetegségről

Illusztráció

Kedves diabétesszel élő Gyerekek, Testvérek, Édesanyák, Édesapák, Nagymamák, Nagypapák, Keresztmamák, Keresztpapák, Rokonok, Barátok!

2020 különös megpróbáltatás elé állította a világot. A COVID–19-világjárvány életünk minden apró részletét befolyásolta és befolyásolja napjainkban is: elmaradtak a konferenciák, így a Magyar Diabetes Társaság és a Magyar Gyermekorvosok Társasága Gyermekdiabetes Szekciójának Gyulán megrendezendő nagyon várt éves kongresszusa is. Nem tudtuk megtartani a nagy népszerűségnek örvendő Törp programot sem. A diabétesztáborok is csak „csökkentett üzemmódban” valósultak meg…

Ebben a feje tetejére állított világban különös örömünkre szolgál, hogy a Tudomány Kiadó nagyvonalú támogatásának köszönhetően idén először (de reméljük nem utoljára!) a Diabetes Junior második száma is megjelenik. Az is hatalmas előrelépés, hogy az előző számban még csak beharangozott rendelet megjelent, és a diabéteszes gyermekek immár 98%-os támogatással jutnak hozzá a legfejlettebb technológiákhoz, azaz az inzulinpumpához és tartozékaikhoz, valamint a szöveti cukormonitorozáshoz szükséges távadóhoz és szenzorokhoz. Emellett a kormány a diabetológiai centrumok fejlesztésére 500 millió forintot különített el, míg az 1-es típusú cukorbetegséggel élők érdekében munkát végző civil szervezeteket 100 millió forintos pályázati forrással támogatta. Őszintén reméljük, hogy ezek a nagyívű változások nagymértékben fogják javítani a diabétesszel élő gyermekek és családjaik életminőségét! Ehhez kívánunk Mindannyiuknak jó egészséget, sok örömet és boldogságot!

Vigyázzanak nagyon Magukra!

A gyermekdiabetológiával foglalkozó szakemberek nevében szeretettel,

szerzo

Dr. Körner Anna

A Magyar Diabetes Társaság és a Magyar Gyermekorvosok Társasága Gyermekdiabetes Szekciójának elnöke

Ha nyár, akkor Zalaszabar

Ha nyár, akkor Zalaszabar

Az idei tábor kicsit speciálisra sikerült, hiszen a koronavírus rányomta a bélyegét a szervezésre és a kivitelezésre. Ennek ellenére bátran nekivágtunk lelkes kísérőinkkel és 72 gyerekkel, hogy dacolva minden veszéllyel, betartva minden óvintézkedést, megtegyük a csaknem 400 kilométeres utat Debrecenből a Dunántúlra.

 Tovább
Az USA első inzulinos pilótája kereskedelmi repülőgépen

Pietro Marsala – pilóta

Az USA első inzulinos pilótája kereskedelmi repülőgépen

Az amerikai FAA, vagyis a Szövetségi Légügyi Hatóság idén áprilisban adta meg az első 1-es típusú diabéteszes repülőgép-pilótának a kereskedelmi repüléshez szükséges orvosi igazolást. Pietrónak úttörő szerepe volt abban, hogy az FAA pozitív döntésre jusson és az inzulinos repülőgép-pilóták orvosi igazolást kérvényezhessenek.

 Tovább
MentaBolygó

MentaBolygó

Szerző: Kerekes Andrea

A MentaPRO Alapítvány 2018 óta rendez nyári napközis élményedukációs táborokat Budapesten. Tavaly óta mindezt az Erzsébet Alapítvánnyal együttműködésben, Diabétesz Erzsébet-táborként tesszük. Minden évben július első két teljes hetében népesül be a „bolygó” 5–11 éves, 1-es típusú diabétesszel élő gyerekekkel és testvéreikkel. A tábor minden egyes hete külön tematikára épül, idén az első héten vízi világgá változott a tábor, a második héten pedig kis varázslótanoncokat fogadtunk.

 Tovább
Ketonok, ketózis, ketoacidózis

Ketonok, ketózis, ketoacidózis

Szerző: Dr. Körner Anna

Ketontestek olyan tápanyagok, amelyek alternatív tápanyagforrást jelentenek a glükóz és zsírsavak helyett. A béta-hidroxi-vajsavat, az acetecetsavat és az acetont együttesen ketontesteknek vagy ketonoknak nevezzük…
 Tovább
Győrből Visegrádra

Győrből Visegrádra

A 2020-as év nemcsak az országot, hanem a gyermekdiabétesz-gondozókat is nehézség elé állította. A győri gondozó munkatársai első körben telemedicina formájában végezték a gyerekek gondozását, majd elhagyva a kórházat, külső helyszínen folytatni tudtuk a személyes találkozókat…
 Tovább
Változások a szociális juttatások szabályaiban

Változások a szociális juttatások szabályaiban

2020. január 1-jétől lehetővé vált, hogy azon diabétesszel élő gyermekek okán, akik folyamatos gondozást igényelnek akár életkoruk, akár „friss” diagnózisuk, akár a köznevelési intézmény kevéssé támogató közege miatt, szüleik a gyermekek otthongondozási díjának vagy ápolási díjnak az igénybevételét kérelmezzék. Sem a GYOD, sem az ápolási díj nem jár alanyi jogon.

 Tovább
A történelmi, 30. JDH Diab Tábor

A történelmi, 30. JDH Diab Tábor

1991-et írtunk, amikor a Juvenilis-Diab-Help Alapítvány szervezésében kezdetét vette az első felejthetetlen hét Balatonfenyves-Alsóbélatelepen a diabéteszes serdülő gyerekek életében. Azóta minden évben számos edukátor és egészségügyi dolgozó hatalmas és ötlettel teli munkája tette lehetővé, hogy idén elérkezhessünk eme jubileumi mérföldkőhöz!

 Tovább
Országos Gyermediabétesz Nap Zalaegerszegen

Országos Gyermediabétesz Nap Zalaegerszegen

Szerző: József Attila

Ez év január 11-én 15. alkalommal került megrendezésre az Országos Gyermekdiabétesz Nap. A programot ezúttal a Zalaegerszegi Szent Rafael Kórház gyermekosztályának diabéteszgondozója és az ő tevékenységüket támogató Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány szervezte.

 Tovább
Diab! Te így vagy varázslatos!

Miért jó táborozni?

Diab! Te így vagy varázslatos!

Azt, hogy a cukorbetegség milyen kötöttségeket, szorongást jelent, olvasóinknak nem kell magyarázni. Gondoljanak bele, milyen lehet ezeket 6-8-10 évesen átélni, vagy a tinédzserkor amúgy is sok lelki nyűgje mellett elviselni! Maguk a fiatalok hogyan értékelik e táborokat, mit jelent számukra a sorstársi közösség, a sok élmény, a diabétesszel kapcsolatos új információ? Meséljék el ők maguk!

 Tovább
Szülői motivációk a szenzor- és pumpahasználat választásában

Szülői motivációk a szenzor- és pumpahasználat választásában

Amint egy gyermeket 1-es típusú cukorbetegséggel diagnosztizálnak, azonnal megkezdődik az inzulinterápia, amely onnantól a család életének részévé és a mindennapok velejárójává válik. Napi rutinfeladat lesz az inzulin beadása és a vércukorértékek meghatározása. Ezek a tevékenységek különböző eszközök használatát igénylik, és a gyermekeket gondozó szülők, családtagok az orvossal egyeztetve döntenek arról, hogy mit válasszanak az inzulin adagolására és a vércukorértékek megállapítására.

 Tovább
Élet a MentaBolygón

Miért jó táborozni?

Élet a MentaBolygón

Azt, hogy a cukorbetegség milyen kötöttségeket, szorongást jelent, olvasóinknak nem kell magyarázni. Gondoljanak bele, milyen lehet ezeket 6-8-10 évesen átélni, vagy a tinédzserkor amúgy is sok lelki nyűgje mellett elviselni! Maguk a fiatalok hogyan értékelik e táborokat, mit jelent számukra a sorstársi közösség, a sok élmény, a diabétesszel kapcsolatos új információ? Meséljék el ők maguk!

 Tovább
A szenzoros cukormonitorozás támogatásának éve hazánkban

A szenzoros cukormonitorozás támogatásának éve hazánkban

Ahogy arról már nagy valószínűséggel értesült minden érintett, 2020 történelmi jelentőségű év hazánkban az 1-es típusú diabétesz kezelésében. A diabétesz világnapja kapcsán érdemes megemlékeznünk arról, hogy idén több olyan jelentős változás is történt a társadalombiztosítási (TB) támogatásban, amely megkönnyíti a cukorbetegséggel élők mindennapjait.

 Tovább
Nóri a táborban

Nóri a táborban

Szerző: Herth Viktória

Idén nyáron Veszprémben annyi gyermektábor volt, mint még soha. Az önkormányzat kérésére minden közművelődési intézmény – könyvtártól a múzeumig – gazdag programkínálattal várta a kicsiket, hogy a szülők, akiknek a karantén idején elfogyott a szabadságuk, biztonságban tudhassák csemetéiket. Én egy kortárs kiállításokat szervező intézményben dolgozom – a Diabetest „másodállásban” készítem évtizedek óta –, mi is meghirdettük alkotótáborunkat. A második turnusba alsó tagozatosokat vártunk, jelentkeztek is szép számmal, mindenki más-más iskolából, köztük Nóri.

 Tovább
A lelki munka megkerülhetetlen

A lelki munka megkerülhetetlen

A Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért több tevékenysége a lelki segítségnyújtást célozza. Milyen nehézségekkel kell szembenézniük a szülőknek? Milyen konfliktusos helyzetbe kerülhetnek a diabéteszes gyerekek? Mit tanácsolnak a szakemberek? A 2020-as Szurikáta Diab-Pszicho Konferencia beszámolójából kiderül, hogy a pszichés támogatást miért is tekintjük a diabéteszgondozás negyedik alappillérének.

 Tovább
Diabéteszes gyermekek óvodai és iskolai ellátása

Diabéteszes gyermekek óvodai és iskolai ellátása

Az 1-es típusú cukorbetegség a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjeinek pusztulásával járó autoimmun betegség, amelyben a szervezet a számára szükséges inzulin pótlását külső forrásból igényli. A diabétesz tehát egyfajta anyagcsere-betegség, élethosszig tartó, folyamatos ellátást igénylő állapot, amely akár már csecsemőkorban is diagnosztizálásra kerülhet, így az érintett életét már kisgyermek korában is alapvetően befolyásolhatja. Mivel a gyermekek nem önállók, csecsemőkorban és korai gyermekkorban a cukorbetegségük ellátása a szüleik és az őket gondozók közvetlen napi feladata. Később, amikor bekerülnek a köznevelési-közoktatási rendszerbe, ellátásukhoz az intézményekben eltöltött időben az ottani dolgozók aktív részvétele is szükséges.

 Tovább
 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!