Illusztráció

Szurkoltam a DiaEurón

A futballpályán minden játékos egyenlő esélyekkel küzd a győzelemért. Ennek szellemében hívta életre az Ukrán Diabetes Szövetség (UDF) a DiaEuro labdarúgó-bajnokságot 2012-ben, Magyarország csapata 2013 óta vesz részt minden évben a nemzetközi tornán.
A program célja pozitív példát mutatni mindenkinek – elsősorban a cukorbetegséggel élőknek –, hangsúlyozni a tudatos életmód és a hátrányos megkülönböztetés csökkentésének fontosságát. A DiaEuro olyan jelentőséggel bíró nemzetközi esemény, amely egyesíti a versengést az örömmel és az oktatással. A futball ma már sokkal több mint sport: a pozitív hozzáállás harca a győzelemért, a sikerért.
A Budai Gyermekkórház diabéteszes gondozottjai az előző három évben már a kolozsvári, a szarajevói és a bukaresti nemzetközi teremtornán is részt vettek szurkolóként. A lelkes csapat tagja Szigethy-Piros Márk, aki bukaresti beszámolója után most a 2018-as pozsonyi rendezvényről tudósít.

Először is szeretném megköszönni mindenkinek, hogy részt vehettem ezen a csodálatos utazáson, hogy ez a remek csoport eljuthatott a DiaEuro idei színhelyére. Köszönöm Ági néniéknek a fantasztikus programokat, azt, hogy többek között láthattam a pozsonyi és a nyitrai várat, voltunk Nagyszombaton, felmehettünk az Ufó-toronyba, amely Szlovákia egyik legjelentősebb látnivalója, és körülbelül 75 méter magasan egy igen előkelő, ámbár felettébb drága étterem lakozik benne. A kilátó 85 méter magasan található (sajnos a magyar válogatott messze nem jutott ilyen magasságokba a tornán, de erről majd később), és innen az egész várost pompásan be lehet látni, a kilátás pedig maga a gyönyör. Ezekért az élményekért már megérte eljönni, de, ha szabad így fogalmaznom, mégis mellékszereplőkké váltak a meccsek mellett.

A torna

Előző évi összegzésemben írtam, mennyire jó házigazda volt Bukarest, milyen jól meg tudták rendezni a tornát. Nos, attól még, hogy a tanév első matekdolgozatát én hibátlanul oldom meg, másnak az még lehet kettes. Igen, nagyjából ennyi volt a különbség Bukarest és Pozsony között rendezés szempontjából.

Szlovákia fővárosának egy éve volt felkészülni, ehhez képest egy egyetemi tornacsarnokban rendezték a tornát, ahol a lelátó olyan kicsi volt, hogy egy iskolai kosárlabdameccset sem lehetne megnézni, még akkor sem férnének el a teremben, ha csak a kezdőjátékosok szülei jönnének el. Azonban ez volt a legkisebb probléma a torna szervezésével kapcsolatban.

A sport magában hordozza a drámát – talán ezért is szeretjük annyira –, de hogy ez a dráma már a torna előtt elkezdődjön, erre – szerencsére – ritkán van példa. De az életben minden megtörténhet, még az is, hogy a címvédő horvát válogatott (akik tavaly minket győztek le a döntőben, hosszabbítást követően, 6:5 arányban) megóvja a sorsolást! De ez még semmi ahhoz képest, hogy ezt később el is fogadták, komolyabb indok nélkül.

Érdemes megjegyezni, a horvátok tényleg nehéz sorsolást kaptak, bekerültek az egyetlen 5-ös csoportba (a páratlan számú jelentkező csapat miatt alakult így), de ez akkor is nevetséges. Mi persze nem nagyon nevettünk. Főleg, amikor megtudtuk, hogy az újrasorsolásnál minket rendeltek az 5-ös csoportba, ahol a meglepetésre készülő Macedónia, a nem lenézendő lengyelek, az előző tornákon rendre jól szereplő (és a magyaroktól vereséget szenvedő) Szlovénia és a 2016-os tornán diadalmaskodó (a mieinket múlták felül a fináléban) Bosznia-Hercegovina mellé. Nem könnyű csoport, de hát, aki már a sorsolásnál panaszkodik!

Szlovénia ellen 2:1-es győzelem

A torna lebonyolításával kapcsolatban további probléma volt, hogy a magyarok a legtöbb mérkőzésüket reggel 9 órától játszották. Mondani sem kell, a legrosszabb időpontban. Ilyen korán egyszerűen nem lehet kihozni az emberből a maximumot. Képtelenség! De ez ellen nem volt mit tenni.

Az első mérkőzésünk Szlovénia válogatottja ellen volt. Érződött, hogy ez a torna első találkozója, ennek ellenére a magyaroknak sikerült 2 góllal ellépniük délnyugati szomszédunktól. A második magyar találat egy kifejezetten tetszetős szabadrúgásbomba révén született. Sajnos, itt még nem volt vége a meccsnek, ugyanis a szabadrúgásból eredményes Nagy Rolandot kiállította a játékvezető. Én nem éreztem pirosnak a szituációt. A magyar játékos labdavesztés után, visszafutás közben ütközött a szlovén játékossal, de még sokszori visszanézés után sem érződik indokoltnak az azonnali kiállítás. A szlovének a mérkőzés vége felé lőttek egy gólt, ezzel tehát 2-1-re megnyertük a meccset.

Illusztráció

A bosnyákoktól kikaptunk

A csapat azonban nem pihenhetett, ugyanis a nap végén újabb küzdelem következett, ezúttal Bosznia-Hercegovina válogatottja ellen. A délutáni ellenfelünknek ez volt az első mérkőzése a tornán, tehát sokkal frissebbek voltak a mieinknél. A bosnyákok a tornát megelőzően is az esélyesek között szerepeltek, a mieink elleni mérkőzést követően pedig ők lettek a torna első számú favoritjai.

Szomorú, hogy ezt kell leírnom, de a mieinken eléggé könnyen léptek át igen jó erőben lévő riválisaink. Bosznia-Hercegovina válogatottja 5:0-ra is vezetett fiaink ellen, lehet, hogy azért, mert hiányzott a kiállított Nagy Roland, vagy a fáradtság miatt, vagy túlságosan is fűtötte a mieinket a korábbi döntőbeli vereség miatti bosszú vágya, és ugye tudjuk, a nagy akarásnak nyögés a vége.

Mindazonáltal a szép és pontos játék eredményeként született 3 gól. Bizony, a magyarokat nem olyan fából faragták, hogy feladják az ilyen mérkőzéseket. Visszajöttünk 2 gólos hátrányba, ami már nem megoldhatatlan, de sajnos már nem volt elég idő az újabb találat megszerzéséhez, így a magyar cukorbetegek futsalválogatottja 5:3 arányban alulmaradt ezen a fontos mérkőzésen. Így tehát az első nap után egy győzelem és egy vereség állt a magyarok neve mellett.

Döntetlen a macedónokkal

Új nap, új meccs, régi időpont. Megint 9-kor kezdtük a meccset, méghozzá Macedónia legjobbjai ellen. Az előző évi tornákon Macedónia lenyelt már elég sok kiütésértékű vereséget, a magyar válogatott egy évvel ezelőtt 10:0-ra tiporta a Dinamo Bukarest csarnokában az enervált kis csapatot.

Azonban azt előre tudni lehetett, hogy ez most más mérkőzés lesz. A macedónok egy nappal azelőtt 5:1-re legyőzték a lengyeleket, így nagy adag önbizalommal és 3 ponttal érkeztek a mieink elleni kulcsfontosságú összecsapásra. A magyarok szívének bizony jót tett volna egy győzelem, ehhez pedig támadni kell.

Válogatottunk támadott is rendesen, csakhogy ellenfelünk is. Tüzelték a kapukat a csapatok, az első gól előtt már legalább 4-5 gólnak kellett volna esnie a mérkőzés képe alapján. Sajnos, a macedónok előbb törték meg a saját átkukat, mint a mieink, így megszerezték a vezetést. De pont ez kellett nekünk!

Jöttünk, láttunk, fordítottunk, vezettünk, egészen az utolsó fél percig, amikor a macedón játékos úgy bevarrta a labdát a felső sarokba, hogy új szót kéne kitalálni ahhoz, hogy le tudjam írni, mennyire csodálatos gól volt. Kapusunk, Tamás semmit sem tudott tenni ellene.

A magyarok így végül egy pontot gyűjtöttek be ezen a játéknapon, ez pedig nem tett jót a csapatnak. A csoportban a lengyelek ezen a napon kikaptak Szlovéniától (0:1) és Bosznia-Hercegovinától (1:4) is.

7:1-re vertük a lengyeleket

De minket már csak a másnapi mérkőzés érdekelt, a szokott időpontban (reggel 9 óra) a lengyelek ellen. Nem voltak fényesek az esélyeink a csoportgyőzelemre, azonban a második helyezett is továbbjutott, így ezt a helyet kellett megcéloznia a magyar válogatottnak. A lengyelek ellen minél több gólt kellett szereznünk, természetesen a védelmet sem lehetett elhanyagolni.

A lengyelek vélhetően a két vereséget követően már megunták a tornát, ugyanis az egész meccsen nagyon unottan játszottak. Bezzeg mi nem unatkoztunk! Fiaink végig fölényben voltak a lengyel kollégákkal szemben. A félidőben megszerzett 3:0-s előnyt nem csak megtartani, hanem növelni is tudták, mondhatni futószalagon potyogtak a gólok, a végeredmény pedig csodálatos 7:1 lett. Természetesen a javunkra. A bekapott gólt lehet megszólni, de a hétgólos vezetés tudatában, néha-néha akarva-akaratlanul kienged az ember, ilyenkor pedig lankad a figyelem és a fegyelem egyaránt, ennek lehet „köszönni” az egyetlen lengyel találatot.

Esélylatolgatások

A mi meccsünk után következett a csoport másik mérkőzése, méghozzá Szlovénia és Macedónia részvételével. A mérkőzés végeredménye számunkra nem lett túl rózsás, ugyanis a macedónok nyertek 4:2-re. Innentől kezdve egyszerű volt a képlet, ha Macedónia és Bosznia-Hercegovina döntetlent játszik, biztosan kiesünk, ha Macedónia nyer, Bosznia-Hercegovina még továbbjuthat Szlovénia ellen.

Számunkra a legjobb eredmény a bosnyák győzelem lehetett volna, és szerencsére erre volt a legnagyobb sansz is, mivel Macedónia pár órával azelőtt játszott mérkőzést. Ennyi idő alatt szinte lehetetlen a megfelelő regenerálódás, az ember szervezete még nem friss, az izmok fáradtak, tehát nagyon nehéz egy jó meccset játszani. Bosznia-Hercegovinának viszont nem volt délelőtt mérkőzése, ráadásul válogatottjukat jobb játékosok alkották, mint ellenfelük csapatát. A végeredmény a számunkra csalódást okozó 4:4 lett.

A csapat tagjai: Földvári Dániel, Tövisháti Tamás, Gremsperger Márton, Pinczés Balázs, Pápa Sándor, Méreg Máté, Kanalas László, Jacsmanik Attila, Brondics Péter, Nagy Roland
A csapat tagjai: Földvári Dániel, Tövisháti Tamás, Gremsperger Márton, Pinczés Balázs, Pápa Sándor, Méreg Máté, Kanalas László, Jacsmanik Attila, Brondics Péter, Nagy Roland

Bundagyanú

Az eset a magyarok kiesése mellett erős bundagyanút is sejtetett, ráadásul hasonló „összejátszások” történtek egy másik csoportban is, ami a portugálok kiesését eredményezte. A bundázás gyanúját nem csak én éreztem, hanem az érintett magyar és portugál csapat, sőt a tornát lebonyolító szervezet is.

Vagy mégsem? Ez volt a következő napok nagy kérdése. A benyújtott óvások alapján két napon át tárgyalták az eseteket, a döntés pedig: a többi csapatnak kellett megszavaznia, hogy továbbjussunk-e vagy sem.

Vagyis a többi csapatnak volt joga a sorsunkról dönteni! Természetesen a legtöbb csapat ellenünk és a portugálok ellen szavazott, így válogatottunk kiesett az 1–8. helyezésekért folyó küzdelemből, és a 9. helyért küzdhetett tovább. A legutóbbi öt torna alkalmával mindig döntőbe jutó csapatnak ez szégyen. De most nem a legutóbbi öt tornán voltunk, hanem itt, Pozsonyban, 2018-ban, ahol azt a 9. helyet kellett megszerezni, ezért kellett harcolni, ezért kellett izzadni.

A kirgizek tényleg játszottak

Nos, a küzdésből és a vért izzadásból semmi sem látszódott a magyarok első helyosztó meccsén. Ugyanis nem volt rá szükség. Kirgizisztán ellen játszottak mérkőzést, és tényleg olyan volt, mint hogyha csak játszottunk volna velük.

A kirgizekről érdemes tudni, hogy a keret jó részét idősebb játékosok alkották, profizmusról még csak nem is álmodhatunk az ő esetükben. A magyarok szebbnél szebb akciókat vittek végig a pályán, tényleg voltak köztük káprázatos találatok is, a második félidőben bedaráltuk az ellenfelet, de végig azt éreztem, hogy Kirgizisztán jobban élvezte a 19:1-es végeredménnyel záruló mérkőzést, mint a magyar játékosok.

Kirgizisztán példakép lett ebből a szempontból. Mindenkitől kikaptak, de ők azért jöttek, hogy cukorbetegként is sportoljanak, mozogjanak, példák legyenek mások számára, hogy szórakozzanak, és szórakoztassanak másokat. Teljesítették azt, amiért jöttek.

Ellenpéldaként sajnos kénytelen vagyok a magyar csapatot felhozni, ugyanis a mieinken a csoportból való kiesés után jó adag düh, fájdalom, kesergés és a motiváció teljes hiánya látszódott, pedig motiváció volt bőven, lásd a szimpatikus kirgiz csapatról fentebb írtakat.

Illusztráció

Az újonc britek ellen szép siker

A következő nap az újonc britekkel játszottunk, akik az előző mérkőzésen a kétszeres bajnok Romániát győzték le, ezért lebecsülni semmiképpen nem lehetett őket. Annyira nem, hogy az első játékrészben teljesen egyenrangú ellenfelünk volt, s néhol talán még jobbak is voltak fiainknál. A félidőben 0:0-t mutatott az eredményjelző tábla, ami egyik csapat számára sem volt kielégítő, így volt remény egy szebb, élvezetesebb második félidőre.

Mindenki ebben bízott, a magyar játékosok pedig nem csak bíztak benne, tettek is érte. A második félidő elején következett az első magyar gól, majd szép sorjában a többi. Ebben a játékrészben a britek fölé nőttünk, vezetésünk s később a győzelmünk teljesen megérdemelt volt. Látszódott, hogy a meccs vége felé a fiúk megint elgondolkodtak rajta, hogy lehet az, hogy nekik itt, az alsóházban kell játszaniuk ezek ellen a csapatok ellen?

Ezt a kérdést most jobb lenne nem boncolgatni, inkább foglalkozzunk a végeredménnyel, ami egy szép, 4:0-s győzelem lett. A magyarok tehát játszhattak az alsóház rangadóján, a 9. helyezésért (persze, a fiúk nem az e meccsen való részvétel lehetőségét szerették volna elnyerni a torna előtt).

Az alsóház másik ágán a portugálok jutottak el a rangadóig, vagyis a másik csapat, akik ellen összejátszottak a csoportkörben. Nehéz mérkőzés, nehéz ellenfél várt a mieinkre. Egy évvel ezelőtt szoros csatában épphogy le tudtuk őket győzni 2:1-re.

A magyar és a portugál válogatott a fair play szellemében lépett pályára
A magyar és a portugál válogatott a fair play szellemében lépett pályára

Idén a portugálok győztek le minket

De térjünk át az idei mérkőzésre. A játék elején a két csapat összes játékosa vegyesen fölállt a kezdőkörben, egymásba kapaszkodott, s így passzolgatta egymásnak a labdát egy-két percig. Jól nézett ki! A csarnokban zúgott a „fair play”, ez felhívás volt az összes résztvevő számára, miszerint minden meccs során a fair play szabályai szerint kell(ene) küzdeni.

A mérkőzés hátralevő része viszont magyar szempontból borzalmasra sikeredett. A portugálok sokkal jobban akarták a győzelmet, meg is érdemelték, a magyar csapat nem is igazán küzdött, pedig kellett volna. Az ibériaiak végül 1 : 0-ra múlták felül a magyar válogatottat, vagyis tartja magát az „átok”, miszerint csapatunk képtelen megnyerni az utolsó mérkőzését; egymás után ötödik alkalommal szenvedünk vereséget az utolsó találkozón. Ez egy olyan széria, amit jövőre jó lenne végre megszakítani, már ha lesz jövőre torna, és azon el is indul a magyar csapat.

Nagy Roland lett a gólkirály

Az események miatt ugyanis a játékosok megfogadták, hogy így, jegyzőkönyv és szabályzat nélkül, amatőr szervezéssel, bundagyanús találkozókkal nincs értelme a részvételnek. Ez mind igaz, pedig ennek a tornának kell, hogy legyen jövője! Abban pedig kirgiz barátainknak van igaza, hogy nem a győzelem a legfontosabb.

Mindezek ellenére a torna végén bajnokot is avattak, méghozzá Bosznia-Hercegovina válogatottját, akik a döntőben legyőzték a tavalyi győztes horvát válogatottat. A bronzérmet Ukrajna szerezte meg a házigazda szlovákok ellen vívott küzdelemben.

Azért magyar siker is született a tornán, Nagy Roland lett a gólkirály 19 találattal. Jár neki a gratuláció. Megszavazták még a torna legjobb játékosát és a legjobb kapusát is.

A legjobb meccs nem is volt meccs

Én biztosan adnék különdíjat a legjobb meccsnek is. Ez pedig nem volt más, mint a Nagy-Britannia–Belgium mérkőzés. Ha keressük, se találjuk a programban, ugyanis ez nem hivatalos mérkőzés volt.

A britek a menetrend szerint Szlovéniával játszottak volna, ők azonban fáradtságra hivatkozva (nagyon kevés emberből állt a keretük, így a kerettagok gyakorlatilag a teljes mérkőzéseket végigjátszották), a kezdés után feladták a találkozót. Azonban a szigetországiak szerettek volna egy jót játszani, Belgium pedig jelentkezett az ellenfél szerepére. Mindkét csapaton látszódott, hogy jól érzik magukat, ráadásul cselekből és trükkökből sem volt hiány a „találkozón”. Tényleg szórakoztató pár perc volt (vélhetően többet játszottak, de számomra repült az idő), igazi örömfocit élvezhettek a nézők.

Kíváncsian várom, jövőre vajon hol rendezik ezt a fantasztikus eseményt, nagyon jó lenne a többiekkel együtt újra szurkolni a válogatottnak, én ugyanis idén is remekül éreztem magam, pont, mint a kirgizek, a britek és a belgák.

Szigethy-Piros Márk

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!