Illusztráció

Szemészeti tanácsok

Egyik legfontosabb érzékszervünk a szem. Vizuális úton nyerünk információt a minket körülvevő környezet színéről, fényéről, méretéről, milyenségéről, mozgásáról, dinamikájáról, a ránk váró hirtelen helyzetekről, például közlekedés esetén és még sorolhatnánk tovább. Kétségtelen, hogy látásunkra, szemünkre nagyon vigyáznunk kell! Főként, ha cukorbetegséggel élünk együtt. A legfontosabb a rendszeres szemészeti ellenőrzés, amelyet szemész szakorvos vagy gyermekszemész szakorvos végez a szembogár tágításával egybekötött alapos szemfenékvizsgálat keretében.

Gyermekeknél fontos a szem fénytörésének korai meghatározása a vizuális fejlődés során, így 1, 3 és 5 éves kor körül minden gyermek számára javasolt a látásvizsgálat. Amennyiben a gyermek cukorbeteg, jól beállított vércukorszint esetén 10 éves korban javasolt az első tágított pupilla (szembogár) mellett végzett szemfenékvizsgálat, majd éves gyakorisággal és mindig tágításban. Fontos hangsúlyozni, hogy a frissen felfedezett gyermekkori diabétesz esetén nem fordul elő szemfenéki szövődmény (retinopátia). A cukorbetegség miatti szemészeti szövődmények ritkán jelentkeznek 11-12 éves kor előtt, megjelenésük a pubertás körül, vagy 11-12 éves kor után jellemző.

Érfalkárosodás és oxigénhiány

A pubertás jelentős rizikófaktor, hiszen a hormonális változások és az életkori sajátosságok megbolygatják az egyensúlyt. A magas és ingadozó vércukorszint károsítja a kiserek falát – főként a szem, a vese és a végtagok kiserei vannak veszélyben. Az érfalkárosodás egyik következménye az érfalak áteresztőképességének megváltozása, emiatt folyadék, fehérjék és zsírok léphetnek ki az erekből, károsítják a látóhártyát (retinát), vérzések jelenhetnek meg, másrészt jelentősen rontják az idegsejtek oxigénhez jutását. Az oxigénhiánnyal küzdő sejtek különböző kémiai anyagokat kezdenek termelni, és hatásukra a szervezet kóros szerkezetű, új ereket kezd növeszteni, s ez hosszú idő távlatában retinopátiához vezet.

Mi történik szemészeti vizsgálat során?

Elsőként meghatározzuk a szem fénytörését, erre általában már számítógépes mérőeszközöket használnak a szemészeti szakrendelőkben. Majd a távoli és közeli látóélesség és a sztereolátás meghatározása következik. Amennyiben szükséges, a szemorvos szemüveges korrekciót ír fel a felfedett fénytörési hiba kiküszöbölésére.

A gyermekszemészeti vizsgálat elengedhetetlen része a szemmozgások és a szemek párhuzamosságának vizsgálata, ami során kizárhatjuk a kancsalság különböző formáit. A szemfenék vizsgálathoz rövid hatású tágítócseppet kell alkalmaznunk, amely átmenetileg homályossá teszi a látást és hatásának kifejeződéséhez körülbelül 15-20 percet várni kell.

A szembogár tágassága és a homályos látás a vizsgálat befejezése után is egy ideig még fennmarad, így a szem közeli látáshoz való alkalmazkodóképessége átmenetileg romlik, illetve fényérzékeny lesz – érdemes napszemüveget magunkkal vinni.

Magas vércukorszint esetén magas a csarnokvíz cukorszintje is, így a szaruhártya duzzadtabbá válik, és átmenetileg rövidlátó irányba tolódik el a szem fénytörése. Emiatt az inzulinkezelés módosítása, esetleg új kezelés beállítása alatt érdemes várakozni a szemüveg felírásával, és az anyagcsere-egyensúly kialakulásakor visszamenni látóélesség-vizsgálatra. Az első szemüveg felírásánál tágításos szemvizsgálatot végez a gyermekszemész, amelyet szakszóval cycloplegiának nevezünk.

Illusztráció

Telefon okozta gondok

A digitális eszközök elterjedése miatt elkerülhetetlen, hogy a használatukkal kapcsolatban néhány fontos gondolatot kiemeljünk. A digitális eszközök használata során nincs belső képi feldolgozás, passzív befogadóvá tesz. Mind az iskolában, mind otthon gátolja a társas kapcsolatokat és jelentős mozgáshiányhoz vezet.

Szemészeti szempontból kifejezett szemszárazságot, fejfájást, szem körüli fáradásos tüneteket okoz, rövidlátáshoz vezethet, mivel a gyerekek túl sok időt töltenek beltérben, sok közeli tevékenységet végeznek, és keveset néznek távolra (10 méteren túlra). A „telefonos testtartás” a nyaki gerinc kopását idézheti elő.

Fontos a megfelelő korrekció viselése, a szem félóránkénti pihentetése legalább fél-egy percig, távolba, 10 méteren túlra tekintve, továbbá a jó megvilágítás és a gyakori, tudatos pislogás a digitális eszközök használata során.

Dr. Szabó Viktória

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!