Illusztráció.

Mi a cukorbetegség?

Gyakran tapasztalom, hogy a frissen diagnosztizált diabéteszes gyereknél a szülők első reakciója a pánik, a kétségbeesés. Ezt követően elkezdődik az edukáció, ennek során számtalan friss információt kénytelenek elsajátítani, ami nehéz feladat.
Ez az ismertető leginkább laikus szülők – és nagyobb diabéteszes gyermekek – számára készült. Igyekeztem minél egyszerűbben és érthetőbben fogalmazni, így szükségszerűen tartalmaz leegyszerűsítéseket, általánosításokat is, ezért kérem, hogy az olvasottakat mindenképpen beszélje át kezelőorvosával!

A cukorbetegség vagy diabetes mellitus (röviden diabétesz, latinosan írva diabetes) olyan összetett „betegség”, amelynek lényege, hogy kezelés nélkül a páciens vércukra nagyon magas lesz, és ha nem avatkozunk be, olyan súlyos egészségkárosodás alakul ki, amely végül halálhoz is vezethet. Még ma sem tudjuk pontosan, hogy mi okozza, gyógyítani nem tudjuk, de a jelenleg már elérhető korszerű lehetőségek alkalmazásával a páciens – megfelelő (!) együttműködéssel – teljes életet élhet egészségkárosodás nélkül!

Nagyon találó az a megfogalmazás, hogy a diabétesz nem betegség, hanem olyan társ, aki kérés nélkül szegődik az ember mellé, elhagyni sohasem lehet, de a békés együttélés érdekében figyelni kell rá.

Milyen típusait ismerjük?

A diabétesznek számos fajtáját ismerjük, ezek közül most az 1-es típusút (korábban inzulindependensnek vagy gyerekkorinak nevezték, a laikusok „inzulinosnak” is hívják) és a 2-es típusút (nem inzuindependens vagy felnőttkori, illetve „tablettás” néven is ismert) emelném ki.

Mindkettőben közös, hogy a szervezetben nincs meg az az inzulinhatás, amelyre az embernek a megfelelő élethez szüksége van. Nagy különbség, hogy a 2-es típusban a páciens – legalábbis kezdetben – elegendő inzulint termel saját maga, azonban ez a saját inzulin valamilyen oknál fogva nem hatásos. Itt elegendő lehet tabletta alkalmazása, a tabletták ugyanis a szervezet által termelt saját inzulint hatásossá teszik.

1-es típusban azonban már kezdetben sincs elegendő saját inzulintermelés, így itt nincs értelme tablettát alkalmazni (hiszen ami nincs, azt nem lehet hatásossá tenni), és már az elejétől kívülről bejuttatott inzulinra szorul a páciens.

Kívülről csak „szúrással” juttatható be az inzulin. Vannak már kutatások egyéb úton történő bejuttatással kapcsolatban is, azonban ezek még nem megbízható módszerek, jelenleg csak a bőr alá „szúrt” inzulin alkalmazható biztonságosan. A későbbiekben már csak az 1-es típusú diabéteszről írok.

Miért pont az én gyerekem?

Ez nehéz kérdés, és a mostani tudásunk alapján nem is adható pontos válasz. Feltételezhetően van egy veleszületett „hajlam” a diabétesz kialakulására. Genetikai kutatások kimutatták, hogy vannak bizonyos gének, amelyek a diabéteszesekben gyakrabban fordulnak elő, és igaz az is, hogy a diabéteszes gyerekek családjában gyakoribb a cukorbetegség. De jelenleg még nem vagyunk képesek kimondani egy újszülöttről, hogy a későbbiekben nála létrejön-e a diabétesz.

Az biztos, hogy a gyermek életében valamikor történik valami, ami a diabétesz kialakulását elindítja. Feltételezéseink ugyan vannak, azonban valójában nem tudjuk pontosan, hogy mi is indítja el ezt a folyamatot. Éppen ezért megelőzni sincs lehetőségünk, és nem tudjuk azt mondani, hogy egyértelműen azért alakult ki a diabétesz, mert ezt a dolgot tette a gyerek, vagy nem alakult volna ki a diabétesz, ha azt a dolgot nem tette volna.

A tüdőrák esetében például egyértelműen kimutatták a dohányzás provokáló szerepét. Azaz teljes biztonsággal tudjuk javasolni a dohányosnak, hogy tegye le a cigarettát, mert ezzel jelentősen tudja csökkenteni a tüdőrák kialakulásának esélyét. A diabéteszben ilyen biztosan ismert tényező jelenleg nincsen.

Mi a folyamat lényege?

Az emberi szervezet csak mikroszkóppal látható sejtekből épül fel. Az összes szervünk ezekből a sejtekből áll (az izom izomsejtekből, a csont csontsejtekből és így tovább). Ezeknek a sejteknek szükségük van tápanyagokra: szénhidrátokra, fehérjékre, zsírokra, vitaminokra. A diabétesz szempontjából a szénhidrátok a legfontosabbak, ezért a későbbiekben ezekről írok. Fontos tudni, hogy a szénhidrátok nem teljesen azonosak a cukrokkal, de az egyszerűség kedvéért mostantól a cukor kifejezést fogom használni.

A cukor az ételekkel és italokkal jut be a szervezetbe. A szájba vett falat vagy korty az emésztőszervrendszerbe kerül: a szájüregből először a nyelőcsőbe érkezik, onnan a gyomron keresztül a vékony-, majd a vastagbélbe. A cukor a felszívódás során innen jut be a vérbe, majd a vér fogja szállítani a szervezet összes sejtjéhez.

Ahhoz azonban, hogy a vérből bejusson a sejtekbe, inzulinra van szükség. Nem megfelelő mennyiségű (vagy teljesen hiányzó) inzulin esetében a cukor nem tud a vérből átjutni a sejtekhez, ott megreked, ezáltal a normálisnál sokkal magasabbra emelkedik a vér cukorszintje. Diabéteszben pontosan ez a helyzet, nincs elegendő mennyiségű inzulin a vérben a szervezet megfelelő működéséhez.

Tartalék inzulin

Az inzulint a hasnyálmirigy úgynevezett béta-sejtjei termelik, innen jut a vérbe, ahol a feladatát elvégzi. Diabéteszben ezek a sejtek pusztulni kezdenek, számuk fokozatosan csökken. Ennek okát nem tudjuk, sajnos az immunrendszer valamiért „idegennek” ismeri fel őket, és elkezdi a megsemmisítésüket, ezt nevezzük autoimmun folyamatnak.

A szervezetben van egy „biztonsági tartalék”, ami azt jelenti, hogy a még életben maradt inzulintermelő sejtek „felpörgetik” magukat azért, hogy több inzulint tudjanak termelni, mint korábban. Ez kezdetben hatásos, mert a fokozottan dolgozó sejtek által termelt több inzulin egy ideig tudja pótolni a már elpusztult sejtek kiesése miatti hiányt, így az inzulinszint még megfelelő, és emiatt a vércukor is, a diabétesznek semmi testi tünete nincs.

„Magas fordulaton”

Ez azonban csak átmeneti állapot, aminek két oka van. Egyrészt az önpusztító folyamat sajnos nem áll le, és egyre több sejt semmisül meg. Másrészt a „felpörgetett” sejtek gyorsan kimerülnek, és hamarabb pusztulnak el a fokozott igénybevétel miatt. (Olyan ez, mint az autóknál: minden motornak megvan az a fordulatszáma, ami mellett ideálisan és tartósan dolgozni tud. Ha teljesen rálépünk a gázra, akkor emelkedik a fordulat és a motor teljesítménye is. Tartósan teljes fordulatszámon pörgetve a motort az előbb-utóbb besül, és leáll az autó.)

Ha a sejteknek már csak a fele van életben, akkor kritikus szint alá esik az inzulin mennyisége a vérben, és ennek megfelelően a vércukor is elkezd folyamatosan emelkedni. A helyzetet súlyosbítja, hogy az ekkor már tartósan magas vércukor „méregként” hat a még életben lévő inzulintermelő sejtekre, így egyre kevésbé tudják feladatukat ellátni. Ekkortájt már tünetei is lesznek a magas vércukornak, általában ezek miatt fordulnak a szülők orvoshoz, és megtörténik az első vércukormérés, ami igazolja a diabéteszt.

Milyen kezelés?

A kezelés elve egyszerű: kívülről bejuttatott inzulinnal kell pótolnunk azt a hiányt, aminek a termelésére már nem képes a szervezet. Ennek mennyisége gyerekenként változik, a lényeg az, hogy a „saját termelésű” inzulin és a beadott inzulin összesen jó vércukrokat biztosítson a gyermek számára. Ha a kelleténél több inzulint adunk be kívülről, a vércukrok túl alacsonyak lesznek, ha pedig túl keveset adunk be, akkor megmaradnak magasnak. Ez elméletileg egyszerű feladat, azonban a pontos adag meghatározása bonyolult folyamat, ezért kell a beállítást kórházban megtenni.

Bár az inzulin folyékony anyag, mégsem milliliterben mérjük, hanem „egységben”, ezt „E”-nek rövidítjük, például „reggeli inzulinja 7 E”. Fontos tudni, hogy az inzulin adagjának nincsen minimum vagy maximum értéke, ha 1 (vagy akár 0!, erről részletesebben lentebb) egységgel tudunk jó vércukrokat elérni, akkor az a „jó” adag, ha például 30 egységgel, akkor az a „jó” adag.

Egy gyereknek növekedése során változik az inzulinigénye, így változik a kívülről beadandó inzulin mennyisége is. Sokszor kérdezik szülők: „Egy hónappal ezelőtt még csak 5 egység inzulint kellett beadnunk, most már 10 egységet, nem lesz ez sok, nem lesz ebből baj?” Nem! Ha kezdetben 5 egységgel lehetett jó vércukrokat biztosítani, akkor annyi volt a megfelelő mennyiség, ha most 10 egységgel, akkor jelenleg ez a jó adag.

Mi az a remisszió?

A remisszió vagy mézeshetek időszak (angolul honeymoon periódusnak hívják) olyan állapot, amikor kevesebb kívülről bejuttatott inzulint igényel a gyerek, mint korábban. A diabétesz diagnózisakor minden gyereknek más és más mértékű saját inzulintermelése van, az azonban biztos, hogy önmagában ez nem elég (hiszen ha az lenne, akkor jó lenne a vércukra külső inzulin bejuttatása nélkül is). Ennek számszerű értéke valójában lényegtelen, hiszen – ahogy fent is írtam – azt pont annyi külső inzulinnal kell kiegészíteni, hogy összességében jó vércukrai legyenek.

Gyakran tapasztaljuk, hogy az a mennyiségű inzulin, amit a kórházban beállítottunk, a hazaadást követően rövidebb-hosszabb idő után túl sok lesz. Tegyük fel, hogy napi 15 egység inzulin adását javasolva adjuk haza a gyereket, ezzel vannak pont megfelelő vércukrai. Eltelik 1-2 hét, és a szülők azt tapasztalják, hogy a 15 egység mellett egyre gyakrabban jelentkeznek az ideálisnál alacsonyabb vércukrok. Ilyenkor nyilván azt tanácsoljuk, hogy fokozatosan csökkentsék az inzulin mennyiségét, adjanak csak 14 egységet. Ha ezzel elérjük, hogy visszaemelkednek a cukrok a megfelelő tartományba, akkor marad ez az adag. Ha még így is le-leesnek a vércukrok, akkor tovább kell csökkenteni 13 egységre, ha még az is sok, akkor 12-re, és így tovább. Előbb utóbb ismét megtaláljuk az ideális adagot (ez lehet akár 0 egység is!), és ezzel ismét elérjük a megfelelő vércukrokat. Ilyenkor szoktak a szülők elkezdeni reménykedni – „Hátha mégsem cukorbeteg a gyermekem.” Másról van azonban szó.

Csak átmeneti állapot

Az inzulin adása előtt – ahogy fentebb is írtam – a még életben maradt inzulintermelő sejtek „felpörgetett” állapotban vannak – emiatt a kimerülés szélén –, súlyosbítva a tartósan magas vércukor „mérgező” hatásával. Mi történik ezekkel a sejtekkel, amikor elkezdjük a kezelést? A vércukrok a normális tartományon belülre kerülnek, ezáltal megszűnik a magas vércukor „mérgező” hatása, ráadásul a kívülről bejuttatott inzulinnal „át is vállaljuk” a munkájuk egy részét, így felszabadulnak a túlzott nyomás alól. A fentiek hatására az egyes sejtek elkezdenek egyre több inzulint termelni, nem lesz már szükség annyi külső inzulinra. Extrém esetben eljuthatunk oda is, hogy egyáltalán nincs szükség külső inzulinra.

Sajnos azonban itt egy átmeneti időszakról van szó, mert bár a még működő sejtek egyenként több inzulint tudnak termelni, az autoimmun folyamat azonban nem áll le, és egyre kevesebb sejt marad életben, így a szervezet által termelt inzulin összmennyisége folyamatosan csökken. A vércukrok ekkor emelkedni kezdenek, így kénytelenek vagyunk a beadott inzulin mennyiségét is fokozatosan emelni.

Általában ugyanarra a szintre jutunk vissza, mint amire szükség volt a remisszió kezdete előtt. Végül kialakul a totális diabétesz fázisa, ami azt jelenti, hogy nem marad életben egyetlen inzulintermelő sejt sem, a szervezet inzulinigényét kizárólag kívülről beadott inzulinból kell kielégítenünk.

A remisszió nem minden gyereknél jelentkezik, a mértéke és az időtartama is egyénenként változó. Kialakulására és lefolyására gyakorlatilag semmilyen befolyással nem bírunk, tőlünk teljesen függetlenül alakul ki (ha egyáltalán kialakul) és szűnik meg. A hosszát azzal talán nyújthatjuk, ha megfelelő vércukrokat biztosítunk, de úgyis mindig erre törekszünk, tehát ez nem egy különleges teendő.

Bázis-bólus

Minden gyerek inzulinkezelése egyénre szabott, így az alábbiakban általánosságokról tudok csak írni. Pontos részletek tekintetében kérem, kérdezze meg a kezelőorvost!

Az összes inzulinra igaz, hogy bár a vérben van rá szükség, mégsem közvetlenül oda adjuk (mint egy infúziót a kórházban), hanem a bőr alatti kötőszövetbe. Innen szépen lassan „szivárog be” a vérbe, ahol a hatását kifejti. Hogy ez mennyi idő alatt történik (milyen gyorsan kezd el hatni), illetve hogy mennyi ideig fejti ki a hatását, az a típusától függ.

Tudni kell, hogy a szervezetnek a megfelelő működéshez mindig szüksége van egy alapinzulinszintre a vérben akkor is, ha egy falatot sem eszünk. Magyarul gondoskodni kell arról, hogy a nap minden percében legyen külső inzulin a vérben. Ezt nevezzük bázis-inzulinigénynek.

Étkezéseket követően az elfogyasztott táplálék elkezdi emelni a vércukrot, amely kezelés nélkül extrém magasra emelkedne, ezért szükség van olyan inzulinhatásra is, ami a táplálék vércukoremelő hatását ellensúlyozza, ezt nevezzük bólus inzulinnak.

Általában naponta négyszer adott inzulinnal kezdjük a kezelést. Ilyenkor reggeli előtt (például reggel 6-kor) kell szúrni egy gyorsan felszívódó, rövid hatású inzulint (szokták „nappali inzulinnak”, illetve „étkezési inzulinnak” is nevezni), amely körülbelül 20 perc alatt jut be a vérbe a bőr alatti kötőszövetből, ahová fecskendezzük (normál esetben ezért kell ennyi időt várni az inzulin beadása és az étkezés megkezdése között). Hatásideje körülbelül 6 óra, a feladata az, hogy egyrészt fedezze a bázis-inzulinigényt ebben az időszakban, másrészt bólusként ellensúlyozza a reggeli és a tízórai vércukoremelő hatását.

Mire eljutunk 12 óráig, teljesen kiürül, így ebéd előtt újból szúrni kell egy ugyanilyen gyors hatású inzulint, amely biztosítja a délutáni bázisigényt, illetve nem engedi az ebédnek és az uzsonnának, hogy a vércukrot megemelje.

Nyilvánvalóan itt is hat órán keresztül tart a hatás, így 18 órakor, a vacsora előtt ismét kell adni egy újabb (a nap folyamán már a harmadik) adagot. Ez lefedi bázisként a 24 óráig tartó időszakot, illetve ellensúlyozza a vacsora és az utóvacsora (a pótvacsora szó pontosan ugyanezt jelenti) vércukoremelő hatását. Eljutottunk tehát éjfélig, és ha ekkor adnánk egy negyedik adagot is, akkor az kitartana reggel 6-ig, amikor az egész folyamat újból kezdődne.

Kényelmi okok

Kényelmi okokból azonban nem ezt tesszük, hanem 21 órakor adunk egy közepes hatástartamú („éjszakai”) inzulint. Ez a fajta inzulin lassabban kezd el hatni és hatása tovább is tart, körülbelül 10-12 órán át. A feladata annyi, hogy beadásától másnap reggelig biztosítsa az alapinzulingényt, amikor ismét kezdődik az egész folyamat elölről, a reggeli inzulin beadásával. Szénhidrát vércukoremelő hatását nem kell ellensúlyoznia, mert az utóvacsoráért a vacsora előtt beadott gyorsan felszívódó inzulin a „felelős”.

Bizonyos esetekben – leginkább bölcsődés- és óvodáskorban – alkalmazzuk az úgynevezett premix (vagy előkevert) inzulinokat is. Ezekben a fenti két inzulintípus keveréke található. Ilyenkor elég naponta kétszer szúrni, hiszen a közepes hatástartamú összetevő miatt a keverék 12 órán keresztül „dolgozik”.

Inzulinanalógok

Meg kell említeni még az úgynevezett inzulinanalógokat. Ezeknek alapvetően két fajtája van, a nagyon gyors (ultragyors) hatású analóg bólus és az extrém elhúzódó hatástartamú bázisanalóg.

Az ultragyors hatású bólus olyan rövid idő alatt kerül a vérbe, hogy alapesetben a beszúrását követően gyakorlatilag már lehet is (sőt kell) enni. Gyorsan hat, de rövid ideig, körülbelül három órán át. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy „egy szúrás – egy étkezés”, ezért ha két étkezés között több mint három óra telik el (felnőttek, illetve „majdnem felnőtt” nagy serdülők gyakran már nem esznek tízórait és uzsonnát), akkor szükség van bázisanalógra. Ezek az inzulinok 16-18-24 órán keresztül fejtik ki bázishatásukat.

Mindenki más

Általában a fenti kezelési rendszereket használjuk, de vannak más kombinációk is. Minden diabéteszes gyermek beállítása egyéni mérlegelést igényel, a gondozó orvos felelőssége az, hogy a gondozottjának a neki legjobban megfelelő terápiát válassza ki.

Végül szeretném megemlíteni, hogy bizonyos centrumokban elérhető az inzulinpumpa-kezelés is, ezek a pumpák kivétel nélkül ultragyors hatású analógot juttatnak a szervezetbe.

Dr. Török András

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!