Diabetes Junior

Illusztráció

Nyári táborok 2017

Napközis tábor Egerben

A Cukorbetegek Egri Egyesülete gyermek és ifjúsági szekciója már 3. alkalommal rendezi meg a nyári hétvégi napközis táborát. Nagyon jól érezzük itt magunkat, ezért szívesen megyünk. Az idén 2 új taggal is bővült a szekciónk.

 Tovább
Gyermekdiabetes tábor Gyulán

Nyári táborok 2017

Gyermekdiabetes tábor Gyulán

Júliusban ötnapos, nyári edukációs tábort szervezett cukorbeteg gyermeknek a Békés Megyei Központi Kórház, Pándy Kálmán Tagkórház Gyermekdiabétesz Gondózója. Ebben az évben az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület III…
 Tovább

Nyári találkozó fiatal cukorbetegeknek

Véget ért a tanév, a havi klub-találkozónknak helyet adó Hegyvidéki Kulturális Szalon is bezárt nyárra. Pár lelkes fiatalban felmerült, hogy milyen jó lenne nyáron is találkozni! Csak annyit tudtunk, hogy szeretnénk együtt lenni, sokat beszélgetni, nevetni, esetleg bringázni, és azt sem bánjuk, ha új emberekkel ismerkedünk meg.
Kinéztünk egy szép szombati napot: július 1-jét, és mindehhez egy nagyszerű helyszínt: az agárdi Napsugár strandot. Pont a strand mellől indul a legjobb kenutúra. Nehogy azt kihagyjuk!
Hirdettük a Facebookon és a diabetes hírlevélben, hogy minél több ember tudjon róla.
Sokan regisztráltak, főként a kenuzás miatt, de több család jelezte, hogy csak ismerkedni és strandolni szeretne. Néhányan pedig kifejezetten azért jelentkeztek, hogy életükben először körbetekerjék a tavat. Néhány orvos is jelezte, hogy családjával együtt részt szeretne venni az eseményen. (Ugye milyen jó, hogy áldoznak arra a szabadidejükből, hogy kicsit belelássanak a cukorbeteg gyermeket nevelő családok életébe?)
És hogy mi lett mindebből?

 Tovább

DiaEuro 2017

Zsinórban negyedszer ezüstérmes a magyar válogatott

A döntőben a horvátokkal már nem bírt el, így ezüstéremmel zárta a Bukarestben megrendezett DiaEuro futsal-Európa-bajnokságot a magyar csapat. A Hevesi Tamás vezette válogatott ismét bizonyította, hogy cukorbetegen is kimagasló sportteljesítményeket lehet elérni.
A tornát júliusban immár hatodik alkalommal rendezték meg 12 ország csapatainak részvételével, hogy ismét bizonyítsák, a sportban sincs helye a diszkriminációnak. A 2012-ben indult DiaEuro célja, hogy felhívja a figyelmet: megfelelő terápiával, gyakori vércukorméréssel és aktív testmozgással cukorbetegen is lehet teljes életet élni.

 Tovább

Szinte szúrás nélkül

Felhők között - 2500m magasan

A Medtronic „Minimed Camp 2017” nevű tábora az izgalmas program mellett lehetőséget nyújtott inzulinpumpás résztvevőinek a legújabb folyamatos, szenzoros cukormonitorozás kipróbálására, elsajátítására, méghozzá „éles” körülmények között: a Csorba-tónál elhelyezkedő szállástól a Tengerszem-csúcshoz (szlovákul és lengyelül Rysy) szervezett túra 30 kilométeres távolságot és közel 1200 méter szintkülönbséget tartogatott számunkra.

 Tovább

Tanulás és játék egy héten át

Ez az év nagyon különleges volt számunkra! A Sanofi „Teljes élet cukorbetegen” címmel meghirdetett pályázatára beadtuk anyagunkat a betegszervezetek kategóriájában, és szép eredményt értünk el. Így sikerült egy szuper hetet eltöltenünk a Balaton-parton gondozottjainkkal, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei diabéteszes gyermekekkel. A tábor különlegessége volt, hogy a Budai és a Heim Pál Gyermekkórház gondozottjaiból is voltak közöttünk.

 Tovább
Sportos világnap

Sportos világnap

A Sportos Cukorbetegekért Egyesület megemlékezett a Diabetes Világnapról is novemberben, ezúttal a MentaPRO Alapítvánnyal közösen.

 Tovább
Egészséghét Csetényben

Egészséghét Csetényben

A Csetényi Vámbéry Ármin Általános Iskolában egész hétig tartó rendezvénnyé alakítottuk át a diabétesz világnapját. A témahéttel az volt a célunk, hogy tanulóink egyre tudatosabban válasszanak egészséges ételeket, és a rendszeres mozgás az iskola falain kívül is napi tevékenységükké váljék, hogy megelőzzék a 2-es típusú diabétesz kialakulását. A rendezvény egyfajta szolidaritás kifejezése is, mert sajnos iskolánkban vannak 1-es típusú cukorbeteg diákok.

 Tovább
Fókuszban a gyermekkori cukorbetegség

Ismeretterjesztő nap Zalaegerszegen

Fókuszban a gyermekkori cukorbetegség

Zalaegerszegen az „Együtt Könnyebb” Női Egészségért Alapítvány és a Zalaegerszegi Női Szalon közös szervezésében, „Fókuszban a gyermekkori cukorbetegség” címmel ismeretterjesztő napot tartottak novemberben, hogy felhívják a figyelmet a gyermekek egészségének…
 Tovább
Soproni Cukorcsiga-Karácsony

Soproni Cukorcsiga-Karácsony

A naptári év vége közeledett Sopronban, amely során több száz gyermekdiabetológiai konzultáción voltunk túl gondozottjainkkal és családtagjaikkal, de valami mintha még hiányzott volna… Így Tschürtz Nándor orvoskollégámmal és Németh Gáborral, a ­Med­tronic képviselőjével karöltve ismét meghívtuk az Érgondnok Rendelő életmódpincéjébe és tankonyhájába a pumpaviselő diabéteszes gyermekeket és hozzátartozóikat.

 Tovább
Téli örömök Debrecenben

Téli örömök Debrecenben

Ha beköszönt a tél, gyorsabban ver a gyerekek szíve, tudván azt, hogy nemsokára eljönnek az ünnepnapok. Ez az időszak a Debrecenben gondozott diabéteszes és krónikus beteg gyermekeknek is várakozással, találkozásokkal és sok örömmel teli.

 Tovább
Felszabadult, vidám légkör Szegeden

1-es típusú diabéteszes gyermekek és családjaik gondozása

Felszabadult, vidám légkör Szegeden

Az 1-es típusú cukorbetegség hirtelen robban be a gyermek és a család életébe, egy csapásra megváltoztatva mindent. Sokszor olyan krízisállapottal jár, amely intenzív ellátást igényel, és komoly sokkot okoz mindenkinek. Ez pedig csak fokozatosan dolgozható fel.

 Tovább
A Szurikáta Gyermekfoglalkozás

Az Egészségértés-díj bronz fokozatával elismert programja

A Szurikáta Gyermekfoglalkozás

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete által alapított Nekem Szól! Egészségértés-díjat 2017. december 1-jén, ünnepélyes keretek között adták át.

 Tovább
DiabTanoda

DiabTanoda

A Szurikáta Alapítvány három éve indított oktatási programot, amely a pedagógusokat segíti a diabéteszes gyerekek magabiztos fogadásában.

 Tovább
Színes személyiségek

Színes személyiségek

Mit gondolsz, milyen színű vagy? Nem, nem az aurádra gondolok – hanem arra, hogy ha egy színnel kellene jellemezned saját magadat (a tulajdonságaidat, a viselkedésedet, azaz a személyiségedet), mit mondanál? Nos, milyen színű vagy…?

 Tovább
 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!