A téma azzal is kezdhető, hogy a fajfenntartási ösztön a legalapvetőbb biológiai ösztönök egyike, mondhatnánk, az ösztönök közül az egyik legfontosabb. Osztódik az amőba, növekszik a mohatelep, a tölgyfa elhullajtott magjából új fa nő ki, szaporodik a katicabogár (sajnos a szúnyog is). A „magasabb rendű” fajokban kialakul az utódról való gondoskodás is: a hal oda rakja íváskor az ikráját, ahol a kikelő kishalak kevésbé vannak kitéve a ragadozók falánkságának. A legtöbb madár esetében a kikelő fiókákat együtt etetik a szülők. Sőt azt is minden tavasszal élvezettel nézegetem, ahogy a diófám egyik ágába vájt mélyedésbe helyezi a harkály-anya a diót, és itt tanítja a fiókáját arra, hogyan kell feltörni azt. Az emlősök nőstényei nemcsak szoptatják a kicsinyeket, hanem sok mindenre meg is tanítják őket. Nézd meg egyszer a neten, hogyan tanítják a medvék a bocsokat a lazacfogásra!
Az 1-es típusú diabetes mellitus gyakorisága növekszik, ugyanakkor a kórkép jelentkezési ideje egyre fiatalabb korra tolódik. Az eddig gyermekekben-ifjakban kevéssé észlelt, inkább a fiatal felnőttkorban jelentkező késői szövődmények tizenéves korban való megjelenését vizionálják. Ezért minden érintettben egyre jobban kell hogy tudatosuljon, hogy a szövődmények ellen már gyermek- és ifjúkorban meg kell kezdeni a küzdelmet. Természetes ugyanakkor, hogy a gondozóknak is kellő figyelmet kell fordítaniuk a megelőzésre, esetleg a kezelésre.
A diabétesz diagnózisa után néhány héttel vagy hónappal sok család kénytelen azzal szembesülni, hogy az amúgy is nehezen elfogadható és betartható diabéteszes diéta mellé újabb korlátozás szakad a nyakukba: gluténmentes diétát kell kezdeni a cöliákia (lisztérzékenység) szűrővizsgálat pozitivitása miatt. Túl a kilábalás fázisában érkező rossz hír pszichés hatásán, ez az újdonság bizony a családi kasszát is jelentősen megterheli. Jogosan merül fel ilyenkor számos kérdés: biztos, hogy lisztérzékeny (cöliákiás) a gyermekem, hiszen semmilyen erre utaló tünete nem volt; miért pont az én gyermekemnél fordul elő két ilyen ritka betegség egyszerre; feltétlenül szükséges ebbe a megterhelő második diétába is belevágni?
„Rendszeres mérések nélkül nincs megfelelő vércukorkontroll.” Számtalanszor mondjuk ezt a mondatot, a gondozottjainknak már a könyökén jön ki, bármennyire igaz is. A technológia fejlődésével újabb és újabb eszközök és lehetőségek jelentek meg a diabétesz kezelésében, de a „jó öreg” vércukormérés maradt… A mai korszerű vércukormérő készülékek össze sem hasonlíthatóak az 5-10-15 évvel ezelőtti modellekkel, jelenleg sokkal kevesebb vérből sokkal kevesebb idő alatt sokkal pontosabb értékeket kapunk, mint korábban. Ezek fontos tények, azonban szeretnék egy pár gondolatot írni arról, hogy milyen területen tudnak még többet a mai készülékek.
A civil szféra legnevesebb műszaki alkotói elismerését 2017. december 14-én a Parlament Felsőházi Termében vehette át a gépészmérnök végzettségű cégvezető…
A minap módomban állt megfigyelni egy gondozottam és édesapjának útját a parkolóból a rendelőbe. Autójuk a ködös, sáros idő ellenére makulátlanul tiszta volt, látszott, hogy gazdája szívén viseli sorsát. A fiú jó felfogású, elegendő ismerettel rendelkezik, de – kamaszkorának megfelelően – időnként túlságosan laza. A pumpáján számos harci sérülés volt látható, és távirányítója sem volt sokkal jobb állapotban. Éles kontrasztként mobiltelefonjára nagyon vigyázott, tokkal védte a sérülésektől. Nem először tapasztaltam a fentieket, ezért sokat gondolkodtam, hogy miképpen tudnám motiválni ezeket a gyerekeket, serdülőket a pumpa gondozására. Ekkor jött a – talán elsőre kissé furcsának tűnő – gondolat az inzulinpumpa és az autó párhuzamba állítására.
Az őszi-téli hónapokban jelentősen megnő a felső légúti hurutos megbetegedések száma. Gyakoriságban a nátha vezet, amely az orrnyálkahártya gyulladását jelenti. Az esetek legnagyobb része vírusos eredetű. Több száz olyan vírust ismerünk, amely náthát okozhat. Egy-egy vírusfertőzés lezajlása után a többi vírus ellen nem alakul ki védettség, valamint ezek a vírusok igen elterjedtek, így érthető, hogy miért olyan gyakori betegség gyermekkorban a nátha.
A hagyományos, több mint harminc esztendeje minden évben megrendezésre kerülő konferenciára az ország mindegyik gyermekdiabétesz-gondozójából rekordszámú, mintegy 200 vendég érkezett Székesfehérvárra 2017. október 26–28. között.
Vannak, akik még előtte állnak, vannak, akik már átestek rajta, de legtöbbünket foglalkoztat, hogy hogyan fog megtörténni a gyermekgondozóból felnőttgondozóba való átlépés. A jogszabályok leginkább a jogi értelembe vett nagykorúsághoz szeretnék kötni, sokan pedig szeretnénk elodázni a dolgot, ameddig csak lehet.
20-30 év körüli fiatalok gyülekeztek a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórház felnőttdiabetológiai szakrendelője előtt 2017. október 6-án. Zömében nem ismerték egymást, kíváncsian várták, mi fog történni.
Az 1 százalékos felajánlásoknak és az évek óta bennünket rendszeresen támogató cégeknek köszönhetően idén már hatodik alkalommal tudtuk megszervezni a Szabolcs megyében élő cukorbeteg gyermekeknek a tábort! Seregélyesre, a Velencei-tó közelébe mentünk.
Szombat reggel autóbusszal indultunk tizenöt 1-es típusú, 12–16 év közötti diabéteszes gyermekkel szép hazánkból, a királyok városából Horvátországba, Crikvenica városába, Kačjak üdülőkomplexumba.
A tavalyi, kamaszoknak szervezett tábor után idén a felsős korosztálynak nyújtott néhány feledhetetlen napot a Sportos Cukorbetegekért Egyesület a Búbánatvölgyben. A hely nevével ellentétben a panzió a gyerekek nevetésétől volt hangos egy héten át. Sokat kirándultunk, futottunk, minden reggel tornáztunk, röpiztünk, fociztunk, és persze nagy hangsúlyt fektettünk a gyerekek edukációjára, önállósodására.
Izgatottan készültünk június végén, a Kis-Balaton partján elterülő zalaszabari élménypark birtokbavételére. Kora reggel indultunk Debrecenből 50 gyerekkel a nagy útra. A hatórás buszozás végén fáradtan (de törve nem), érkeztünk meg, s a kora délutáni ragyogó napsütésben a tábor vezetősége − Andi néni, Sándor bácsi és Norbi bácsi − köszöntött bennünket.
A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét! A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!