Illusztráció

Színes személyiségek

Mit gondolsz, milyen színű vagy? Nem, nem az aurádra gondolok – hanem arra, hogy ha egy színnel kellene jellemezned saját magadat (a tulajdonságaidat, a viselkedésedet, azaz a személyiségedet), mit mondanál? Nos, milyen színű vagy…?

Gyakran halljuk: „milyen színes egyéniség!” – de ezek szerint létezik színtelen is? Netán kék, sárga, lila?

A pszichológiában nagy múltja van a személyiségek típusokba való sorolásának. Már Hippokratész is (i. e. 400 körül – azaz majd’ két és fél ezer évvel ezelőtt) „osztályozta” az embereket különböző kategóriák szerint, és azóta számtalan úgynevezett tipológia született. Ezek között akadnak olyanok, amelyek színek szerint csoportosítják az embereket – a színekhez rendelt tulajdonságok alapján.

Képzeljük el, milyen lehet egy piros személyiségű ember! Hogyan írnánk le a szürkét, a zöldet, a fehéret?

DISC-modell

Az amerikai pszichológus, Marston 1928-ban alkotta meg színtipológiáját. Hippokratész és Jung típusait vette alapul (kolerikus, szangvinikus, flegmatikus, melankolikus, illetve introvertált-extravertált), hozzátéve azt is, hogy valaki inkább racionális (IQ) vagy érzelmi (EQ) beállítódású-e. Marston sokoldalúságát mutatja, hogy képregényeket is írt, ő alkotta meg például Wonder Womant (akinek e különleges képességű amazon nem ismerős, kérdezze róla bátran kamasz gyermekét, családtagját).

A Marston által létrehozott DISC-modell négy viselkedési dimenziót társít négy színhez, az elnevezésben álló betűk pedig a tulajdonságok angol megfelelőinek kezdőbetűi.

A D(ominance) színe a piros, a kapcsolódó tulajdonságok pedig: domináns, tettre kész, versengő, kockázatvállaló, jó problémamegoldó képességgel bíró, határozott, indulatos, diktatórikus.

Az I(nfluence) a sárga, jellemzője a befolyásolás, interaktivitás, optimizmus, nyitottság, összetartó erő megvalósításának képessége, pozitív közösségformálás, felületesség, szétszórtság.

A S(teadiness) zöld színnel jelzett, a tulajdonságai: stabil, kiszámítható csapatjátékos, őszinte, megfontolt, harmonikus, lassú, konfliktuskerülő, nem szereti a változást.

Végül a C(onscientious) színe kék, ehhez tartozik a körültekintés, megfelelés, szabálytisztelet, precizitás, megbízhatóság, rendszeretet, a részletekben való elveszés, hajlam az érzelmek figyelmen kívül hagyására, kritikusság, szőrszálhasogatás.

Vállalati „szivárvány”

Egy másik színtipológia Ursula Affemann német grafolaógus nevéhez fűződik. Ő különböző vállalatok munkatársait vizsgálta, és a teljesítmény, a munkavégzés alapján öt csapatba osztotta őket. A piros csoport tagjaival általában nehéz együttműködni. Hajlamosak a rendbontásra, nem szeretik a szabályokat, sok konfliktusuk van, gyakran nem együttműködőek, negatívan állnak a dolgokhoz.

A zöld színnel jelöltek sokoldalúak, szorgalmasak, ők a társaság motorjai. Mindenkivel jól kijönnek, jó csapatjátékosok. Sok ötletük van, amelyeket el is mondanak. A kékek kötelességtudók, megbízhatók, lelkiismeretesek, szabálykövetők. Jellemzően jól teljesítenek a rutinfeladatokban is, de irányításra is alkalmasak.

A lila személyiségek kreatívak, fantáziadúsak, időnként szabályszegőek. A többiek nem mindig tudják őket követni, olykor túl gyorsan gondolkodnak. A szürke csoport tagjai leginkább együttműködő, simulékony emberek, nem tűnnek ki a környezetükből. Ritkán vannak konfliktusaik, szabálykövetőek. A tanultakat alkalmazzák, nem újító alkatok.

Mindenki színes

Ahogy más személyiségtipológiákra, úgy a fentiekre is igaz, hogy nincsenek tiszta típusok. Talán meg lehet találni a domináns színünket, de lehet, hogy két vagy három színre jellemző tulajdonságok szinte egyenlő mértékben vannak jelen bennünk.

Legtöbbünkben valamennyi szín megtalálható – tehát valóban színes személyiségek vagyunk!

Rakd össze a saját színes mozaikodat – nos, milyen színű vagy?

Kerekes Andreaközösségfejlesztő

Illusztráció

Anya-baba

Mester Erika Nyíregyházán él, Gyovai-Farkas Edina Budapesten – sohasem találkoztak, és néhány héttel ezelőtt még nem is tudtak egymásról semmit. (Erikát és kisfiát a Diabetes olvasói már ismerhetik, 2016/6-os számunkban őszintén mesélt életük nehézségeiről – a szerk.)

Erika nagyon várta Beni érkezését, nem gondolta, hogy nagy nehézségekkel kell majd szembenéznie, de kisfia túl korán született. Hathetes korában diabéteszt diagnosztizáltak Beninél, majd epilepszia társult mindehhez. Később csecsemőkori agyi bénulás igazolódott. Beni értelmileg akadályozott, speciális iskolába jár. Erika egyedül neveli őt, így neki magának kell minden nehézséggel ­megküzdenie. Szerencsére Beni vidám, ragaszkodó kismanó, így sok örömet ad anyukájának.

Edina két gyermek édesanyja – kisfia, Dani, diabétesszel él. Edina divattervező, de a gyerekek születése, majd Dani cukorbetegsége máshová tette a fókuszt az életében, abbahagyta kedvelt hivatását. Dani vagány, jókedvű gyermek, ősszel iskolába megy – így Edina elérkezettnek látta az időt, hogy újra visszatérjen a szakmájához. Felélesztette egykori vállalkozását, és új ötletekkel tért vissza.

Inspirációi odáig vezették, hogy megalkotta az „anya-babát” és az „apa-babát”. Ez egy anyáról vagy apáról készült valódi portréval ellátott fejű, rajzolt testű bábu, amit a gyerekek bárhová magukkal vihetnek, így anyu (vagy apu) akárhol velük lehet. Szolgálhat alvós babaként, de megkönnyítheti a bölcsődei, óvodai beszoktatást is.

Amikor Edina kitalálta a babát, tesztelőket keresett, kíváncsi volt, mit szólnak hozzá a gyerekek, a szülők. Ekkor hallott Beniről. Azonnal felvette a kapcsolatot Erikával, és Beni nemsokára már magához ölelhette az „anya-babát”.

Beni csak néhány szót használ, alig beszél, a babát meglátva azonban hangosan, nevetve kiáltotta: Mami! Le sem tette a „mamit”, vitte mindenhová, és mutatta mindenkinek: Mami! Alváskor azóta is mindig ott van vele. Benit egyébként szinte kizárólag az autók érdeklik, ám az „anya-baba” azonnal a kedvenc játékai egyike lett. Korábban éjszaka sokszor átmászott Erika mellé – mostanában Erika alszik Benivel, baba képében.

Kerekes Andrea

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!