Két év nyeresége

Immár 2 éve, hogy 1-es típusú cukorbetegséggel diagnosztizáltak. Ez akkor életem egyik legrosszabb napjának tűnt, a rákövetkező néhány hónap pedig – mi tagadás – életem legnehezebb néhány hónapja lett. Voltak napok, mikor nem bírtam kikelni az ágyból, pánik kapott el annak gondolatára is, hogy elhagyjam a lakást, de két év távlatából, úgy gondolom, annyi pozitívumot hozott magával, hogy azt felsorolni is nehéz, de megpróbálom.

Tudatos táplálkozás

Először is: ezerszer tudatosabb lettem a táplálkozásommal kapcsolatban. Ami egykor őrjítő, nehézkes, kínlódást jelentő feladatnak tűnt, amikor még csak magolgatni próbáltam az egyes ételek szénhidrát-tartalmát, és szenvedtem, hogy azt majd minden étkezés előtt számolgatnom kell, az manapság már rutinszerű része az életemnek. Nem okoz különösebb megerőltetést, viszont sokkal egészségesebbé és tudatosabbá vált az étkezésem. Fehérjék, zsírok, szénhidrátok, azok felszívódása, minősége, úgy érzem, mindent egyre jobban értek, ami ezzel kapcsolatos.

Megérteni a testemet

Aztán: a táplálkozáson túl is rengeteget tanultam az emberi szervezet működéséről, más betegségekkel kapcsolatban is: mi mivel függ össze, mi mit okoz? Mivel a munkám a gyógyszeriparhoz kapcsolódik (orvosi információs szakértőként dolgozom), ennek a mélyebb megértésnek a hatását közvetlenül is érzem, a saját munkámon. A diabétesznek köszönhetem, hogy saját érintettségem miatt olyan motivált lettem, hogy nem egyszerűen magolni akartam, hanem megérteni mindent, ami az emberi testtel kapcsolatos.

Nincs alkohol

Idén teljesen abbahagytam az alkohol fogyasztását, és körülbelül két hónapja a dohányzással is sikerült felhagynom. Nem voltam nyilván alkoholista, de 26 évesen annak gondolata, hogy ne ihassak meg egy fröccsöt vagy sört péntek este a haverjaimmal, azért elég rosszul érintett anno.

Feldolgozott cukor: tabu

Bár az elsőként említett dolog, a „táplálkozás átalakítása” bőven nem egyenlő azzal, hogy szimplán el kellett hagynom a feldolgozott cukor fogyasztását, hisz ennél sokkal összetettebb a kép, de ezt mégis ki kell emelnem külön pontban. Emlékszem, mekkora szívfájdalmat jelentett akkoriban, hogy nincs több csokoládé, krémes, macaron, torta, csokis croissant és hasonlók. Ha valaki a jelenlétemben ilyesmit fogyasztott, volt, hogy elsírtam magam, hogy nekem ezt nem lehet, soha többé.

Manapság úgy gondolom, ha valami csoda folytán meg lehetne gyógyítani a cukorbetegséget, akkor sem térnék vissza az ilyen dolgok fogyasztására. Azt kívánom mindenkinek, hogy hagyja el vagy csökkentse a feldolgozott cukor fogyasztását, amennyire csak lehet, mert csodákat tud tenni akkor is, ha amúgy egészséges vagy. Ezt nem fogod megtudni egyetlen „30 napos cukormentes kihívásból”, mert 30 nap szerintem épp annyira elég, hogy a „cravinget”, azaz a cukor kívánását mint kvázi „elvonási tünetet”, már érzed, de a „benefitet”, tehát, hogy miért lenne így jobb az életed, még nem. Ezért szépen fel is adod a dolgot, hisz nem kényszerít rá senki és semmi.

Nos, nekem nem volt választásom, ezért volt néha gyötrelmes a dolog, de utólag annyira örülök, hogy így alakult! Az ízérzékelésem sokkal „tisztább” és kifinomultabb lett (régen 3 kanál cukorral ittam minden teát, mert csak így volt „íze” számomra, ma meg élvezem a különféle teák természetes ízét, és sokkal jobban érzem köztük a különbségeket is). Az összes anyagcsere-folyamatomban javulás volt érzékelhető a feldolgozott cukor elhagyása után pár hónappal.

Nem ítélkezem

Még egy fontos dolog: megértőbb és nyitottabb lettem a körülöttem lévőkkel szemben. Sosem tartottam magam ítélkezős típusnak, de azt hiszem, így is sokkal érzékenyebb lettem a cukorbetegség óta. A diabétesz nincs az ember arcára írva (szerencsére), így nem kapok olyan típusú előzékenységet, mint akinek fizikai küllemre is megjelenő problémája van. Ez persze nagyon jó, hiszen azt szeretném, hogy önmagamért viszonyuljanak hozzám, ne pedig azért, mert „szegény beteg ember” vagyok, és a kedvesség őszinte kedvesség legyen, ne pedig sajnálat.

Ugyanakkor bizonyos helyzetekben nehézkes, amikor éppen alacsony vércukorral ülök a villamoson, szédelgek és tolom magamba a cukros löttyöt, hogy el ne ájuljak, közben pedig rám dörren egy utas, hogy engedjem már leülni a bácsit, jaj ezek a mai fiatalok, ott terpeszkedik, undorító… Az utóbbi két év megerősített abban, hogy soha, de soha ne ítéljek első ránézésre, sőt ne csak első blikkre, hanem úgy általában, ne ítélkezzek. Amíg valaki nem sért, bánt, károsít mást (fizikailag vagy lelkileg), addig részemről no judgement, és csinálja, amit szeretne, akármilyen furcsa, érthetetlen, indokolatlan, meglepő az a külső szemlélő számára.

Halandóak vagyunk

Aztán… bár a cukorbetegség az alapvetően jól menedzselhető és szinten tartható betegségek közé tartozik, tehát nem akarom itt eljátszani a nagyhalált, de azért az ember egy ilyen dolog kapcsán szembekerül a saját halandóságának kérdésével. Mikor egy hipoglikémiás epizód miatt elájultam (bár szerencsére kaptam külső segítséget és hamar magamhoz tértem), utána nyilván ki kell elemezni a szituációt, mit csináltam rosszul, milyen következményei lesznek ennek, mit lehetett volna hatékonyabban csinálni a vészhelyzetben, és mi történhetett volna, ha nem jön ki azonnal az orvos.

A saját halandóságunkat nem mint valami nagy, drámai felismerést akarom említeni. Sőt! Amit ez hozott az életembe: letisztult, mi az, ami fontos, és mi az, ami nem.

Ki mit gondol rólam

Ez segített például elengedni azt a szorongást, ami nekem nem csak tinikori aggodalom, hanem egész eddigi életemen végighúzódó motívum volt: azon való aggódás, ki mit gondol rólam. Ha felteszek Facebookra egy szelfit, XY majd buta libának tart? De YZ-nek meg lehet, tetszeni fogok rajta? Ha nem beszélek napi politikai kérdésről, AB azt gondolja, engem nem érdekel magamon kívül semmi? Ha túl sokat beszélek politikáról, akkor BA azt gondolja, hogy ­blablablabla. Tök őszintén: nekem kellett ez a betegség, hogy végleg túllendüljek ezen a ki-mit-gondol-rólam kérdésen. Megtanultam bízni a saját értékrendemben, ami nem azt jelenti, hogy ne érdekelne, mit mond más, vagy hogy ne lennék nyitott a magamétól eltérő véleményekre, gondolatokra.

Utazásaim

Végül még pár dolog. A cukorbetegség diagnózisakor, kezdetben olyat is éreztem, hogy ez a dolog meg fog akadályozni sok olyan dologban, amelyek boldogságot jelentenek számomra, például az utazásban. Nem azt mondom, görgetett ez a betegség sok újfajta kihívást és nehézségeket elém, de az, hogy ezeken túl tudtam lendülni és csak az utóbbi két évben 34 országba utaztam el teljesen önerőből, sokszor egyedül, Indiától Dél-Afrikán át Albániáig, végül jutalmazó élmény volt, és ezek a személyes kihívások sokkal „többé” tették az útjaimat is.

Csodás emberek

A cukorbetegség sodort az utamba sok csodálatos új embert is, illetve megerősített azokban a meglévő kapcsolataimban, amelyek igazán fontosak. Annyi szeretetet, érdeklődést, odafigyelést, gondoskodást kaptam, hogy soha nem tudnám megköszönni vagy viszonozni, de ezekből feltöltekezve igyekszem keresni a módokat, hogy én is segíteni tudjak másoknak, akik például hasonló betegséggel élnek együtt, és még az elején járnak, vagy egyszerűen csak elakadtak épp egy kicsit.

Rosszból jó

Ha most beszélhetnék azzal a 2 évvel ezelőtti énemmel, aki feküdt a nappaliban és mondta le a találkozókat egymás után, egész napokat átsírt és tele volt aggodalmakkal, félelmekkel, akkor csak annyit mondanék: hé, Fanni, könnyebb lesz! Amik most lemondások, nehézségek, küzdelmek és fájdalmak, azok csodás új utakra visznek majd, és rövid idő elteltével már nem egyszerűen újra élvezni fogod az életet, hanem talán még jobban, mint korábban. Sok „rossz” dolog kisebb súlyúnak tűnik majd és sok „jó” dologért hálás leszel.

Gáspár Fanni

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!