Telemedicina és 1-es típusú diabétesz
A telemedicina olyan egészségügyi szolgáltatás, amelynek során az ellátásban részesülő és az ellátó személy közvetlenül nem találkozik, a kapcsolat valamilyen távoli adatátviteli rendszeren keresztül jön létre.
A telemedicina tehát olyan infokommunikációs eszközzel támogatott diagnosztikus vagy terápiás, távfelügyeleti eljárás, amelyben az egészségügyi szakszemélyzet szükségszerű beteg melletti jelenlétét online elektronikus kapcsolaton keresztül, távolról pótolják. Tágabb definíció szerint olyan esetek is a telemedicina tárgykörébe tartoznak, amikor egymástól távol tevékenykedő egészségügyi szakemberek cserélnek egészségügyi adatot egy adott személy jobb ellátása érdekében (például távkonzílium, távdiagnosztika).
A telemedicina a technológiai és informatikai fejlődéssel párhuzamosan rohamosan, napról napra fejlődik. Az innovatív ötletek a folyamatosan fejlődő új technológiákkal egyre inkább realitássá és a napi betegellátás részévé válnak, ami segít a jobb betegellátás elérésében. Nemcsak a betegellátás komfortosabbá és hatékonyabbá válását segítik, hanem a költség- és időhatékonyságot is növelik a napi betegellátásban.
1-es típusú diabétesz kezelése
A diabétesz életre szóló, krónikus megbetegedés. Az 1-es típusú diabétesz kezelése az intenzív inzulinterápia. Az intenzív szó nem az inzulinok intenzív alkalmazását jelenti, hanem szoros együttműködést a kezelő teammel.
Az intenzív inzulinkezelés olyan többkomponensű kezelési rendszer, amelynek célja az egyes étkezések, valamint az étkezésmentes napszakok ideális inzulinszükségletének biztosítása, napjában többször adott inzulin segítségével.
Végrehajtásában egyaránt részt vesz a beteg és az őt irányító egészségügyi csapat. A rendszer elengedhetetlen része a rendszeres vércukor-önellenőrzés, valamint azon ismeretek megtanítása és elsajátítása, amelyek lehetővé teszik egy előzetesen beállított alaprendszer életstílusnak és élethelyzeteknek megfelelő, rugalmas alkalmazását.
Alkalmazásának feltételei:
- megfelelő inzulinok kombinációjával utánozni a szervezet inzulinelválasztását,
- strukturált vércukormérés, rendszeres ellenőrzés,
- oktatás (dietetikai, diabetológiai, technikai),
- rendszeres kapcsolattartás a gondozó teammel, szakember folyamatos elérhetősége,
- pszichológiai és szociális támogatás, a beteg folyamatos motiválása,
- fizikai testmozgás elősegítése, támogatása.
Az önellenőrzés és a vércukormérés evolúciója
A cukorbetegeknél korábban laboratóriumi vizsgálatot kellett elvégezni ahhoz, hogy megvizsgálják a cukor jelenlétét a vizeletben. 1941-ben az amerikai Miles Laboratories munkatársai fejlesztették ki az első, otthon használatos, a cukor vizeletből történő kimutatására szolgáló készüléket.
1956-ban megjelentek a „merít és olvas” típusú, vizeletet ellenőrző készülékek. Az 1960-as években dolgozták ki az első elemmel működő, hordozható vércukormérő készüléket, amelynek segítségével jelentősen javult a cukorbetegek életminősége. A ’70-es, ’80-as években számos otthon használatos ellenőrző tesztet fejlesztettek ki. A fejlődés kezdeti iránya volt, hogy egyre kisebb legyen a készülék, egyre kevesebb fájdalommal, egyre kisebb vérvolumenből történjen a meghatározás, egyre rövidebb legyen a tesztidő és alternatív helyekről is lehessen vért venni.
A 2000-es években megjelentek a bioszenzorok, amelyek lehetővé tették a folyamatos glükózmonitorozást. A jövő pedig a neminvazízv monitorozás irányába mutat. 1997-ben jelent meg a Bayer glukométere, ennek adatait már le lehetett tölteni személyi számítógépre is.
A technikai fejlődés gyors volt, talán gyorsabb, mint a gondolkodásmód változása, azaz, hogy a vércukor mérése alapján a beteg a saját kezelését önállóan módosíthassa. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy még az 1970-es években is visszautasítottak olyan cikkeket, amelyekben a beteg önmonitorozását és az alapján történő terápiás döntését, a kezelés változtatását írják le.
A legromantikusabb leginkább Richard K. Bernstein élettörténete, aki egy technikai „study” részeként kapott egy vércukormérőt. A korábbi napi egy helyett napi öt alkalommal kezdett vércukrot mérni, ami alapján rájött, hogy a napi vércukor nagyon is ingadozó. Ezt követően a vércukormérő segítségével önállóan módosította az inzulinkezelését és a diétáját. Azonban amikor eredményeit prezentálta, a tudományos világ az eredményeit nem fogadta el, nem méltányolta. Ezért 45 évesen beiratkozott az Albert Einstein College of Medicine-be, és elvégezte az orvosi egyetemet (korábban mérnök volt), majd megnyitotta magánpraxisát, ahol a diabéteszeseket az alacsony szénhidráttartalmú diétára és a rendszeres önmonitorozásra tanította. (Ezen túl még az acid-perfúziós tesztet is neki köszönhetjük a GERD és a Zollinger-Ellison-szindróma kimutatására).
Az ő munkásságát követően is egyre gyakrabban jelentek meg cikkek, és vált elfogadottá a rendszeres vércukormérés igénye, később szabálya. Még később a diabétesz kezelésének feltételévé vált a vércukor-önellenőrzés. Ma már nemcsak a rendszeres vércukormérés a szükséges, hanem az is, hogy ezek strukturált, következtetést levonható rendszerben legyenek.
Technológiai fejlődés
A vércukormérők és a vércukormérés evolúciójával egy időben forradalmi változás indult el az infokommunikáció, az informatikai technológia és az adatátvitel területén is. Az első mobiltelefon-hívásra 1973-ban került sor. 1992-ben mutatta be az IBM az első „smartphone”-t, míg 2007-ben az Apple az „átlagemeberek” számára is elérhetővé tette a telefonba épített számítógépet.
A diabétesz és a telemedicina napjainkban
A diabéteszes beteg ellátása eltér a hagyományos betegellátástól: a mindennapi otthoni teendők megtervezését kell megtanítani, erről gyakori visszajelzést kérni és kapni. A betegnek és családjának is be kell illesztenie ezeket a változtatásokat a napi életritmusba. A beteg és családjának ismerete is szükséges, hogy mindezen adatok, valamint a vércukormérő adatai alapján az inzulinadagok változtatásához iránymutatást adhasson az orvos.
Egyre több irodalmi adat mutat arra, hogy a telemedicina megbízható, hatékony, összehasonlítható a hagyományos gondozással, költséghatékony és gyakorlatias. A betegigények és a lehetőségek változásához igazodva a gondozási rendszert is változtatni kell. A 2015. évi ADA irányelv is megfogalmazza: újra kell gondolni és tervezni a gondozás szerkezetét, s az elektronikus egészségügyi adatokat fel kell használni. Ésszerű igazodni a betegigényekhez azáltal, hogy a technológiai lehetőségeket beépítjük a gondozási rendszerünkbe.
Telemedicina és diabétesz a mindennapokban
A diabetológiai gondozásokon a papíralapú naplókat legtöbbször már felváltja az elektronikus napló. A jelenleg használatban lévő vércukormérők mindegyike alkalmas arra, hogy a napi vércukorméréseket a pontos dátummal és időponttal a memóriájában tárolja. A vércukormérők legtöbbje nagy mennyiségű adat tárolására képes. Ennek a funkciónak a kihasználását megzavarhatja, ha a betegnek több vércukormérője van, illetve ha nem kizárólagosan a beteg használatában van a mérő, más személy adatai is tárolásra kerültek.
A vércukormérők alkalmasak arra, hogy egy szoftver segítségével ezeket az adatokat strukturáltan, pontosan, statisztikai elemzéseket is elvégezve megjelenítsék táblázatos vagy grafikonos formában. Ezek a megjelenítések nagyon gyors áttekintést tesznek lehetővé. Az időhatékonyság is megnő, hiszen az adatok ellenőrzése legtöbbször nem szükséges, az erre fordított idő megtakarítható. A grafikonos megjelenítés és elemzés az inzulinterápia eredményességét gyorsan átláthatóvá teszi. A gyerekek oktatása egy „látványos” adatmegjelenítéssel egyszerűsödik. A következtetések levonása, az összefüggések elmagyarázása is személyre szabottá válik.
Gyakorlati tapasztalatok (www.cukorbetegvagyok.hu)
Az elektronikus napló megbízható. Ehhez néhány alapvető szabályt be kell tartani: a dátum és az időpontok beállítása legyen pontos. Ha lehet, csak egy cukormérőt használjon a beteg, hiszen csak a pontos és hiteles adatgyűjtés teszi lehetővé a strukturált adatelemzést és megjelenítést, valamint az összefüggések észlelését. Más személy eredményei ne legyenek az adatai között.
Az elektronikus napló költséghatékony és „időhatékony”. A gondozás időtartama alatt az adatok pontosítására szánt idő megszűnik, valamint a beteg számára is kényelmesebb, ha nem kell az adatokat átvinni papíralapú naplóba. Az adatok átvitele a számítógépes rendszerbe nagyon gyors, az adatletöltés az orvos–beteg találkozás előtt megtörténhet, vagy a gondozó egészségügyi szakszemélyzete elvégezheti, illetve a beteg otthonából maga is feltöltheti már előre.
Az adatok távol is megjeleníthetők. Akut probléma esetén otthonról feltöltheti a beteg az adatait, amit a gondozáson (vagy akár gondozási időn túl is) az orvos elemezhet. Az akut terápiamódosításhoz szükséges vércukoradatok rendszerezve jelenhetnek meg. Az internetes elérés miatt ez akár országhatárokon átívelő tanácsadás is lehet.
Tapasztalataink szerint jóval több a hipoglikémia, mint amiről a betegek beszámolnak. Ez különösen a legfiatalabb gyermekpopulációban jelentős, hiszen az agy sérülékenysége ebben a korban a legjelentősebb.
További teendők
A diabetológiában a telemedicina alkalmazása hatékony, eredményes és egyre szélesebb körű lesz. Ehhez azonban még nincsenek szakmai protokollok, a szakmai engedélyezés sem pontosított. Az adattovábbításra, az adattárolásra és az érzékeny egészségügyi adatok biztonságára is nagy hangsúlyt kell helyezni. A jogi háttér sem kellően kidolgozott. A betegek és a betegellátók digitális tudásának fejlesztése is szükségessé válhat. Mivel ezen adatok az egészségügyi dokumentáció részei, ezért a minőségbiztosítási protokollokat is biztosítani kell.
Összefoglalás
A diabetológiai paradigmaváltások korszakát éljük diagnosztikus, terápiás vonatkozásban egyaránt. Új lehetőségek merülnek fel nap mint nap a szakmai életünkben is. Ha ezek előnyeit használjuk, kihasználjuk és érvényesítjük a napi munkánk során, eredményesebb lehet a diabetológiai gondozás, és talán több emberi momentumra marad időnk.
Dr. Kántor Irén
