Panna története

Egy kislány happy enddel végződő kálváriája

Panna diabétesze 11 hónapos korban kezdődött. Mint oly sok más csecsemő-kisded, ő is gyakran betegedett meg hol hörghurutban, hol gégegyulladásban, ami a fiatal életkorban manifesztálódó, amúgy is csak nagy küzdelmek árán egyensúlyban tartható diabéteszt még nehezebben uralhatóvá tette. Elsősorban az éjszakai hipoglikémiák rémének elkerülésére Panna 2 éves korában először szenzort kapott, majd 3 és fél éves korban inzulinpumpa-kezelést indítottunk nála. Szülei igen hamar elsajátították a diabétesz menedzselésének minden csínját-bínját, amit jól tükröz, hogy Panna HbA_1c-értékei évek óta 7 százalék alatt vannak. Mindez persze csakis úgy valósulhatott meg, hogy Panna anyukája otthon maradt a gyermekkel, és minden idegszálával arra összpontosított, hogy a zabolázatlan vércukorértékeket a lehető legideálisabb tartományban tartsa. Folyamatosan gyarapította ismereteit a diabetológia tárgykörében; tudásával, kiváló anyai ösztöneivel és odaadó szeretetével elérte, hogy Panna nemcsak kiválóan kezelt diabéteszes kisdeddé, de egy ízig-vérig „gyerekszerű” gyerekké cseperedett.

Melyik óvodába?

Amikor Panna 3 éves lett, szülei úgy látták helyesnek, hogy a gyerek közösségbe kerüljön. Panna is vágyott rá, hiszen közel 3 évvel idősebb bátyja is akkor még óvodás volt. A körzeti óvoda, ahová a bátyja járt, nem vállalta Panna ellátását, pedig a két gyerek egy csoportba is kerülhetett volna. Döntésüket hivatalosan férőhelyhiánnyal indokolták, de szóban megsúgták, hogy az elutasítás oka a diabétesz. Mivel a szülők olyan helyre szerették volna vinni kislányukat, ahol segítő szándékkal fogadják, kérték az illetékes önkormányzatot, hogy ők jelöljenek ki egy óvodát bárhol a településen Panna számára. Ez így is lett, és a kijelölt óvodába Panna 2013 szeptemberétől 2014. május végéig járt. Felvettek egy egészségügyi végzettségű pedagógiai asszisztenst, hogy az óvó néniket segítse Panna ellátásában. Sajnos hiába volt a szülők segítő szándéka, miután kiderült, hogy az 1-es típusú diabétesz a mindennapi életben milyen teendőkkel és odafigyeléssel jár, meghátrált az óvoda. A szülők egyre elszántabban próbáltak az óvó nénikkel, óvodavezetővel, pedagógiai asszisztenssel egyeztetni és átsegíteni őket a nehézségeken, de az óvoda újabb és újabb akadályokra hivatkozott. Végül az önkormányzat humánpolitikai osztályát bevonva kíséreltek meg megoldást találni, de ők is csak a jogszabályi háttér hiányosságaira hivatkoztak.

Félelem az ismeretlentől és a felelősségtől

Ezután fordultak a település polgármesteréhez, aki személyes közbenjárását ígérte. Ennek eredményeképpen az önkormányzat magánóvodai elhelyezést ajánlott fel egy olyan intézményben, ahol az átlagosnál több sajátos nevelési igényű gyermeket fogadnak. Minthogy a sajátos nevelési igényű gyermekek definíciója a jelenleg hatályos köznevelési törvény szerint „az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral küzd”, a szülők ezt a megoldást nem találták megfelelőnek Panna számára. Ezzel egy időben (éppen anyák napján) az óvoda, ahová Panna akkor járt, átadta a nyilatkozatot, amelyben egy egész óvodai nevelőtestület egybehangzóan kinyilatkozta, hogy nem vállalja Panna ellátását. A szülők kérték a helyi egészségügyi és szociális bizottság elnökének segítségét is, de mindezek ellenére a vége az lett, hogy az óvoda 2014. május végén, egy pénteki napon közölte, hogy 2014 júniusától (hétfőtől) már nem fogadja kislányukat.

A szülők később elmesélték, hogy szemszögükből az addig történtek annyit jelentettek, hogy holott volt lehetőségük arra felkészülni, hogy Panna óvodába kerülését előkészítsék, és igyekeztek a lehető legtöbb segítséget megadni az őt vállaló pedagógusoknak, sajnos az ismeretlentől és a felelősségtől való félelem nem az együttműködés, hanem a passzivitás és a jogszabályi hézagok kutatása felé terelte a figyelmet. Nem sikerült a betegség mögött a gyermeket meglátni azoknak, akik hivatásuknak a pedagógiai pályát választották.

A gyermek mindenekfelett álló érdeke

Telt-múlt az idő, és tisztán látszott, hogy saját településükön nem fog számukra megnyugtató megoldás születni. Ezért megkeresték a szomszéd település egyik óvodájának vezetőjét, majd jegyző asszonyát, és közösen leültek megbeszélni mindent, ami az elhelyezést és a napi teendőket érintette. Az óvodavezető asszony támogatta Panna befogadását, a jegyző asszony végül is „a gyermek mindenek felett álló érdekére” hivatkozva helyet adott Pannának az óvodában és azt mondta, hogy nagyon büszke az óvó nénikre, akik saját akaratukból vállalták, hogy segítő kezet nyújtsanak. Az édesanya rendszeresen bejárt az óvodába (mind a régibe, mind az újba), de végig a csoportszobán kívül maradt, hogy a gyerekeket ne zavarja meg, ugyanakkor az óvó néniknek biztonságot és segítséget nyújthasson. Akkor hagyta csak őket már egyedül, amikor a pedagógusok is azt mondták, hogy megpróbálják nélküle is ellátni Pannát.

Összehasonlításképpen a régi óvodában ez 3 hónap bent töltött időt jelentett, az újban mindössze 2 hetet! Panna édesanyja vallomásában azt írta, hogy büszke azokra a pedagógusokra, akik minden előzetes gyakorlat és tudás nélkül megbíztak benne, és vállalták nemcsak a cukorbetegséggel járó ismeretek elsajátítását, hanem a modern kezelési technológia megtanulását és értelmezését is. Az új óvodában Panna nem a diabéteszt jelenti, hanem egy 5 éves kislányt, aki ugyanolyan, mint bármelyik másik egészséges társa – csak egy kicsivel több figyelmet igényel. Az édesanya akkor érezte igazán, hogy Panna biztonságban van, amikor az óvó néni egy napon – a szülőktől megszokott, a gyerekkel való teljes azonosulás jeleként – azzal fogadta: „ma jó volt a cukrunk”. Nemcsak Pannáé, hanem a miénk...

Epilógus

Az új óvodában, mikor Panna szenzora csipogni kezd, a gyerekek kórusban találgatják, hogy most éppen le vagy felfele megy a vércukra, és ami mindennél többet mond, óvodástársai közül ketten tavaly inzulinpumpát kértek karácsonyra...

Dr. Körner Anna