A cukorbetegség és MI – Képzeljétek, új barátom lett a nyáron!

Helyes, szöszke, tízéves kislány lett az új barátom, Anna. Nagycsoportos kora óta cukorbeteg, ezzel egyidejűleg lisztérzékeny, amit sokszor kísér nevetésbe fulladó tapasztalat az otthon készült vághatatlan-kemény kenyerek és ehetetlenül-szétmálló sütemények okán.

Az utóbbi időben a kezelhetetlenül sok, megmagyarázhatatlanul magas vércukrok vagy hirtelen hipók miatti napi 8–10 vércukormérés, a sűrű szuris korrekciók elgondolkodtatták a családot: vajon az ismerősök által használt pumpák egyike nem válna-e be jobban? Úgy tudom, a kérdést még több kérdés követte, aztán egy konzultáció a pécsi pumpacentrum főorvos asszonyával, majd időpontfoglalás a nyári szünet első hetére. Ida néni, az inzulinpumpacég képviselője is meglátogatta Annát, és alkalmasnak minősítette a próbaidős pumpaviselésre. Elérkezett a beállítás izgalmakkal teli első napja a pécsi gyermekklinikán.

Nagyon vártam ezt a percet, rettentő hosszúnak tűnt az idő a sötét bezártságban, míg végre valahára kiszabadulhattam a dobozomból! Kicsomagoltak, napvilágnál nézegettek, dicsérgették pompás rózsaszínemet, azután összeszereltek, s Anna kedves dorombolásnak érezte zümmögő feltöltésemet. Kissé ugyan felszisszent, amikor először találkoztunk, de megnyugvással fogadta, hogy velem a bökik csak minden másnapra korlátozódnak; és azt is meglepődéssel tapasztalta kis barátom, hogy az én inzulinom nem csípi őt. Kozári doktor néni lelkiismeretes törődése, higgadt útmutatása Anna szüleit is megnyugtatta. A pécsi gyermekdiabétesz-osztály nővérkéinek minden vércukormérő-csippanásra odaforduló, az éjszakákra sem lankadó figyelme, valamint a tőlük és a kórterem tapasztaltabb sorstársaitól eltanult praktikumok segítségével könnyen összeszoktunk.

Azóta otthon és az iskolában vigyázok Annára, élvezettel tűröm, amikor gombjaimon matat. Segítek neki a helyes inzulinadagot elővarázsolni és figyelmeztetem, amikor a tízórai- vagy az uzsonnaadag beadása szükséges. Igaz, hogy a torna- és a táncórákon leválaszt magáról – egyszer bújócskáztam is a tornazsákban, amíg végül megtaláltak –, de ezért a csekélységért bőven kárpótol, amikor éjszakára az alvós maciba becipzárazva magához ölel és a fülembe szuszogva alszik velem.

Úgy érzem, az eltelt időszakban új barátom is mindent megtett azért, hogy a legjobban vigyázhassak rá, és remélem, még nagyon sok időt együtt tölthetünk. Jövő nyáron még talán a Bátor-táborba is elmerészkedünk.

H. Anna