A jó döntések a tapasztalatból jönnek, a tapasztalatok a rosszakból!

Mielőtt akár gyermekek, akár a felnőttek elkezdik használni a pumpát, oktatáson vesznek részt, ahol megbeszélik a pumpával kapcsolatos kérdéseiket, a pumpa működését, használatát, és az ezzel szorosan összefüggő életmódi javaslatokat. Ilyenkor nagyon gyakran hangzik el a fenti kérdés: a pumpás betegnek mindent szabad?

Ha a „mindenen” azt értjük, hogy semmiféle szabályozást, önkontrollt, étrendet, időzítést nem kell figyelembe vennünk, mert a pumpa megoldja, a rövid válasz: nem (de sokkal többet lehet, mint pumpa nélkül, injekciós vagy penes kezeléssel). Ezeket a szabályokat az inzulinnal kezelt pácienseknek bizony figyelembe kell venniük, ha anyagcseréjüket egyensúlyban akarják tartani! A kérdés alaposabb megértéséhez néhány szempontot át kell gondolni.

Mi az 1-es típusú diabétesz lényege?

Hiányzik a hasnyálmirigy béta-sejtjeinek inzulintermelő képessége. Az inzulin nagyon fontos hormon, amelyet – mivel a szervezetben nem termelődik – be kell juttatni a bőr alatti zsírszövetbe. Ma már nagyon sokféle inzulintípus áll rendelkezésre, ez megkönnyítette a cukorbetegek kezelését. Az anyagcsere sokrétű kémiai folyamatok összessége, így bonyolult a szabályozása is. Ahhoz, hogy az inzulin eljusson szervezetünk minden sejtjéhez, s ezáltal normális anyagcserét biztosítsunk, számos feltételnek kell teljesülnie. Megfelelő időben, megfelelő helyre, megfelelő mennyiségű, típusú és hatástartamú inzulint kell beadni. (A „megfelelő” mindenkinél más, egyéni igények szerint.)

A beadás után a zsírszövetben megkezdődik az inzulin felszívódása, majd a hormon bejut a hajszálerekbe, a vérrel szétáramlik, így fejtve ki vércukorcsökkentő hatását. Ez egyszerűen hangzik, de valójában pontosan kell történnie minden lépésnek.

Az inzulinbeadás technikáját pontosan meg kell tanulni!

Kellő mélységben lévő bőr alatti zsírszövetben kell a kanül végének lennie! A mozdulatot nagyon be kell gyakorolni, nem szabad elsietni! Fontos a beadott inzulin mennyisége is. Ne legyen se sok, se kevés! Ezt egyéni tapasztalat és orvosi tanács alapján lehet eldönteni, de ehhez ismerni kell a szervezetünk reagáló képességét (érzékenységét) az adott mennyiségű inzulinra. Ez a tényező változékony, napszaktól is függ: például éjfél után a legnagyobb, reggel felé a legalacsonyabb a reagáló képesség. Ez viszont azt jelenti, hogy hajnalban több inzulint igényel a szervezet, mint egyéb napszakban. A saját szervezeti reakciókat a tapasztalatok megszerzésével és rendszeres vércukorméréssel lehet csak kézben tartani, pedig ez a legfontosabb a vércukor szabályozásában.

Mit eszünk?

Ismernünk kell az elfogyasztandó étel szénhidrátmennyiségét és glikémiás indexét (vércukoremelő hatását)! A választott inzulindózis attól függ, mennyi és milyen minőségű ételt fogunk megenni. Ilyenkor szokták a betegek elkövetni a legtöbb hibát, mert nem tudják pontosan az elfogyasztott szénhidrát mennyiségét. Eleinte mérleggel kell mérni az esedékes táplálékot, majd ha kellő gyakorlat alakult ki, becsléssel is lehet próbálkozni! Ha nincs az inzulindózis összhangban a szénhidrát mennyiségével, akkor 1-2 óra múlva biztosan nem megfelelő vércukorértéket fogunk mérni.

Az étkezések mennyiségét és időzítését is be kell tartani! Pumpahasználatkor az étkezést el lehet halasztani, mert ilyenkor az étkezési bólusinzulin kihagyható vagy halasztható addig, amíg lesz lehetőség táplálkozásra. Ez nem okoz jelentősebb problémát, mert a folyamatosan adagolt bázisinzulint a pumpa valóban automatikusan adja. Alapszintű inzulinhiány így nem alakul ki.

A pumpakezelés oktatásakor megtanítják mindenkinek az egyéni inzulinérzékenységi tényező kiszámítását, azt, hogy 1 egység inzulin hány mmol vércukorcsökkenést idéz elő. Ehhez célszerű ragaszkodni! Fontos tényező annak ismerete, hogy 1 egység inzulin körülbelül 10 gramm szénhidrátot tud fedezni, de ez is egyénenként, esetenként változó. Ha valaki ezt nem veszi figyelembe, könnyen túl- vagy aluladagolja az inzulint, és vércukorszintje messze lesz a kívánatostól.

A pumpák többsége rendelkezik ún. „bólusvarázslóval” (boluswizard), ami nagy segítséget nyújt az étkezés és inzulindózis összehangolásához. A készülék kiszámítja a szükséges dózist, ha pontosan megadjuk a bevitt szénhidrát mennyiségét. Nyilvánvaló, ha a megadott és a valóban elfogyasztott mennyiség nem azonos, komoly hiba lép fel, és a vércukor magas lesz. Ez a rendszer is csak akkor működik jól, ha valaki megtanulja, és tudja is használni.

Mit teszünk?

A pumpa korrekt működtetéséhez vércukormérések is szükségesek, hiszen adatok nélkül nincs mit számolni. Ennek elvégzéséhez is hajlandóság kell, amit bizony sokan elhanyagolnak.

A pumpakezelés során a fizikai aktivitást is figyelembe kell venni. A pumpával nagyon aktív életet lehet élni, de tudni kell – egyéni tapasztalatok alapján –, hogy milyen intenzitású és időtartamú sportolás milyen mértékben változtatja a vércukorszintet. Ha valaki ezt jól begyakorolja, akkor lényegében teljes értékű életet élhet. Ismerünk aktív, versenyszerűen sportolókat, művészeket, közéleti embereket, akiket egyáltalán nem zavar, hogy inzulinpumpa lapul a zsebükben. Ehhez az kell, hogy megtanulják a pumpa használatának minden csínját-bínját – és azt mindennap alkalmazzák.

Mindent szabad?

A pumpa sokat könnyít a cukorbeteg helyzetén, az injekciós kezelésnél rugalmasabbá teszi az életet, mivel lehetőséget nyújt változatos életvitelre, de csak akkor, ha a változások okozta értékmódosulásokat mindig beleszámítják a programozott napirendbe. Összevisszaság, feledékenység, kaotikus, kiszámíthatatlan életvitel, hibásan elvégzett műveletek következtében a vércukorszint nem marad a kívánatos tartományban, pedig ez a kezelés célja. A rendszertelenséget a pumpa sem szereti, hiszen nem tudja érzékelni az aktuális vércukorszintet, abszolút pontosan beadja az előre megtervezett dózist. Az inzulindózis viszont attól függ, hogy mit eszünk és teszünk éppen akkor, amikor a következő adagra kerül sor.

A glukózszenzor alkalmazása sem teszi automatikussá a kezelést, hiszen az értékelő által mért vércukorértékek leolvasása után a páciensnek kell eldöntenie, hogy mit tegyen. Sokat fog ezen a helyzeten segíteni a – néhány év múlva talán már elérhető – „mesterséges hasnyálmirigy”, mert annak érzékelőegysége jelzi majd a pumpának, mennyi inzulint adjon be.

Végül egy nagyon fontos dolgot kell még megemlíteni. Ez a cukorbeteg motivációja – az a készsége, hogy hajlandó legyen a szükséges ismereteket megszerezni, azokat rendszeresen megújítani! El kell fogadnia, hogy saját érdekében kell a pumpaoktatók javaslatait követni. Meg kell érteni – bármilyen furcsán hangzik –, hogy csak bizonyos szabályok betartásával lehet szabadon együtt élni a cukorbetegséggel.

Dr. Kautzky László