Gyermekdiabétesz-táborok – 2013.
Minden nap a mozgásról szólt – A Nyír-Diabet Egyesület Tisza-tavi kalandjai
Örömünkre szolgál, hogy támogatóinknak köszönhetően második alkalommal is sikerült megszervezni a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei cukorbeteg gyermekeknek az 5 napos 4 éjszakás Tisza-tavi tábort.
Meglátogatott minket Hevesi Tamás, aki a diétára, a mozgásra és az ellenőrzésre hívta fel a figyelmet. A tábor minden napjára jutott valami izgalom, a táska a buszon maradt, eltévedtünk, jégeső, áramszünet, de a fantasztikus csapatnak köszönhetően minden akadályt vidáman, problémamentesen legyőztünk.
„Cukorbetegekkel lehetek!” – Gyula-Városerdő éjjel-nappal
A Pándy Kálmán Megyei Kórház gyermek-
osztályának diabéteszgondozója ebben az évben is megrendezte nyári táborát. Az elmúlt évek sikereinek köszönhetően a jelentkezők száma tovább növekedett a Gyula-Városerdőn lévő üdülőben lévő tábor iránt, amely a 25 gyermek számára szenzációs élményt jelentett. A programok megválasztásánál figyelembe vettük a hely adta lehetőségeket. Tanultunk csángó néptáncokat, rendeztünk sportvetélkedőket, a legkedveltebb játék a csocsó és a léghoki volt.
A tábor zárásaként kiosztottuk az ajándékokat, hogy a kicsik se maradjanak le semmiről, és válaszul mi is kaptunk egy meglepetés favirágot, amelyen minden gyermekről volt egy kép, alatta egy kis üzenet, hogy számára mit jelentett ez a tábor. Például: „Sokat játszom és tanulhatok a cukorbetegségről!”, „Cukorbetegekkel lehetek.”
Pécsiek táborozása Váralján
A Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinikájának Endokrin és diabétesz osztálya az idén a Mecsek egyik festői völgyében, a Provincia panzióban rendezte gyermektáborát június 27. és 30. között.
A táborozással hármas célkitűzést igyekszünk megvalósítani. Az igazi kikapcsolódás mellett a tábori együttlét a legjobb lehetőséget kínálja a hatásos egészségnevelésre. Végül a sok mozgás, az egészséges, dietetikus által összeállított étrend és nem kevésbé a felszabadult, gondtalan élet, a jó hangulat következtében az anyagcserehelyzet is javul.
Üldögélés helyett mozgás – Rákosmenti cukorbetegek tábora
Idén nyolcadszor rendeztünk oktatótábort cukorbeteg gyermekek részére. Igyekszünk a gyerekeket játékosan megtanítani „betegségük” kezelésére.
Tapasztalataink szerint a gyerekek évről évre egyre többet tudnak a betegségükről és annak kézbentartásáról, emlékeznek az előző táborainkban tanultakra, mesélik, hogy milyen esetekben tudták hasznosítani ezt a tudást. Természetesen ez szerzi nekünk a legnagyobb örömöt, mivel a visszajelzésekből látjuk, megérte az erőfeszítés, és ez erőt ad a következő tábor megszervezéséhez.
A részletes élménybeszámolókat és a hozzájuk tartozó fotógalériát megtalálhatod a http://www.diabetes.hu/cikkek/diabetes/1304/gyermekdiabetesz-taborok oldalon.
Ezért érdemes… – A székesfehérvári Cukorbeteg Gyermekeket Támogató Egyesület tábora
Immár 24 éve táboroztat egyesületünk 1-es típusú diabéteszes gyermekeket a Balaton partján, Balatonszabadi-fürdőn a Szent György Kórház üdülőjében.
Az utolsó este a gyermekek fergeteges műsorral leptek meg minket. Volt itt tánc, vers, ének, dobszóló, kempóbemutató, mókás jelenetek. Kell ennél nagyobb meglepetés? Ezért érdemes dolgozni, e nemes feladatot évről évre végigcsinálni. Nagyon jó érzés töltötte el szívünket attól a sok szeretettől és örömtől, amelyet kaptunk gondozottjainktól.
Minden gyermek úgy vált el tőlünk, hogy jövőre ugyanitt találkozunk.
Nyári táborok – 2014
Sokan érdeklődnek szerkesztőségünknél és honlapunkon keresztül a nyári táborokról. Rendezvénynaptárunkban jövőre is szeretnénk összegyűjteni őket, ezért kérjük a szervezőket, hogy az információkat minél előbb küldjék el részünkre!