A cukorbeteség és Mi

Tavaly ősszel hirdettünk pályázatot cukorbeteg fiatalok részére, miután a Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXVIII. Tudományos Ülése során bizonyossá vált, hogy a szakemberek örömmel vennék, és munkájukkal segítenék a Diabetes Junior második számának létrejöttét. Ugyanakkor arra gondoltunk, hogy a szakmai cikkek mellett jó lenne minél többet megtudni rólatok. Hisszük, hogy a pozitív példák segítenek másoknak is elfogadni a feltételekhez kötött egészséget.

Nagy örömünkre szolgált, hogy többen is jelentkeztek felhívásunkra. Úgy döntöttünk, hogy minden beérkezett írásnak teret adunk, fogadjátok őket szeretettel. És ha szeretnétek ezen írásokat az Interneten is megosztani egymással, a Facebook segítségével ezt is megtehetitek. ☺

A cukorbeteg, aki csak biológiailag beteg

Biztos vagyok benne, hogy a cím olvastán mindenkiben felmerül a kérdés: mi az, hogy csak biológiailag beteg? Nos, ez számomra azt jelenti, hogy az agyunk nem azon jár folyamatosan, hogy úristen, cukorbeteg vagyok. Csupán biológiailag vagyunk betegek, testileg és nem szellemileg! Nem élünk betegségtudatban, mi is sportolhatunk, játszhatunk, bulizhatunk, akárcsak az egészségesek, és ugyanúgy élhetjük az életünket, mint a hétköznapi emberek, kicsi eltérésekkel. Mindemellett időnként hajlamosak vagyunk (én legalábbis) a rossz oldalát látni. Elfelejtjük, mennyi pozitív oldala is van diabéteszünknek. Nézzük is meg, hogy mik ezek!

Az orvosoktól is azt halljuk – legalábbis én sokat hallom –, hogy mennyire fontos a folyamatos testmozgás, mert jót tesz a szervezetünknek és jobb cukoreredményeket kapunk. Meggátolja, hogy elhízzunk, és otthon üljünk a négy fal között. Igaz, közülünk, diabéteszesek közül csak nagyon kevesen lesznek élsportolók, de a betegség különösebben nem állít korlátokat a mozgásban. Kipróbálhatunk mindent.

A rendszeres sportolás egészséges táplálkozást kíván, amit szintén megtanulunk, profi módon elsajátítjuk. Megtanuljuk, hogy mikor, miből és mennyit kell ennünk. Mennyi szénhidrátra, fehérjére, kalóriára, vitaminra és ásványi anyagra van szüksége a szervezetünknek. Ha édességre vágysz, ne csokihoz, cukorkához nyúlj, inkább valami friss és édes gyümölcsöt egyél, például egy barackot vagy almát, ami sokkal egészségesebb! Sajnos a mai világban egyre többen étkeznek gyorséttermekben, ami nagyon egészségtelen.

Mi betartjuk a diétát, amit a dietetikusok állítanak össze nekünk, majd később mi magunknak. Míg mások határok és korlátok nélkül esznek, mi, diabosok önfegyelmünkkel ellen tudunk állni a kísértésnek. Kivéve, amikor nem – hiszen senki sem szent –, de ez ritka.

Még egy fontos dolog. Sokkal gyorsabban megismerjük önmagunkat és a testünket. Igaz, mindez azt is jelenti, hogy hamarabb fel kell nőnünk, mint a többi gyereknek, de ez nem mindig hátrány. Testünk és önmagunk megismerése által tudni fogjuk, hogy mire hogyan reagáljunk. Mi a legjobb a szervezetünknek és mi a legjobb nekünk. Tudni fogjuk, hogy mit kell tennünk annak érdekében, hogy fenntartsuk a normális cukorértékeket és az egészségünket.

A vércukormérések és az inzulinbeadások miatt jobban tűrjük a fájdalmat, s nem szörnyülködünk a vér látványától. Ha valaki rosszul lesz a környezetünkben, higgadtak tudunk maradni, és segítünk neki.

Biztos vagyok benne, mindnyájatokkal megesett már, hogy leesett a cukra. Én sem vagyok kivétel. A suliban rosszul lettem, remegtem, szédültem és olyan fehér voltam, hogy a jegesmedvék is megirigyelhették volna a színem. Szóltam a tanárnak, elővettem az ilyen esetekre bekészített úgynevezett vésztartalékomat, és elkezdtem enni. Körülöttem mindenki rosszabbul volt, mint én. Teljesen bepánikoltak, mert a környezetünkben sokan nincsenek tisztában azzal, mit tegyenek ilyen esetben. Én pedig írtam tovább az órai anyagot és közben ettem, 10-20 perc múlva kutya bajom sem volt. Az ilyen helyzetek, és a fokozott éberséget igénylő mindennapok erősebbé teszik a lelkünket. Mindamellett segítőkészebbek vagyunk és együttérzőbbek is azokkal, akiknek szintén van valamilyen betegségük. Jobban át tudjuk érezni mindazt, amin nekik keresztül kell menniük nap mint nap.

Azok az emberek, akik közösek valamiben, akik ugyanazt szeretik, vagy ugyanaz a problémájuk, sokkal összetartóbbak, mint a többi ember. Azért, mert vannak közös élményeik, gondolataik, átélt pillanataik, amiket meg tudnak osztani egymással, és ez szerintem csodálatos.

Végezetül, az utolsó pozitív tulajdonság az, hogy köztünk talán kevesebb a szenvedélybeteg. Gondolok itt a dohányzásra, ami károsítja a tüdőt, a túlzott alkoholfogyasztásra, ami teljes mértékben megbolondítja a vércukrot, vagy a drogra, ami ma a legveszélyesebb. Kinek kellene még több szúrás?

Hálásak lehetünk azoknak, akik segítettek nekünk abban, hogy minden gondunk ellenére kiegyensúlyozottan tudjunk élni. Nem mások ők, mint az orvosok, a nővérek, a szüleink és a barátaink.

Volt és van valami oka annak, hogy cukorbetegek lettünk, és szerintem meg kell próbálni kihozni belőle a legjobbat azért, hogy könnyebb legyen az élet. Talán egyszer meg is gyógyíthatjuk magunkat. Én ebben hiszek! A világon minden varázslat!

Benyhe Orsolya

E-mail Zsubori Zsolttól

Zsubori Zsoltnak hívnak, 16 éves vagyok. Gondoltam, én is írok valamit.

Lassan 9 éve karatézom. Engem nagyon elkeserít, ha azt hallom egy-két cukorbeteg ismerősömtől, hogy „nem szabad mozogni”. Szerintem ez a világ legnagyobb bolondsága! Mozogni mindenkinek kell! Főleg, ha az ember cukros. Segít levezetni a felgyülemlett feszültséget. Meg a vércukor szabályozását is elősegíti (persze ez csak az én véleményem). Ja, meg nagyon mókás.

Van egy évfolyamtársam, aki egyszerűen nem figyel a cukrára. Folyamatosan eszi az édességet. Nem láttam még vércukrot mérni se. Egyszer megkérdeztem tőle, nem szeretne esetleg valamikor inzulinpumpát? A válaszát idézem: én soha az életben nem akarok egy ilyen szart! (Azóta nem beszéltem vele.) Ez eléggé elkeserített.

De hogy mondjak valami vidámat is, felvettek abba az iskolába, ahova menni akartam. Nagyon szeretem, mindenki jó fej. Nagy érdeklődéssel néztek a pumpámra. Sokat kérdeztek: mit kell tenni, ha elájulnék, milyen íze van a diabetikus édességnek (másnap vittem nekik egy csomag diabetikus kekszet), mit kell csinálni, ha magas a cukrom, fáj-e, amikor belövöm a szereléket, stb. Ezeknek a kérdéseknek nagyon örülök, mert látom rajtuk, hogy érdeklődnek irántam.

Zsubori zsolt

Takács Niki levele

Vers a szegedi diabétesztáborról

10 éve vagyok cukorbeteg, ezt nagyon nehezen tudtam volna feldolgozni és elfogadni, ha nincs a szegedi diabétesztábor. Ebben a táborban mindent meg lehet tanulni ahhoz, hogy önállóan tudjuk kezelni állapotunkat. Erről a táborról írtam egy verset, ami összefoglalja, hogyan is telnek ott a napok.

A szegedi diabétesztábor

Csonka Dóra

Hosszú hétvége Svájcban

Életem egyik legszebb nyarán vagyok túl, augusztusban fantasztikus élményben volt részem. Kilenc sorstársammal együtt részt vehettünk a Diabéteszes Gyermekek Labdarúgó Európa-bajnokságán. A rendezvény Svájcban zajlott, egy, a genfi tó partján lévő stadionban.

Csapatunk tagjai: Bonyhády Gábor (Budapest), Segesdi Áron (Veszprém), Lobenwein Marcell (Sopron), Tillinger Boldizsár (Budapest), Mosberger Patrik (Budapest), Tóth András Bálint (Budapest), Németh Áron (Sopron), Tóth Máté (Győr), Rácz Gergő (Győr), Tölgyesi-Gál Mátyás (Győr). Kísérők: Dr. Gelencsér Éva – diabetológus szakorvos, Juhászné Tuifel Andrea – diabetológiai szakápoló, Kun Mónika – diabetológiai szakápoló, Németh Gábor – programkoordinátor, Medtronic inzulinpumpa-edukátor.

Elöljáróban szeretnék néhány szóban bemutatkozni: nevem Tóth Máté. 1997. november 19-én születtem. 10-11 éve vagyok cukorbeteg. Sokorópátkán lakom, egy 1083 főt számláló falu közepén. Iskolám neve elég hosszú, ezért elég annyit mondani, hogy a sokorópátkai általános iskolába járok.

7 éve használok inzulinpumpát, amióta iskolás vagyok. Ebből kiderül, hogy idén leszek nyolcadikos. Győrbe járok gondozásra, itt sok jó programot rendeznek, például tábor, sítábor, vetélkedők. Szeretek focizni, biciklizni, egész nap az ágyban lenni, tévézni, gépezni. Kedvenc ételem a sterc (ez egy helyi étel és nagyon finom). Amióta inzulinpumpás vagyok, sokkal szabadabban szervezhetem napjaimat, és nem köt az idő. Szabadidőmben „kézműveskedem” (több-kevesebb sikerrel), focizom, meccset nézek (mind élőben, mind a tv-ben).

Kedvenc csapatom az ETO, apukámmal minden hazai meccsre kilátogatunk. Édesanyám diabetológiai szakápoló, így szakértő segít minden nap nekem. Édesapám az állattenyésztésben dolgozik.

A csapat először június 24-én, a gyirmóti edzésen találkozott, egy közös edzésen Nagy László vezetésével. Mindegyikünk kíváncsian méregette a másikat, és próbáltuk elosztani a pozíciókat. Az edzés után mindenkinek világossá vált, hogy az állóképességünkön van még mit javítani… A következő edzésre szintén Gyirmóton került sor, augusztus elején. És hát otthon mindenki „őrült” módon edzett. Az indulás napja pedig egyre közeledett…

Augusztus 24-re, szerdai napra volt meghirdetve a következő edzés, már Budapestre, amit az FTC kispályán tartottunk. Ekkor már fent aludtunk, és másnap következett a várva várt repülés… Mielőtt elindultunk, aludni sem bírtam, úgy vártam, hogy mi lesz. Viszont amikor megérkeztünk, egy kicsit elment a kedvem a csütörtöki edzéstől, ugyanis legalább 40 fok volt, és erre a műfű rátolt még egy párat. Ennek ellenére Hevesi Tamás remek edzést tartott nekünk Gábor „lelkesítő beszéde” után. Ezután beszélgettünk, ettünk vacsorát és agyaltunk azon, hogy milyen lesz Svájcban. Kitaláltuk a csapatkiáltást és a gólörömöt. Nagyon vártuk a másnapi indulást.

Ébredést követően Gábor és az „angyalkák” szenzorral leptek meg minket. Reggeli után mentünk a reptérre, bár izgultam, de jó élmény volt először repülni. Mikor megérkeztünk, alig tettük le a csomagokat, mehettünk vacsorázni. Ezt rövid időn belül egy csodás megnyitó követte, ahol megtudtuk, hogy kik lesznek az ellenfeleink. Megpróbáltunk aludni az este, majd szombaton reggeli után kimentünk a pályákhoz. Itt találkoztunk Csabával, aki a csapat segédje volt. Meccseztünk csehekkel, balti állambeliekkel, hollandokkal és svájciakkal. Nagyon jó volt a játék, nem is tudnám részletesen elmesélni, hogy mi történt a pályán. Az otthoniakkal chatfalon tartottuk a kapcsolatot, nagyon sok erőt merítettünk az üzenetekből. A meccsek között csapatjátékok voltak. Ebédeltünk a pályán egy jót, majd miután hazaértünk, némi beszélgetés és séta után mentünk vacsorázni a franciaországi Divonne-ba, ahol letáncoltuk az elfogyasztott kalóriákat. Este fáradtan dőltünk az ágyba.

Másnap, az előző nap megszerzett csoportharmadik helyből ötödik helyet szereztünk az ukránok ellen egy izgalmas meccsen. Ezután ebédeltünk, siettünk a díjátadóra, ahol megkaptuk a kupát és az érmeket. A díjátadóról spuriztunk öltözni és az öltözőből a buszokhoz. Ezek egyenest a reptérre vittek minket. Itt egy jót ettünk Gábor jóvoltából, majd becsekkoltunk. A hazaúton már vágytunk haza, ahol valami csodálatos volt a fogadtatás! Pezsgő, zászló, szőnyeg, minden.

Nagyon tetszett az egész program, köszönöm, hogy eljöhettem! Szerintem ez a rendezvény azért is hasznos, mert azt az üzenetet közvetíti, hogy diabéteszesként is teljes életet élhetünk. A mozgás és az egészséges életmód nekünk, diabéteszeseknek különösen nagyon fontos. A rendezvény alatt mi 10-en igazi csapattá kovácsolódtunk, és ez is nagyon fontos, hogy egymást segítve nagyobb teljesítményre vagyunk képesek.

Ui: Az érdeklődők többet is olvashatnak a rendezvényről, és további képeket láthatnak a diabeteszkupa.com oldalon.

Tóth Máté

Kéktúra

Egy embernek általában vannak: barátai, szerelme, hobbija, jó fej tanárai még az általánosból, szép emlékei a nyári szünetekről és még ezer más dolog. Én ezeket mind megtaláltam a kéktúrán. Az, hogy kéktúra, sok embernek nem mond semmit, de mindjárt kiderül, mi is az.

Békéscsabán élek a szüleimmel és a húgommal. 1993. június 19-én születtem és 11 évesen lettem cukorbeteg.

2006. június 18-án, 13 évesen elindultam az országos kéktúrán, ami Európa első hosszú távú turistaútvonala, 1128 km. A kéktúra útvonalát végigjárni a világ egyik legjobb dolga. A csapatban vannak volt osztálytársaim, idősebbek, akik már elballagtak a suliból, nálam 2-3 évvel fiatalabbak, és persze a tanárok. 29-en indultunk el az 1. szakaszon, az évek során ez a létszám hol nőtt, holt csökkent, és a végén 28-an értünk célba.

A túra során mi visszük a cuccainkat egy nagy hátizsákban, hálózsákot, ruhákat, cipőt, papucsot, fogkefét, törülközőt, és minden olyan dolgot, amire szükség van a túrán, vagy esetleg teljesen fölösleges, de mi cipeljük. Minden nap kb. 20 kilométert gyalogolunk és minden nap tornateremben, kollégiumban, diákszálláson, sátorban vagy esetleg pajtában alszunk. Ez egy hétköznapi embernek hihetetlenül hangzik, de igazából lehetséges.

Az 1. szakaszon Velemből indultunk és egészen Sümegig mentünk. Itt nem fényképeztem sokat, de a legelső emlékezetes esemény ott volt. Az egyik fiú, Kis Krisz leesett az emeletes ágyról és eltört a keze, de ettől függetlenül végigjött a túrán. És azóta nem alszik az emeleten.

A 2. szakasz a Balaton-felvidéken megy keresztül. Ez a kedvenc szakaszom, és ha már Balaton, akkor persze, amikor csak lehetett, fürödtünk. Már mindenki bent volt a vízben, a kérdés csak az: hogy került a szemüvegem a Balatonba? Megkértem az egyik barátnőm, fogja meg egy kicsit, ő odaadta egy másik srácnak, Csigabinak, ő pedig ki akarta próbálni, hogy a szemüvegem úszik-e a víz tetején. A választ hamar megtudta, lemerült, és azóta is ott van valahol a Balatonban. A túrát szemüveg nélkül fejeztem be, és azóta kontaktlencsém van.

A 3. szakasz Zirc-Hűvösvölgy közt van. Ez is gyönyörű része a túrának. Számomra a legemlékezetesebb rész a túra utolsó előtti napja. Mindig kiszámolom túra előtt, hogy mennyi inzulin kell, de valahogy a cél előtt egy nappal mégis elfogyott volna, ha apát nem hívom fel, és ő nem hoz egy ampullával.

A 4. szakasz Hűvösvölgytől Sirokig tart. Ezen a szakaszon 18 napot túráztunk, és abból ha 15 napon nem esett az eső, akkor egyen se. Szó szerint egész nap zuhogott. De így is emlékezetes marad, a sok sárban csúszás, a nagy esések és a beázott bakancsok ellenére. Legalábbis számomra, de szerintem ezzel a többiek is így vannak.

Az utolsó szakasz Hollóházán ér véget. Itt szerencsénkre nem esett egész túrán az eső, a legjobban Hollóházán áztunk el a pihenőnapon, amikor már nem túráztunk. Ezzel a szakasszal befejeződött az országos kéktúra Írott-kőtől a Nagy-Milicig tartó része, de mi nem hagytuk abba a túrázást.

2011 nyarán elindultunk Rockenbauer Pál dél-dunántúli kéktúra-útvonalán. Ez a szakasz több mint 560 km, Szekszárdtól Írott-kőig tart. Ezen a nyáron Nagykanizsáig jutottunk, de jövő nyáron végigjárjuk a túra második felét is. Így majd elmondhatjuk magunkról, hogy a kéktúra útvonalának háromnegyedét végigjártuk.

Kedves Diabéteszes Társaim! Látjátok, nem kell feladni semmit, amit eddig csináltatok, szerettetek. Én is végig tudtam járni ezt a nehéz túrát, nem adtam fel egyszer sem. Társaim elfogadták, hogy ha útközben leesett a cukrom, ennem kellett, mindig megvártak. Tanáraim is gondoltak rám, szüleimmel egyeztettek, mit ehetek reggelire, ebédre, vacsorára, mit vehetnek a szülinapomra, mert többször a túrázás során ünnepeltük.

Szabó Daniella

Hétvége Csesztregen

A Vas megyei cukorbeteg gyerekek az idei nyáron is a zalai Csesztregen tölthettek egy hosszú hétvégét.

Én már harmadszor voltam ott családommal, a résztvevők többsége régi ismerős. Lehetőség volt fürdésre a tóban, lovaglásra és játékra. Vendégek is érkeztek hozzánk: Erős Antónia televíziós műsorvezető és Hevesi Tamás énekes, mindketten sorstársaink. Saját életmódjuk bemutatásával adtak tanácsokat. Egyik este gulyást főztünk, halat sütöttünk és számháborúztunk. Két kisebb kirándulást tettünk, fazekaskodtunk Csótár Rezső bácsinál, és ellátogattunk egy biofarmra. Végig jó volt az idő és a hangulat is.

Reméljük, jövőre is lesz hasonló lehetőség az együttlétre.

Szauer Dorka
3. osztályos tanuló