Dr. Madácsy László

Depressziós tünetek diabéteszes gyermekekben és serdülőkben

A Nemzetközi Cukorbeteg Szövetség a 2011. évi Diabétesz Világnap egyik fő témájának jelölte a cukorbeteg gyermekek depresszióját.

Gyakran mutatható ki gyermek- és serdülőkorban az 1-es típusú cukorbetegség és bizonyos lélektani problémák közötti összefüggés. 2011 májusában Hollandiában egy webes kutatás során cukorbeteg gyermekeket és serdülőket kérdeztek 9-től 19 éves korig. Az összegyűjtött adatok kiterjedtek a válaszadók demográfiai hátterére, a glikolizált hemoglobin szintekre, a lélektani tünetekre és az ezzel kapcsolatos kezelésekre. A depresszív tüneteket a Gyermek Depressziós Leltár segítségével értékelték.

A 233 válaszadó 17,2 százaléka komoly depressziós tünetekről számolt be, és az is kiderült, hogy a lányoknál gyakoribbak a lélektani mélypontok. A megkérdezettek fele nyilatkozott úgy, hogy nem szívesen beszélne kezelőorvosának az őt gyötrő lelki problémákról. Azok közül, akik depresszióról számoltak be, csak 28 százalékuk vett részt emiatt pszichiátriai kezelésben. További negyedük vélte úgy, hogy szüksége lenne rá, 47 százalékuk azonban elutasítaná a lelki segélyt. A felmérés egyértelműen bebizonyította, hogy az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő fiatalok jelentős hányada szenved depresszióban, ennek ellenére legtöbben közülük nem részesülnek megfelelő lelki gondozásban. Ezek az eredmények figyelembe veendők a gyermek- és serdülőkori cukorbetegség klinikai kezelésében, valamint hosszú távú gondozása során.

A cukorbetegség erős testi és lélektani hatásait sem a felnőtteknél, sem a gyermekeknél nem szabad alábecsülni. A gyermekkori – 1-es típusú – diabétesz még a felnőttekénél is nehezebb kihívások elé állítja a gyermekeket és a serdülőket. Fiatalon kell hozzászokniuk a szigorú diétával járó életmódhoz, és ahhoz is, hogy ők bizonyos dolgokat nem tehetnek meg; életük nem lehet olyan szabad és egyszerű, mint egészséges kortársaiké. Ez utóbbi felismerés veszélyes hatással lehet egy gyermek érzelmi világára. A szülők felelőssége, hogy idejében felismerjék ezt, és gondoskodásukkal segítsék ki gyermeküket az érzelmi hullámvölgyekből. Rendszeresen meg kell őt kérdeznünk, hogy hogyan érzi magát, ugyanis pontosan tudnunk kell, hogy milyen gondolatok foglalkoztatják. Egy zaklatott lelkiállapotú gyermek esetében különösen fontos, hogy nyugodt és kedvező körülmények között beszéljünk vele erről. A diabéteszben szenvedő gyermekeknél jelentkező leggyakoribb lelki tünetek az ún. depressziós tünetcsoportba sorolhatók.

Önmagában azért, mert a gyermek csüggedtnek vagy szomorúnak látszik, még nem kell azonnal depresszióra gondolnunk. Ha azonban ez állandósul és megakadályozza őt mindennapi tevékenységében, érdeklődésében, az iskolai munkájában és a családi életében, akkor már joggal gyanakodhatunk gyermekkori depresszióra. Számos vizsgálat eredménye bizonyította már, hogy szoros összefüggés áll fenn az 1-es típusú cukorbetegség és a depresszió között.

A cukorbeteg gyerekek leggyakoribb lelki problémái:

• Úgy érzik, különböznek a velük egykorú társaiktól.
• Soha nem hanyagolhatják el a betegségükhöz kapcsolódó napi teendőket.
• Félnek a jövőtől.
• Idegesek és gyakran elkeseredettek.
• Nehezebben találják fel magukat új helyzetekben.

Bizonyos idő elteltével a fenti problémák depresszió kifejlődéséhez vezethetnek. A szülők feladata, hogy erőt adjanak és biztonságot nyújtsanak beteg gyermeküknek, éreztessék vele, hogy bármilyen nehézség közepette is mellette állnak.

A cukorbeteg gyermekek vércukorszintjük ingadozása miatt agresszív reakcióban törhetnek ki. A magas vércukorszintek miatt rosszul érzik magukat, az alacsony vércukorszint pedig meggátolja őket abban, hogy agresszív érzéseiket kordában tartsák. Egyszóval ingerlékenyek és rosszkedvűek egyaránt lehetnek.

Ilyenkor az a legfontosabb, hogy megmagyarázzuk nekik, az erőszakos viselkedés nem vezet semmi jóra, nem lehet megfelelő út a cél eléréséhez. Ennek jelentőségét kezdetben nyilván nehezen értik majd meg, hiszen semmiképpen nem tudják irányítani az agressziót, ezek a kitörések akaratuktól függetlenül következnek be. Ugyanakkor, ha kellő türelemmel, okosan sikerül megértetnünk ezt velük, idővel jobban fogják kezelni az ilyen helyzeteket.

Milyen hatással lehet a cukorbetegség a testvéri kapcsolatra?

Egy cukorbeteg kisgyermek testvére, aki egészséges, időnként úgy érezheti, kevesebb figyelmet és törődést kap. Ráadásul kisgyermekként nem képes belátni, testvére betegsége milyen komoly helyzetet okoz. Hogyan kezelhetjük ezt szülőként, hiszen a féltékenység komoly lelki terhet jelenthet a beteg gyermeknek?

Mindenekelőtt arra kell törekednünk, hogy ugyanannyi időt szánjunk minden gyermekünkre, egyforma mértékben gondoskodjunk róluk. Jó módszer, ha bevonjuk egészséges gyermekünket a kicsi (esetleg nagyobb) beteg testvér kezelésébe; kérjük meg, hogy segítsen, vagy egyszerűen csak legyen ott velünk az inzulin beadásánál. Arra is fel kell készülnünk, hogy beteg gyermekünk elkeseredett lesz amiatt, hogy egészséges testvére nagyobb szabadságot élvez az élet sok területén.

Ismerjük fel a tüneteket!

A depresszió általános tünetei igazak a cukorbetegséggel összefüggő depresszív állapotra is. Ezek:

• ingerlékenység, vagy dühkitörés
• folyamatos szomorúság-érzet, reménytelenség
• szokatlanul nagy érzékenység kudarcok esetén
• az étvágy változásai: csökkenő vagy megnövekedett
• az alvással kapcsolatos változások: álmatlanság vagy megnőtt alvásigény
• szóbeli kitörések, sírás
• megnehezedett koncentrációs képesség, fáradtság, rossz energiaállapot
• fizikai panaszok: fej- és hasfájás, amelyek nem reagálnak a kezelésre
• az önbecsülés romlása, az önértékelés csökkenése és bűntudat
• öngyilkossággal és halállal kapcsolatos gondolatok

Mi várható hosszabb távon?

Legújabb kutatások szerint az első depressziós tünetek ma már fiatalabb korban jelentkeznek a gyermekeknél, mint régebben, mondjuk húsz évvel ezelőtt. Éppúgy, mint a felnőtteknél, javulás, gyógyulás után, náluk is megismétlődhet későbbi életükben. A depresszió nem ritkán jár együtt más lelki betegségekkel. Mint azt korábbi tanulmányok kimutatták, a fiatalkori depresszió előhírnöke lehet később jelentkező, súlyosabb lelki betegségeknek. Pontos diagnózis, korai kezelés és a gondos „utánkövetés” egyaránt döntően fontos.

Nagyon fontos a szülők szerepe. Gyakran egyszerűbb letagadniuk – még maguk előtt is –, hogy gyermekük depressziós. Ebben az esetben igyekeznek „megúszni” a mentális kezeléssel járó társadalmi stigmát. Nagyon fontos, hogy szülőként megértsük, a depressziót kezelni kell. Nincs más lehetőség, csak így tudjuk biztosítani gyerekünk egészséges lelki és érzelmi fejlődését.

Ha serdülőkorú cukorbeteg szülei vagyunk, tisztában kell lennünk azzal, hogy helyzetét az életkorral járó testi-lelki változások is meghatározzák. Ez különösen fontos akkor, amikor az egészségesek számára is viharos serdülőkorban kell jó kapcsolatban maradnunk velük, ahogy manapság mondják: helyes kommunikációs irányt választanunk. Pár tipp arra, hogy hogyan beszéljünk a serdülőkorú gyermekkel:

Fegyelmezés kapcsán a büntetést mindenképp a pozitív megerősítésnek kell felváltania. („Tudom, hogy mindig a jóra törekszel, de most rosszul tetted, hogy…” vagy „Rossz napod volt talán, hogy ennyire dühös lettél amiatt, hogy…” kezdetű mondatok azt sugallják, hogy megértjük őt.) A szégyenérzet és a szigorú büntetés miatt a serdülők képesek értéktelennek és mindenre alkalmatlannak érezni magukat. Vigyázzunk, hogy ez ne rögzüljön. Minden gyerek más, van olyan serdülő, aki nem viseli el, ha azt hallja: már megint…? Inkább még a legviharosabb időszakban is azt mondjuk neki: biztosak vagyunk abban, hogy megoldja feladatait, sőt máskor jobban oldja meg, mert ő más, mint a többi gyerek, hiszen ezért tudja ellátni a teendőit a cukorbetegséggel kapcsolatosan is. Ő erősebb, ő kitartóbb, és másoknál jobban tudja, mi az egészségére ártalmas vagy hasznos. Mindenki hibázhat, majd legközelebb nem így teszed… Viszont segítsük abban, hogy tanulmányait eredményesen végezze, megfeleljen a követelményeknek, hiszen mi már tudjuk, hogy a jó eredmények örömöt okoznak, szárnyakat adnak és arról is hallottunk, hogy egy cukorbeteg gyereknek némelyik életpálya, szakma nem való, de amit tanulással elérhet, azt fontos elérnie.

Engedjük meg neki, hogy hibázzon! A túlzásba vitt gondoskodás és az, ha mindenben mi döntünk helyette, azt az érzést keltheti benne, hogy nem bízunk képességeiben. Emiatt kevésbé lesz magabiztos.

Adjunk neki „teret”. Ne várjuk el tőle, hogy mindig pontosan azt tegye, amit mi mondunk neki. Ellenben húzzunk meg határokat: „Ezt meg ezt soha nem szabad. A többiről beszéljünk, jó?”

Ne erőltessük, hogy azt az utat kövesse, amelyet mi gondoltunk neki. El kell kerülnünk azt, hogy gyerekeink tetteit, tapasztalatait mindig a mi fiatalkori tapasztalatainkhoz hasonlítsuk, hogy rajtuk keresztül a saját fiatalságunkat próbáljuk meg újraélni. Más a világ, más a tempó, de igyekezzünk ezt a világot, ezt a fiatalságot rugalmasan megérteni.

Ha depressziót gyanítunk gyerekünknél, gyerekeinknél, szánjuk kellő időt arra, hogy meghallgassuk panaszaikat, még akkor is, ha mi magunk nem tartjuk olyan komolynak a problémát – ne felejtsük: ő ezt nagyon is mélyen élheti meg. Fontos, hogy akkor is nyitva hagyjuk a kommunikációs csatornákat, ha a gyerek igazi kamasz módra bezárkózott. Ne mondjuk meg, hogy mit tegyen, de megkérdezhetjük, te mit tennél, ha ilyen meg ilyen gondod volna? (Így célozhatunk arra, sejtjük, milyen gondja is lehet, és utalhatunk rá, hogy tenni kell valamit a gondok-bajok megoldására.) Figyeljünk rá, akkor is, ha magába akar zárkózni, akkor is, ha elvonul a családtól és tőlünk, akkor is, ha nincsenek szavai a baj megfogalmazásához: figyelemmel sokat megtudhatunk, megsejthetünk arról, hogy mi okozza a gondokat. Érdeklődjünk rendszeresen tanárainál az iskolai teljesítményéről, az iskolai légkörről. Lehetőleg ismerjük meg baráti körét, a barátai között azt, akivel a jelek szerint meg tudja osztani gondjait – kamaszkorban éppen a szülőktől akar elszakadni és önállósodni –, bizonyára van valaki, akivel nyíltabb, akihez bizalommal fordul. Ki a barátja, barátnője, milyen hatással van rá annak személyisége? Hátha megtudjuk barátjától, hogy mi foglalkoztatja gyermekünket, amit nekünk most, a kamaszkorban, nem akar elmondani, pedig tudnunk kellene, hiszen igazán segíteni csak mi, szülők tudunk.

Ahogy már leszögeztük az írásban: a pontos diagnózis, a kezelés és a gyógyulás utáni „utánkövetés” a szakember feladata. A szülőnek is sok a teendője, de mindig bátran és időben forduljunk a szakemberekhez.