Dr. Blatniczky László
Általános tudnivalók a cukorbetegségről
A cukorbetegség (diabétesz, latinul diabetes mellitus; DM) meghatározása az elmúlt évtizedekben jelentős változáson ment át. A mai álláspont szerint (gyermekekre vonatkozóan is!) a cukorbetegség: az anyagcsere-betegségeknek olyan csoportja, amelyre az inzulinelválasztás elégtelensége, az inzulinhatás károsodása, vagy mindkettő következtében kialakuló, krónikusan magas vércukorszint (hiperglikémia) a jellemző.
Nyilvánvaló, hogy az első kérdés, ami mindenkiben felmerül: mit jelent a normális vércukorszint, és mikortól tekinthető a mért érték krónikusan magasnak?
A gyermekkori szénhidrátanyagcsere-zavarok diagnosztikájában alkalmazott, vérplazmából, laboratóriumban meghatározott cukorszint cukorterhelés alatti értékhatárai (mmol/l) |
|||
---|---|---|---|
IFG: emelkedett éhomi érték; IGT: csökkent cukor- (glukóz) -tolerancia |
|||
Normális |
IFG/IGT |
Diabétesz |
|
Éhomi |
<5,6 |
5,6–6,9 |
>7,0 |
120. perc |
<7,8 |
7,8–11,1 |
>11,1 |
Mint a táblázatban is láthatjuk, egészségesekben a vércukorszint a nap folyamán 3,6 és 7,8 mmol/l között változik. Elsősorban az étkezések hatására emelkedik, de számos esetben olyan hatások érhetik a szervezetet, amelyek átmenetileg ugyancsak vércukorszint-emelkedést eredményezhetnek, de ennek mértéke a normális tartományon belül marad.
Az emelkedett éhomi érték, illetve a cukorterhelés 120. percében mért 7,8–11,1 mmol/l közötti érték még nem jelent egyértelműen cukorbetegséget, de jelentheti, hogy valamilyen – az eredeti meghatározásban megfogalmazott – oknál fogva az inzulin elválasztás/hatás nem optimális. Ezekben az esetekben kiegészítő vizsgálatok, úgymint HbA1c-meghatározás, immunológiai vizsgálat (gyermekkorban különösen fontos!) válhat szükségessé. Ezek segítségével többé-kevésbé tisztázható, hogy mi áll a kóros cukorterhelési eredmény hátterében. Amennyiben ez nem történik meg (az eredmények nem igazolják a háttérben zajló folyamatokat), akkor a cukorterhelést néhány hónapon belül meg kell ismételni, esetleg inzulinmeghatározással kiegészítve.

Mikortól cukorbetegség?
Két fontos alapelvre szükséges a figyelmet felhívni:
- A diabétesz diagnózisa azonnal kimondható, ha a nap folyamán (ismételten!) bármikor mért vércukorszint magasabb, mint 11,1 mmol/l.
- A diagnózis kimondásához szükséges vércukorérték csak laboratóriumi körülmények között végzett mérés eredményeként fogadható el. A ma használatos otthoni vércukormérők a cukorbetegek anyagcsere-kontrolljának vezetését hivatottak biztosítani. Ilyen értelemben még nem diagnosztizált cukorbetegeknél az általuk mért eredményeket csak mint szűrési értéket szabad elfogadni. Így mért emelkedett értékek eseték természetesen azonnal laboratóriumi vércukor-meghatározást kell végeztetni.
Típusok
A gyermek-ifjúkorban kezdődő cukorbetegség három fő típusra osztható:
- inzulinhiányos, 1-es típusú (1TDM);
- a döntően felnőttkorra jellemző, de már a tizenéves korban is fellépő, elsősorban az inzulin elválasztás-hatás zavarából kialakuló 2-es típusú (2TDM),
- örökletes, úgynevezett monogénes cukorbetegség.
1-es típusú cukorbetegség (1TDM)
Az 1TDM úgynevezett autoimmun folyamat eredményeként jelentkező, inzulinhiányos állapot. A szervezet valamely külső környezeti tényező hatására az inzulintermelő béta-sejteket számára idegenként fogja fel, ezért kialakít e sejtek ellen egy speciális, célzott védekező mechanizmust, amelynek célja és eredménye: elpusztítani az inzulint termelő sejteket.
Ebből következik, hogy az állapot kezelése kizárólag inzulin külső adagolásával történhet. Nem tagadható a betegség iránti genetikai fogékonyság, amelynek talaján érvényesülnek a környezeti tényezők aktiválási mechanizmusai. A hajlamot az 1TDM-es szülők részben örökítik. Az anyák 2–4 százalékban, az apák 4–8 százalékban (15–20 gyermekükből 1 lesz diabéteszes), ami bár fokozott kockázatot jelent, de nem ad okot a gyermekvállalás megtagadására!
A gyermek-ifjúkori frissen felfedezett cukorbetegek 90–95 százaléka tartozik ebbe a típusba. Jellemző: a hirtelen, gyors kezdet, amely csaknem minden esetben súlyos anyagcserezavarral (ketoacidózis) jár. A beteg szérumában specifikus – a betegségre jellemző – antitestek mutathatók ki.
2-es típusú cukorbetegség (2TDM)
A 2TDM az utóbbi évtizedben már a tizenévesek között is megjelenő anyagcserezavar. Elsősorban az elhízottak veszélyeztetettek. Ugyancsak veszélyeztetettek azok az ifjak, akiknél a bőr szarurétege bizonyos testtájakon (nyak, hajlatok) megvastagszik, sötétbarnás, feketés, rücskös lesz, azt a látszatot keltve, mintha e területek piszkosak lennének. Az elváltozás azonban vízzel nem mosható le. Ezt a jelenséget nevezzük acanthosis nigricansnak. Az anyagcserezavar hátterében elsősorban a sejtek inzulinérzékenységének csökkenése (inzulinrezisztencia) áll, de szinte e folyamattal párhuzamosan az inzulintermelő béta-sejtek hormontermelő kapacitása és dinamikája is megváltozik.
A 2TDM nagy százalékban „öröklődik”. Ennek hátterében nemcsak genetikai vonatkozásoknak, hanem a családok életmódbeli hagyományainak is szerepe van. Kezelésében (kezdetben) az inzulinérzékenység fokozása a fő feladat. Ez pedig életmódváltással, diétával, fokozott fizikai aktivitással, testsúlycsökkenéssel hosszú ideig biztosítható. Eredménytelenség esetén különböző tablettás kezelések, illetve később inzulinadagolás szükséges a normális vércukorszint biztosításához.
Monogénes formák
A monogénes formák igen ritkák, különböző típusúak, így kezelésük sem egyforma. Magas felszereltségű genetikai diagnosztikus hátteret igényelnek.
A cukorbetegség tipizálása azért rendkívül fontos, mert évekre-évtizedekre meghatározza mind a beteg, mind a kezelőorvos közös munkáját. E munka célja pedig a normális anyagcsere-egyensúly megteremtése és fenntartása.