A diabétesz az egyik legveszélyesebb szövődményekkel járó népbetegség

Ne sétálj el a következmények mellett!

Magyarországon hozzávetőlegesen 800 000-en szenvednek cukorbetegségben, közel félmillió ember szervezete pedig úgy küzd a betegség következményeivel, hogy ő maga nem is tud érintettségéről. Az anyagcsere-rendellenség szinte már minden hazai családot érint közvetve vagy közvetlenül.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni az egészséges életmód fontosságát a megelőzésben, sokszor azonban a diabétesszel élők sem tartják be az alapvető szabályokat. Rendszeres testmozgást mindössze négyből egy cukorbeteg végez, és csak alig több mint a felük méri legalább napi rendszerességgel a vércukorszintjét – a következmény pedig szívelégtelenség, vesekárosodás vagy látásvesztés is lehet.

Drámai adat, hogy a betegek közel 10%-a semmit nem változtat az életmódján a diagnózist követően. A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége sokkoló kampánnyal szeretné felhívni a figyelmet az életveszélyes szövődményekre, melyeknek sajnos a koronavírus-járvány is szomorú aktualitást ad.

Hazánkban évente 1000 ember veszíti el a látását a cukorbetegség miatt. A diabétesszel élők 75 százaléka hal meg szív- és érrendszeri szövődmények következtében. A túlsúly megduplázza, az elhízás megháromszorozza a cukorbetegség kialakulásának esélyét. Csak néhány megdöbbentő adat, mely már leírva is világosan megmutatja, mekkora károkat képes okozni a betegek szervezetében a diabétesz, ha nem tartják kontroll alatt állapotukat. Sajnos a diabétesz sok esetben úgy okoz óriási károkat a szív- és érrendszerben, a vesében vagy éppen a látószervekben, hogy a beteg egy bizonyos pontig észre sem veszi.

Rosszabb, ha ez töri össze a szívedet!
Még a(z állad) szemed is leesik!
Te döntesz: helyes vagy hájas?
Veseelégtelenség

Te ismered a diabéteszt?

Csatlakozz a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségéhez és a diabetes.hu közösséghez! Ismerd meg programjainkat, tedd fel kérdéseid!

Segítünk az életmódváltásban is: decemberben 8 ünnepi recept videójával készülhetsz egy egészségesebb karácsonyi menü összeállítására.

A teljes sajtóközlemény letöltése

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!